1. rész

A nap betűzött a szoba ablakán, a szivárvány minden színében bomolva szét a falon, fénnyel árasztva el a fás terület szélén álló nagy, régi épület egyik emeleti szobáját. Az asztalnál ülő nő egy röpke ideig mosolyogva nézte a színek játékát, majd újra a kezébe vette az előtte fekvő adattáblát és belemélyedt a tartalmába.
Ülés délután, pontban három órakor.
Már nem volt hátra sok idő addig. A nő halkan sóhajtott; hosszú évek óta volt már képviselő, mégis most először fordult elő, hogy nagyon nem akart elmenni egy ülésre. Nem mintha a témától idegenkedett volna, sőt! Már jó ideje fáradozott azon, hogy ez a titkos találkozás megtörténhessen a Szeparatista Tanács és a Galaktikus Köztársaság vezetőségének háta mögött… személyesen azonban mégsem akart megjelenni.
Jedik… Milyen régen volt velük utoljára dolga! És akkor milyen komoly, milyen fájdalmas…
Leeresztette az adattáblát, belenézett a tükörbe. Középkorú, mégis fiatalos arcú, mélyvörös hajú, elegáns türkiz ruhát és fejdíszt viselő nő tekintett vissza rá. Ilyen volt Celia Taros, raxusi képviselő. Sok-sok fájdalmas emlékkel a háta mögött, sok kimerítő, értelmetlen küzdelem után még mindig rengeteg erő volt benne. Igaz, barna szemei most fáradtan csillogtak, de nem zavarta; mások előtt mindig jól el tudta rejteni a kimerültségét.
Az igazat megvallva nem aludt túl jól az elmúlt éjszaka. Minduntalan felriadt különböző nyomasztó, ismeretlen fenyegetéseket hordozó álmokból, amelyek nem hagyták nyugodni. Régi, szinte már elfeledett, emlékei legmélyebb tárába száműzött képek kergették, amelyekről azt hitte, már rég elfelejtette őket. Nem értette, miért. Már semmi dolgom nincs velük. gondolta fejcsóválva. Semmi közöm a Jedikhez.
 - Asszonyom. - csendült mögötte a szolgáló hangja. - Megérkezett a suhanó.
- Köszönöm. - bólintott lassan. Még utoljára vetett egy pillantást a tükörbe, a vállára terítette a köpenyét, és elhagyta a szobát.

A terem megtelt zajjal, ingerült hangokkal, mindenki megpróbált hangosabban beszélni, mint a többi jelenlévő.
- Csendet! Kérem, csendet! - a megbízott megpróbálta lenyugtatni a politikusokat, sikertelenül. - Kérem, adják meg a szót Kenobi tábornoknak!
Taros képviselő az egyik utolsó sorban ülve a Jedi diplomatát fürkészte, aki nyugodtan, csendesen állt a helyén, várva, hogy megkapja a lehetőséget a beszédre. Kísérője mögötte, ő ellentétben Kenobival idegesen toporgott. Mindketten köpenyt viseltek csuklyával; veszélyes lett volna, ha valaki, kivéve persze a jelen lévő politikusokat, akik meghívást kaptak erre a titkos összejövetelre, felfedezi, hogy két Jedi lovag tartózkodik a Raxuson, a szeparatisták vezető bolygóján. A képviselő halkan sóhajtott és megcsóválta a fejét; utálta, amikor a politikusok vitatkozni kezdenek ahelyett, hogy leülnek és meghallgatják egymást.
- Így semmi értelme az egyezkedésnek. - dörmögte unottan, és egy hajtincset az ujjai között csavargatva hátradőlt a székében. - És még ezek akarnak békés megoldást találni a háború befejezésére a csaták mögött?
Ő már belefáradt a hosszas, agresszív politikai vitákba, melyek megegyezés helyett inkább csak negatív indulatokhoz vezettek. Szerette a munkáját, de nem most; a háború ezt is eltorzította. Ő még emlékezett olyan ülésekre, ahol a politikusok tisztelték és meghallgatták egymást, ahol adtak a másik véleményére és nem csak értelmetlenül vagdalkoztak a saját igazukkal.
- Nézzék, mi, Jedik sem akartuk a hadsereg bővítését. - magyarázta éppen Kenobi a zúgolódó jelenlévőknek. - A szenátorok döntöttek úgy, bizonyos körülmények miatt, hogy megteszik ezt a lépést. De ettől függetlenül még mindig sokan vannak közöttük is, akik a háború befejezésének békés módját keresik, akárcsak maguk. Viszont a félelem nagy úr. Nem tagadom, hogy egyesek…
- A Jedik mégis szó nélkül hagyták ezt, némán beletörődtek! - kiabálta be valaki, hangját helyeslő morajlás fogadta. Kenobi sóhajtott.
- Mi nem vagyunk politikusok…
- De a béke őrei igen! Mégse tettek semmit!
- Csak húzzák és húzzák ezt a háborút! Hány virágzó bolygót, lakóhelyet döntöttek romba, hány ártatlan életet…
Vörös villanás. A padawannak még a csuklyája is hátracsúszott, olyan hevesen ugrott mestere mellé.
