Előzmények
2020.02.19. 19:57
A klónháborúk a Star Wars világának egyik legismertebb eseménye volt. Két és fél évig tartott, a Galaktikus Köztársaság hanyatlása alatt kezdődött és a Birodalom alakulásával zárult. Maga a háború a Galaktikus Köztársaság és az ellene szegülő Szeparatista Rendszerek között zajlott. A két ellenséges félen kívül voltak semleges rendszerek, amelyek megpróbálták elkerülni a háborúba sodródást és olyan rendszerek, amelyek a maguk hasznát próbálták húzni belőle, és ennek érdekében akár hajlandóak voltak valamelyik félhez pártolni.
A katonai felépítést tekintve a Köztársaság haderejét a klónkatonák és az őket vezető Jedi lovagok alkották, a szeparatista erőket pedig gépezetek, droidok, leszámítva a vezetőségi kart . Ezeken az erőkön kívül mindkét fél oldalán harcoltak felbérelt katonák, zsoldosok, valamint az adott félhez tartozó rendszerek külön katonasága. A háború az egész galaxison keresztülsöpört katonailag és politikailag is. Nagyon kevés olyan rendszerről tudunk, amelynek sikerült teljesen kimaradnia belőle.
Az Umbarai Háborúra a BBY 21-es év végefelé került sor. A Köztársasági Haderő a szeparatistákat támogató umbarai lakossággal szállt szembe, a bolygóra a 212-es és az 501-es klónlégiót vezényelték. Az ütközet alatt sor került egy kényszerű vezető-cserére, Skywalker tábornokot máshova szólították, így az 501-es légió vezetését ideiglenesen egy Pong Krell nevű Jedi lovag kapta meg. Krell szabotálta az offenzívákat, önös érdekből és a Sötét Oldal felé fordulva olyan lépéseket tett, amelyek egy szörnyű mészárláshoz vezettek.
Wilwarint valamivel késve szintén az Umbarára küldték, hogy erősítésként szolgáljon a 212-es légió számára és átvegye Obi-Wan helyét, akit szintén máshova rendeltek. Wil már csak a mészárlásra ért oda, és az 501-esek segítségével sikerült megállítania Krellt, de addigra már számos veszteség történt, egyik közeli barátja, a 212-es légióba tartozó Waxos is itt halt meg. A kényszerhelyzetben Wilwarin ideiglenesen az 501-es légió vezetését is megkapta, Pong Krellt azonban nem sikerült igazságszolgáltatás elé vinni, ugyanis az egyik 501-es katona, Dogma, akit Krell manipulált, megölte a Jedi lovagot. Wilwarin hiába próbált kiállni Dogma mellett, a Jedi Tanács ezért a lépéséért halálra ítélte a katonát.
A Dust Osztag a klónháborúk második felében, az umbarai csata után alakult. Az Umbarán a győzelem ellenére a Köztársaság jelentős veszteségeket szenvedett, Wilwarin számára pedig különösen meghatározóak voltak a történtek: nem csak, hogy megrendült a hite a Köztársaságban és a Jedi Rendben, és megkérdőjelezte az igazukat, de a katonái érdekében olyan lépéseket is tett, amelyek szembeállították őt a Jedi Renddel. A Tanács felvetette annak lehetőségét, hogy a körülmények fényében Wilwarin nem biztos, hogy alkalmas nagyobb katonai egységek, a légiója vezetésére. Hogy megelőzze a konfliktust és megvédje Wilwarint, Obi-Wan kérvényezte, hogy padawanja egy kisebb osztagot kaphasson, amely a 212-es légió küldetéseit segíti, támogatja.
|