- Csend legyen már! - csattant a hangja, s a politikusok úgy hőköltek hátra, mintha pofont kaptak volna. Kenobi tábornok döbbenten meredt a lányra, aki indulattól remegő kezét ökölbe szorította, vörös haja és vádló tekintete szinte lángolt. - Politikusok… nem tudnak másra gondolni, csak arra, ami anyagi értéket jelent… vagyonra és a polgárokra, akik pénzelik őket. Nyavalyognak a hadsereg bővítése miatt, de csak azt látják, hogy nekik mi a rossz! A hadsereg katonái, a klónok helyzetébe bele sem gondolják magukat, mert szerintük az jár nekik, hogy ők az életüket adják a biztonságukért, hiszen szerintük ők nem olyan emberi lények, mint mások, nem fontosak, nem értékesek. Feláldozhatóak lelkiismeretfurdalás nélkül. Hát hadd mondjam meg, hogy egyáltalán nincs igazuk! Egyetlen jelentéktelen klónkatona tízszer többet ér, mint az itt egybegyűlt bagázs együttvéve!
Hevesen magyarázott, a politikusok és mestere pedig néma döbbenettel hallgatták, egyelőre még megszólalni sem tudtak. Egyedül a képviselő nem hallott semmit. A felismeréstől sokkolva, mégis  mély szeretettel nézte a padawant…
…az ő kislányát.

 - Nem tudom elhinni! - Wilwarin dühösen csapott öklével a levegőbe. - Ezért utálom én a politikusokat…
- Nyugodj meg, padawan. - Obi-Wan kimerülten sóhajtott. Szerencsére sikerült leállítania Wilwarint, mielőtt az egész találkozó totális káoszba fulladt volna, de a lány még mindig nem értette meg, hogy rossz módszerrel próbálta meggyőzni az egybegyűlteket. - Máskor ne mondj semmit, világos voltam?
- Igen, mester. - morogta engedelmesen a lány. Elege volt már mindenből.
- Ugye tudod, hogy komoly gondot is okozhattál volna? - Obi-Wannak ritkán kellett uralkodnia önmagán, de a történtek még az ő idegeit is próbára tették. Padawanja lehajtott fejjel baktatott mellette. - Ez egy nagyon kényes küldetés, egyetlen rossz lépés, és kártyavárként dől össze minden.
- Sajnálom. - sóhajtott Wilwarin, hangjában őszinte megbánás csengett. - De egyszerűen nem bírtam, hogy ezek az önző, pénzimádó férgek a katonáimat…
- Wilwarin… - Obi-Wan tekintete mintha ellágyult volna. - Én megértelek téged, de akkor is nagyon rossz lépés volt ott, abban a helyzetben így kifakadnod. Egy Jedi nem veszítheti el a fejét, nem támadhat szavakkal ilyen nyíltan, még akkor sem, ha az igazságot mondja. Különben is, nem tudhatod, hogy ezek az emberek esetleg…
- A padawanjának sajnos igaza van, Jedi mester. - csendült egy hang mögöttük. - Sajnos a politikusok nagy része itt sem különbözik azoktól, akik a Coruscanton tevékenykednek.
A két Jedi megfordulva kíváncsian nézett a hozzájuk odalépő vörös hajú nőre, aki elegáns, hosszú kék ruhát viselt. Obi-Wan összevont szemöldökkel, tőle szokatlan módon mérte végig őt, miközben végigsimított a szakállán. Wilwarin egy pillanatra mintha a megdöbbenés apró szikráját látta volna felvillanni a szemében, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet, csak valami olyat motyogott, hogy "Nem illik zavarni…"
- Celia Taros képviselő. - mutatkozott be kedves mosollyal az idegen. - Örülök, hogy személyesen is megismerhetem, Kenobi tábornok.
- Részemről megtiszteltetés. - hajtott fejet udvariasan Obi-Wan. - Miben lehetek a szolgálatára, Taros képviselő?
Tekintetéből immár semmit sem lehetett kiolvasni, de ahogy lopva ismét végignézett a nőn, a gyanú egyre erősebb árnyéka lopózott a gondolatai közé. Diszkréten, óvatosan nyúlt ki az Erővel, észrevétlenül befurakodva az elméjébe, letapogatva az érzéseit… és megdöbbent attól, amit ott talált. Felismerés, öröm és fájdalom… és remény. Valahol persze már sejtette, az első pillanatban. Finoman elhagyta a nő tudatát és kérdőn nézett rá, várva a választ.
- Csupán szeretném meghívni magukat a házamban tartott fogadásra ma estére. - felelte Taros. - Talán egy ilyen alkalom során könnyebben meg lehet tárgyalni azt, ami itt most nem sikerült. Szomorúan fogadnám, ha nem sikerülne döntésre jutnunk. Mindenképpen véget kell vetnünk a háborúnak, amilyen gyorsan csak lehetséges. Szorít minket az idő.
- Ünnepi fogadás? - kotyogott közbe Wilwarin. A képviselő hosszan nézett rá, a lány felvont szemöldökkel tekintett vissza. - Hát az elég unalmas…
- Hm. - Obi-Wan vetett rá egy helyreutasító pillantást, miközben szokása szerint a szakállát simogatta elgondolkozva. - Padawan! Megtennéd, hogy visszamész a hajónkhoz és küldesz egy rövid üzenetet a Tanácsnak a jelenlegi helyzetről? Téged úgyis hidegen hagynak az ilyen beszélgetések. Addig mi megbeszéljük ezeket Taros képviselővel.
- Rendben, mester. - bólintott lassan a lány, és elsietett, a másik kettő tekintetének kereszttüzében. Obi-Wan magára maradt a nővel.

 - Nem maradhatunk.
A Jedi lovag hangja komoran csengett. A képviselő értetlenül nézett rá.
- De hát miért nem?
Obi-Wan nem válaszolt, mereven, elgondolkodva nézett maga elé. Taros egy kis ideig hallgatott, majd újra megkérdezte, immár némi rosszul palástolt kétségbeeséssel a hangjában.
- Miért nem?
- Wilwarin a maga lánya… igaz, Taros képviselő? - Obi-Wan fürkészőn nézett az arcába, a nő pedig döbbenten bámult rá; a tekintete elárult mindent.
- Én…
- Kérem, ne tiltakozzon. Tudom. Ahogyan maga is.
Taros a földet nézte. Beletelt egy kis időbe, amíg újra megszólalt.
- Nincs mit titkolnom, úgyis rájött. Wilwarin… - könnyek szöktek a szemébe, szaporán pislogott. - Milyen régóta nem hallottam a nevét… De hát honnan tudja?
- Elég csak magukra nézni, mennyire hasonlítanak. - vont vállat Obi-Wan. - De az érzései is árulkodnak, nem is tudná, mennyire.
- Na persze… Jedik. - bólintott lassan Taros képviselő.
- Elsőre felismerte? - nézett rá kutatóan Obi-Wan.
- Igen.
- Akkor megértheti, miért nem maradhatunk tovább a bolygón. Amikor egy Erőérzékeny gyermeket elvisznek a szüleitől…
- Tudom, hogy hogyan zajlik ez! - csattant fel kissé idegesen a nő, de ugyanolyan gyorsan le is higgadt. - Elnézést. De azt hiszi, csak olyan könnyen elmehetnének, amikor egy ilyen kényes ügyről van szó? Ezek a tárgyalások most létfontosságúak, ha távoznak és valaki mást küldenek maguk helyett tárgyalni, a mieink gyanakodni kezdenek.
- Ebben igaza van.
- Na látja! - Taros lobogó indulattal a szemében nézett a Jedire. - Itt kell maradniuk!
- De ebben a helyzetben… - feszengett kínosan Obi-Wan.
- Nézze… - sóhajtott komolyan a nő. - Jól emlékszem arra a napra, amikor az a Jedi mester… Sifo Dyas, vagy hogy hívták, elvitte a lányomat. Én akkor megígértem neki, hogy történjen bármi is, ha valaha találkoznánk, nem fogom elárulni neki, ki is vagyok én. Tudja, milyen nehéz ez egy szülőnek? Nem… De én tartom is magam ehhez, legyen bármilyen fájdalmas.
Obi-Wan csendben tanulmányozta a nőt. Érezte, hogy igazat mond, ugyanakkor látta rajta, hogy a dolog mélyen a szívébe mar, akár a méreg. Bizonytalanul ingatta a fejét.
- Nem tartom jó ötletnek. Nem akarom, hogy emiatt sebek szakadjanak fel…
Taros hallgatott; beletelt néhány percbe, amíg újra megszólalt.
- Tudja, amikor a férjem meghalt…. elutaztam Coruscantra. Amikor elindultam, még az a szándék vezérelt, hogy hazahozom őt, bármi áron, de hazahozom. Mégis, mire megérkeztem… addigra már csak látni akartam, akár egy pillanatra is. - megtörölte a szemét. - De nem láttam… Egy idő után belenyugodtam, ennek így kellett történnie. De az sem véletlen, hogy maguk most itt vannak, hogy magukat küldték ide. Lehet, hogy én vagy maga nem mondunk semmit, de Wilwarin rájön az igazságra. Ha ez így történik, annak is oka van, így akarta a sors. Nem azt kérem, hogy adják vissza őt, neki az a küldetése, hogy Jediként másokat szolgáljon.
- Akkor mit kér? - nézett rá Obi-Wan.
- Időt. Csak egy kis időt. Hogy láthassam, mivé nőtt fel a lányom. Hogy nézhessem őt…
A Jedi lovag sóhajtott, feszülten simogatta a szakállát, és gondolkodott. A történtek súlyos gondként nehezedtek a vállára, de most semmi sem jutott eszébe; tanácstalan volt, nem tudta, mit tegyen. A küldetésük nagyon fontos és kényes témát foglalt magába, valóban nem mehetnek el csak úgy hirtelen. De még ha Taros be is tartja az ígéretét, amiben nem kételkedett, Wilwarin még mindig rájöhet az igazságra. És ki tudja, mi lesz, ha rájön. Abban az esetben nem mondhatja meg, hogy mit csináljon, nem segíthet; Wilwarinnak egyedül magának kell szembenéznie mindennel. De az Erő akarta ezt… futott át a fején a gondolat. Bizonytalanul pillantott fel, nem tudta, mik lesznek a következményei a döntésének. Végül lassan bólintott.
- Rendben van.

2. rész

Ahogy leszállt az éjszaka, a kastély szinte ragyogott a kivilágításban.
- Hú! Ez aztán a nagy épület! - jegyezte meg Wilwarin, ahogy mesterével kiszálltak a légitaxiból. Obi-Wan rosszallóan nézett végig rajta.
- Legalább a hajadat rendbehozhattad volna egy kicsit. - dörmögte fejcsóválva. Wilwarin vállat vont. Nem igazán örült, hogy mestere elfogadta Taros képviselő meghívását erre az összejövetelre. Arra számított, hogy az estét majd a hajójukon tölti, távol mindenféle fogadástól és politikustól, nyugalomban, a javításra váró lángszórója és Arfor, az asztrodroid társaságában. Rosszul várta. A leginkább az zavarta, hogy itt -az ünnepi megjelenés mellett, amit persze esze ágában sem volt kivitelezni- teljes mértékben oda kellett figyelnie a viselkedésére is. Obi-Wan oldalán legalábbis mindenképpen.
- Amikor Kaplaa mesterrel mentünk hasonló alkalmakra -ha mentünk-, azt csinálhattam, amit akartam. - motyogta az orra alatt, ahogy beléptek a kapun. Kelletlenül felnyögött, amikor megpillantotta a tágas, elegáns fogadótermet és a kiszolgálódroidokat, amelyek tálcákkal és italokkal jártak körbe-körbe a gyülekező vendégek között. - Nem kellett megjátszanom magam…
- Wilwarin, kérlek. - sóhajtott fáradtan Obi-Wan. A lány idegesen feszengett.
- Ardenis tudna mit kezdeni egy ilyen helyen, nem én! - és folytatta a csendes panaszáradatot. Obi-Wan igyekezett kifejezéstelen arcot vágni, de belül legalább annyira feszült volt, mint a padawanja, hacsak nem még jobban. Bár Wilwarin ezt nem gondolta volna, megértette és átérezte a helyzetét. Ma viszont nem maradhatsz távol; ez a mai nap más. gondterhelten vonta össze a szemöldökét. De vajon helyesen cselekedtem? Biztos az volt a jó döntés, hogy engedtem ezt? Aggódott, nagyon, pedig ez is elég ritkán fordult elő vele. A dolog ugyanolyan rosszul is elsülhetett, mint ahogy esély volt rá, hogy minden megoldódik magától és nem lesz gond. Emlékeztetnie kellett magát, hogy mindez csupán egy másik probléma, nem szabad megfeledkeznie az eredeti feladatukról sem. Rá kell bíznom az Erőre. Bármi is fog történni, nem lesz ok nélküli.
Felkapta a fejét, ahogy ismerős rezdülést érzett a közelükben.
- …ő aztán megmondta a magáét a Tanácsnak is, ha kellett. Kicsit olyan volt, mint a te mestered, Qui-gon Jinn, bár vele csak egyszer-kétszer találkoztam, de az rögtön látszott rajta, hogy ő is… - Wilwarin még mindig magyarázott. Obi-Wan gyorsan a vállára tette a kezét, jelezve, hogy hallgasson el, és a következő pillanatban Taros képviselő lépett oda hozzájuk.
- Igazán örülök, hogy eljöttek. - köszöntötte a Jediket, akik egyszerre hajtottak fejet előtte.
- Nem gondolja, hogy kissé veszélyes ebben a helyzetben ünnepi fogadást tartani? - jegyezte meg éles hangon Wilwarin. Taros és Obi-Wan rámeredt, mire a lány behúzta a nyakát. - Ha felfedeznének két Jedit a partin olyanok, akik nem tudnak a tárgyalásról, az elég gáz lenne. Márpedig mi elég feltűnőek vagyunk a díszes társaságban, ahogy látom. Nem túl biztonságos dolog Jediket meghívni ezen a bolygón…
- Nos, lehet, hogy a Raxus a szeparatisták hatalma alatt áll… - kezdte Taros.
- Tudom, hogy mi a helyzet. - Wilwarin merőn nézett rá. - Én itt születtem.
- Wilwarin, ne szakítsd félbe a képviselő asszonyt. - szólt rá Obi-Wan, óvatosan Taros felé pillantva, de a nő arca nem árult el semmit.
- Csupán azt akartam mondani, hogy bár lehet, hogy a Raxus szeparatista fennhatóság alatt áll, teljes mértékben biztosak vagyunk benne, hogy ezek a tárgyalások gond nélkül fognak lezajlani. - Taros le sem vette a tekintetét Wilwarinról. - Akárcsak az ülések, a ma esti fogadás is hasonló biztonsággal van leszervezve.
- Értem. - bólintott lassan, dacosan a padawan. Obi-Wan, aki eddig kettejük között kapkodta a tekintetét, békítően mosolygott rájuk.
- Biztos vagyok benne, hogy csodás este lesz, és akár a célunkhoz is közelebb léphetünk az összejövetel során. - mondta diplomatikusan. Taros bólintott, és Wilwarin is lazított feszült testtartásán.
- Érezzék jól magukat. - mosolyodott el végül a képviselő. - És sok szerencsét. Most, ha megbocsátanak…
- Parancsoljon.
Ahogy Taros elsétált, Obi-Wan Wilwarinhoz fordult.
- Nos… nem várom el, hogy egész este itt legyél mellettem. Nem akarom még inkább kellemetlenné tenni számodra az estét azzal, hogy végig téged felügyellek. Nyugodtan menj, csinálj, amihez kedved van, csak arra kérlek, ne hagyd el a kastély területét és ne okozz galibát. És ha már nem akarsz a politikára figyelni, tartsd nyitva a szemed. Rendben?
Wilwarin csodálkozva bámult mesterére; egyáltalán nem számított erre. De nem csak ez… Most, közelebbről ránézve megállapította, hogy Obi-Wan, bár titkolni próbálja, nagyon nincs olyan lelkiállapotban, mint amilyenben lenni szokott. Az érzéseit ugyan el tudta zárni, képes volt elfojtani, de az arcáról tisztán le lehetett olvasni mindent. A szemei kimerülten, gondterhelten csillogtak, néha egy-egy pillanatra mintha némi idegességet is felfedezett volna bennük… Mester… Mester, mi történt veled?
Emiatt mindenesetre nem is kereste a bajt; nem akarta Obi-Want még inkább kiborítani. Céltalanul bolyongott hát a teremben a vendégek között, néha elcsípve egy-egy mondatot, de azok sem szóltak másról, csak mély politikai dolgokról, amelyeket nem értett. Senki sem figyelt rá, senki sem foglalkozott vele. Unottan vetette hátát a hideg falnak és sóhajtott. Még éjfél sem múlt, és nagy esély volt rá, hogy a parti hajnal előtt nem fog véget érni. Éhes már nem volt, a pezsgőből is felhajtott néhány pohárral (persze mesterétől jelentős távolságnyira). Obi-Wan élénk beszélgetésbe merült egy kisebb csapattal, de ő nem akart bekapcsolódni. Fáradt volt és nyűgös. Vajon a kert még a kastély területének számít? morfondírozott magában. Biztosan nem lesz gond, ha kimegyek kicsit, mert én ezt már nem bírom.
El is indult a kijárat felé. Azaz hogy… Miután a negyedik terembe nyitott be, rá kellett jönnie, hogy eltévedt. Az épület nagyobb, tágasabb volt, mint azt ő kívülről látva gondolta volna. Már épp átfutott a fején, hogy visszamegy a fogadóterembe -azt legalább be tudta tájolni a hangok miatt-, amikor  egy újabb, erkélyben végződő szobába benyitva ismerős alakot pillantott meg.
- Hát maga mit csinál itt? - csúszott ki a száján a kérdés. Taros képviselő meglepetten rámeredt, ő meg kissé elszégyellte magát. - Úgy értem, nem a fogadáson kellene lennie?
- Ezt én is kérdezhetném. - mérte őt végig kíváncsian a nő. Wilwarin kényelmetlenül feszengett.
- Maga a házigazda…
- Te pedig vendég vagy, akit olyan helyen látok, hogy még azt is hihetném, esetleg kutakodni akar. - Taros halványan mosolygott.
- Én csak eltévedtem. Tényleg. - bámulta a földet a lány.
- Valószínűleg. A Jedik nem szoktak hazudni.
- Ezt úgy mondja, mintha ismerné a Jediket. - Wilwarin durcásan sandított rá. - Attól még, hogy politikus, nem tudhat mindent. Jellemző…
- Ezt viszont tudom. Volt már dolgom Jedivel. - emelte fel a hangját a képviselő. Wilwarin meglepetten pislogott; nem igazán tudta, mit hall ki a hangjából. Indulatot, fájdalmat… veszteséget? De az igazat mindenképp. Ismételten szégyenkezve húzta be a nyakát.
- Én…
- Nem gondoltad volna, igaz? - mosolyodott el halványan Taros. Arca nem árult el semmilyen érzelmet, csak a hangja reszketett meg egy pillanatig, és remegő kezeit rejtette el gyorsan a háta mögé; ez Wilwarinnak fel sem tűnt, zavarának köszönhetően. Ne feledd, mit ígértél…!
 - Hát… nem.
- Úgy tűnik, mintha nem igazán rajonganál a politikusokért. - jegyezte meg, mire Wilwarin dacosan nézett rá.
- Ez így is van.
- És miért nem? Nyugodtan mondd el, amit gondolsz. - meglepett tekintetét látva Taros felnevetett. - Nekem is megvan a magam véleménye a Jedikről, kíváncsi vagyok, egy Jedi hogy vélekedik rólam.
- Ööö… - Wilwarin zavartan toporgott. Eddig mindig bátran a szemébe mert mondani bárkinek bármit, most viszont mégis nehezére esett kimondani, amit akart.
- Tudod mit? - segítette ki kedvesen a nő. - Utána én is elmondom a véleményemet a Jedikről, ha ez segít.
- Rendben. - bólintott lassan Wilwarin, bár továbbra is úgy érezte, a szavak nem akarnak az ajkára jönni.  - Nem… igazán mozogtam eddig politikai körökben… de amikor igen, az kiábrándító volt. Nem láttam semmi igazat… csak haszonkeresést, korrupciót, hazugságokat. A politikusok beképzeltek, hataloméhesek, és azt hiszik, minden az övék, mindenről ők ítélkezhetnek. Közben nem mások, mint felsőbb erők által irányított emberek, akiket nem érdekel senki, csak önmaguk. És gyávák is, nagyon; csak mások életét merik kockáztatni, a magukét nem.
Őszintén törtek elő belőle a szavak, de hát ő ilyen volt, távol álltak tőle a hamis, homályos beszédek.
- A hadseregbővítésre gondolsz? - kérdezte csendesen Taros, mintha tudná, hogy mi jár a lány fejében. Wilwarin hevesen bólogatott, egész lénye szinte vibrált az elfojtott indulattól.
- Én vagyok kinn a fronton, nem ők! Az én katonáim, nem az övéké! Én ismerem őket, én harcolok velük… én látom őket szenvedni, meghalni… - gyorsan elfordult, hogy a képviselő ne lássa az arcát, és dühösen dörzsölte ki a szemébe gyűlő makacs könnyeket. Még csak az kellett volna, hogy Taros lássa, mennyire érzékenyen érinti őt a téma. Pedig látta… érezte. - …és csak én látom minden ilyen alkalommal, mekkora értékkel leszünk kevesebbek és kevesebbek. Azok az undorító, érzéketlen politikusok, akiknek halvány fogalmuk sincs róla, hogy mennyire értékes akár egy katona élete is… - gyűlölte, hogy remeg a hangja. - Ők a barátaim!
Összerezzent, ahogy Taros mögé lépett és a vállára tette a kezét.
- Ha elhiszed, ha nem, én megértem. - a hangja őszintén csengett. - Én sem örültem annak, hogy megszavazták.
- De hát nem is…
- Attól még, hogy itt, a Raxuson vagyunk, azért figyelemmel kísérjük, ami a Coruscanti Szenátusban történik.
- Felszólaltam a Szenátusban az embereimért. - mondta hirtelen Wilwarin. Magát is meglepte, mennyi mindent elmond ennek az idegen nőnek, egy politikusnak… Mégis, valamiért úgy érezte, mintha Taros tényleg megértené őt, mellette állna. Furcsa, érthetetlen, de erős és biztos érzés volt, neki pedig jól esett, hogy végre elmondhatja a benne felgyülemlett dolgokat egy olyan személynek, akit a másik oldalról érint a probléma. Megcsóválta a fejét. - De nem sikerült.
- Felszólaltál a Szenátusban? Nem is gondoltam volna, hogy… - Taros arcára egy pillanatra boldog döbbenet ült ki, amit Wilwarin nem tudott mire vélni, ám az érzelem hamar eltűnt a nő arcáról, aki most idegesen feszengett, mint akit majdnem rajtakaptak valamin. Wilwarin kissé összeráncolta a homlokát. - Úgy értem… Tiszteletre méltó, hogy valaki ennyi mindent megtesz a barátaiért.
- Ők is sokat tettek értem. Ez csak természetes, nincs mit tisztelni benne. - vont vállat Wilwarin, majd kíváncsian sandított a képviselőre. - Nos, én elmondtam a véleményemet. Maga mit gondol a Jedikről?
Taros elgondolkodott.
- Lássuk csak… Nagyon rég volt már, amikor találkoztam egy Jedivel, évekkel ezelőtt. Sokat beszélgettünk, elég komoly dolgokról. Tisztán emlékszem mindenre. Nyugodt, békés ember volt, csak úgy áradt belőle a biztonságérzet, az önzetlenség. Amikor beszélt, belülről éreztem, hogy csak az igazat mondja. Határozott is volt, de nem erőszakos.
- És miről beszélgettek? - kíváncsiskodott Wilwarin.
- Azt… azt nem szeretném elmondani. - remegett meg Taros hangja, majd folytatta. - Akkor azt gondoltam, minden Jedi lovag ilyen. De… Dooku gróf is Jedi volt, nem igaz?
- Ő rossz útra tért! - magyarázta hevesen Wilwarin. - A Sötét Oldalt választotta.
- Egykor viszont a jó oldalon állt… - jegyezte meg a képviselő.
- Mire akar ezzel kilyukadni?
Taros finoman mosolygott.
- Vannak jó politikusok, mint ahogy rossz Jedik is, a kettőt nem lehet csupán a létükből megítélni. Nem állítom, hogy én jó politikus lennék, de olyan biztosan nem vagyok, amilyennek a többséget lefestetted.
Wilwarin nem tudott erre mit mondani; érezte, hogy a nőnek igaza van. Zavarában járkálni kezdett a szobában, nézelődött. Sok szép holmi volt ott, különleges tárgyak más világokból, képek, emlékek… Egy holoképen egyszer csak megakadt a tekintete. Taros képviselő volt rajta, de még jóval fiatalabban. Egyszerű, dísztelen kék ruhát viselt, talán pont ugyanazon az erkélyen állva, amely ebből a szobából nyílt, és boldogan mosolygott, akárcsak a mellette álló férfi, aki átkarolta a vállát.
- Ó… ő a… a férjem volt. - lépett oda mellé Taros, zavartan tördelve a kezeit.
- Volt?
- Meghalt légi balesetben, sok évvel ezelőtt. - magyarázta csendesen a nő, és könnyek szöktek a szemébe, ahogy a lányra pillantott.
- Részvétem. - Wilwarin lehajtotta a fejét, majd újra a képet tanulmányozta. - Kedves embernek tűnik.
- Igen… az volt. - bólogatott elfúló hangon Taros.
- Olyan, mint ez a bolygó. - jegyezte meg elmélázva a padawan. - Úgy értem… ha ránézek, valamiért a Raxus jut eszembe róla. Amióta kisgyerekként elvittek a Jedi Templomba, nem jártam itt. Furcsa… eddig azt hittem, jól emlékszem erre a helyre, pedig nem igaz. Minden olyan idegennek tűnik. Csak most döbbentem rá, milyen homályosak az emlékeim. Az idő múlásával minden szépül, lassan illúzióvá válik. - zavartan visszatette a képet a helyére. - De ő, azt hiszem, pont ezeket a homályos képeket idézi fel a bolygóról, a legszebbeket. Sajnálom, ha ezzel most esetleg rossz emlékeket hoztam elő… - húzta be a nyakát, ahogy Tarosra pillantott, aki magába roskadva állt mellette. - Tudom milyen elveszíteni valakit, aki közel áll hozzánk.
A nő kissé csodálkozva pillantott rá.
- Nem gondolkodsz teljesen úgy, mint egy Jedi.
- Talán mert kicsit késve kerültem a Templomba. Négy éves voltam. A nézeteim nagyban különböztek azokétól, akiket hamarabb hoztak el. Mindig is függetlenebb, ragaszkodóbb maradtam. - Wilwarin felnevetett. - Emlékszem, kisgyerekként a tooka babámat dugdostam a szobámban, nehogy megtalálják a mesterek. Tudja, egy Jedi nem birtokolhat. És valóban, nem is ragaszkodhat érzelmileg senkihez.
- De… boldog vagy Jediként? - kérdezte Taros; Wilwarin aki újra a padlót nézte, nem vette észre, milyen aggódva fürkészi az arcát, előre tartva a választól.
- Sok furcsa dolog történik mostanában a Rendben, olyanok, amilyenek eddig nem. - sóhajtott végül a lány. Nem értette, a képviselőt miért érdekli ez. - Mintha az egész változni akarna… mintha bizonyos embereknek eddig csak egy álarcát láttam volna. De nem igazán érdekel, ki milyen; azt tudom, hogy én Jedi vagyok, ez a hivatásom. Nem könnyű út ez, tele lemondással és fájdalommal, nem mindenki tud járni rajta. Félek, egyszer majd én is letévedek róla. - elvörösödött zavarában. - De nem ma, nem holnap. És igen… boldog vagyok, hogy Jedi lehetek.
- Értem. - Taros mintha megkönnyebbült volna. Egy óra valahol éjfélt ütött, Wilwarin pedig csodálkozva kapta fel a fejét; meg sem érezte, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő. - Jobb lesz, ha visszatérünk a fogadóterembe, a mestered már biztosan hiányol. Menj csak előre, mindjárt jövök én is.
- Rendben. - bólintott lassan a padawan, és elindult kifelé. Mögötte Taros már a könnyeivel küzdött, amikor Wilwarin hirtelen megtorpant. - Tudja… tudod… - fordult vissza az ajtóból elmerengve, majd halvány mosoly ült ki az arcára. - Sosem gondoltam volna, de… Talán találtam egy politikust, akit kedvelek.

3. rész

 - Hát te meg hol jártál? - nézett csodálkozva padawanjára Obi-Wan, ahogy az odalépett hozzá.
- Ne aggódj, nem hagytam el a kastély területét, és bajt sem okoztam. - nyugtatta meg mosolyogva Wilwarin. - Csak Taros képviselővel beszélgettem.
- Beszélgettetek? - hüledezett Obi-Wan. Tekintete rögtön a szintén visszatérő Taros felé irányult, aki a vendégeken keresztül egyenesen ránézett. A Jedi lovagnak meg sem kellett érinteni az elméjét; a nő komolyan bólintott. Szóval minden rendben. Kissé zavartan keresett kibúvót. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy leállsz beszélgetni egy politikussal…
- Én sem gondoltam volna. - vont vállat Wilwarin. - De úgy tűnik, ő más. Úgy értem, ahhoz képest, hogy ő politikus én meg Jedi vagyok, nagyon jól el tudtunk beszélgetni, úgy, ahogy még kevesekkel beszélgettem. Olyan furcsa… mintha ösztönösen megértettük volna egymást.
Obi-Wan óvatosan sandított rá.
- Mondtam neked, padawan; a mocsokban is lehet gyöngyszemeket találni. És nem csak itt, a Coruscanton is.
- Nos, Ardenist leszámítva nem nagyon, bár őt nem is venném a politikus kategóriába, sokkal több annál. De talán Organa szenátor és Padme Amidala. - bólintott lassan a lány. - Még ők azok a politikusok, akiket tisztelek. De egyiküket sem éreztem olyan közel magamhoz, mint Tarost, pedig ő itt él, a szepik központi bolygóján.
- Attól még, hogy raxusi, nem jelenti azt, hogy szeparatista. - mosolyodott el Obi-Wan.
- Ez igaz. - hagyta rá Wilwarin. - És te mire jutottál?
- Nem sokra. Holnap késő délután új megbeszélést tartunk. Néhány képviselővel sikerült döntésre jutnunk, de hogy mi lesz a végkimenetel… az még nem dőlt el.

Taros képviselő fáradtan hunyta le a szemét. Bőven elmúlt éjfél, mire a vendégek elmentek és ő lepihenhetett. Most azonban mégsem tudott aludni. A gondolatai zavarosan csapongtak össze-vissza, öröm és fájdalom, izgatottság és megnyugvás, veszteség és béke…
Wilwarin… Láthatta a lányát. Annyi sok év után, amikor már nem is gondolt rá, hogy egyszer talán újra látni fogja, találkoztak. Oly sok emlék, oly sok boldogság tört a felszínre belőle… De ott volt a fájdalom, a bizonytalanság is. Nem tudta, mit érez pontosan. Amikor Wilwarinnal beszélgetett, olyan volt, mintha ismerné, mintha nem is váltak volna el akkor régen, mintha teljességgel az ő kislánya maradt volna, nem csak egy szó lenne a köztük lévő kapcsolat… Aztán rá kellett jönnie, hogy mégsem ismeri igazán.
A nap, amikor Dyas mester elvitte őt a Templomba… Emlékezett, Wilwarin akkor visszaszaladt hozzá és nagy, csodálkozó szemekkel nézett rá.
- Anyu, hát te és apu nem jöttök?
Valahogy így látta a lányát most, mint akkor; az ő gyermeke volt, de már máshova tartozott, elsodródott tőle.
De ő nem tudja, hogy az anyja vagyok. Wilwarin érezte, hogy a képviselő valamiért közel áll hozzá, nagyon közel, de nem tudhatta, miért. Ennek így kell lennie. emlékeztette magát. Bármilyen fájdalmas is. Jobb, ha ennek a terhét csak én cipelem; miatta nem tehetem meg, hogy felfedem előtte. Nem is a Jedik miatt.
És vajon tényleg boldog Jediként? Látta a bizonytalanságot Wilwarin szemében, de ez a bizonytalanság nem a Jedik, hanem önmaga felé irányult. Tényleg túl idős volt már, amikor elengedtem. Helyesen cselekedtem akkor? Valóban ez lett volna a helyes út? Nem rontottam el ezzel az életét? Annyi szenvedést, annyi borzalmat látott, miközben neki, ha kell, muszáj elviselnie ezt. És igazán nem állhat mellette, nem vigyázhat rá senki, hiszen a Jedik nem kötődhetnek… Bár ő nem lett olyan Jedi, mint amilyennek a többieket látom.
Halkan felnevetett, miközben könnyek csorogtak a szeméből.
Lorak… Ha most itt lennél… Ha azon a napon én haltam volna meg, és te maradsz életben… Vajon mit mondanál a lányunknak?
Összehúzta magát a takaró alatt, mintha így akarná megvédeni magát a gondolatoktól. Tudta, hogy nem fog aludni az éjszaka.

 - Üdv! - zuttyant le Wilwarin Taros mellé. A terem halkan morajlott a politikusok beszélgetéseitől. Az ülés még nem kezdődött el, a résztvevők lassan gyülekeztek. - Fáradtnak tűnik.
- A tárgyalások mindig kimerítőek. - mosolyodott el halványan Taros. - És te? Nem a mestered mellett kellene lenned?
- Azt mondta, inkább üljek le valahol, majd ő egyedül áll ki. - a padawan kínosan vigyorgott. - Gondolom nem akarja, hogy olyasmi történjen, mint a tegnapi alkalommal.
- Na igen. - kuncogott Taros. - Bár néhány politikusra ránézve szerintem kifejezetten hasznos volt az a közbeszólás… Ebből a szempontból a mai ülés összeszedettebb lesz. Mina Bonteri szenátor mondja a megnyitó beszédet, már jó ideje ismerem, ő is azon kevés politikusok egyike, akiket nem lehet elvakítani. Ha jól tudom, utána jön majd a mestered.
- Ez egész jól hangzik. - Wilwarin hátracsúszott a székén. - Csak ne lenne olyan hosszú… Obi-Wan mesternek sikerült átbeszélnie a dolgokat néhányakkal, talán hamar dűlőre tudnak jutni.
- Reméljük. - bólintott Taros, aztán a terem elsötétült, jelezve, hogy mindenki megérkezett, és a szónoklati magaslatra eső fény megvilágította Bonteri szenátor alakját. Azonban nem volt minden teljesen rendben: a teremben izgatott hangok, elégedetlenkedő zúgolódások hallatszottak a csend helyett.
- Mi történik? - Wilwarin felállt, tekintetével Obi-Want kereste, de nem látta sehol, és most, hogy visszaemlékezett, eszébe jutott, hogy mestere be sem jött még a terembe. Így hát az Erővel nyúlt ki utána. Mester, hol vagy? Valami nincs rendben, feszültséget érzek, a politikusok zúgolódnak…
Egy percen belül érkezett a válasz, nem az Erőn keresztül, hanem üzenetként Wilwarin adattáblájára. A padawan, miután elolvasta, aggódva pillantott fel.
- Attól tartok, van egy kis gond.
- Mi történt? - hajolt oda hozzá Taros. A lány felmutatta az adattáblát.
- Köztársasági erők csaptak le meglepetés-offenzívával a bolygó melletti szeparatista vonalakra. Ez nem kedvez a béketárgyalásoknak…
- De hát miért támadtak?
- A Szenátus nem tud ezekről az ülésekről. - Wilwarin elfintorodott. - Ide csak Jediket küldtek, mert csak ők vannak benne. A Köztársasági Hadsereggel azonban a Szenátus, a Főkancellár rendelkezik. És nem volt a tudomására hozva, hogy mi folyik itt, nem tud a tárgyalásról… Ha katonailag kedvező neki a helyzet és van egy jó terve, ki is használja és támadást parancsol.
Újabb üzenet érkezett.
- Mit ír? - tudakolta elfehéredve Taros. A padawan összeráncolta a homlokát és a fejét csóválta.
- Erre gondoltam én is… - a képviselőre nézett. - Mivel a Raxus a támadási zónába esik, itt is vészhelyzetet rendeltek el. Obi-Wan mester attól tart, Dooku gróf ügynökei vezénylik le az ilyen helyzeteket. Ha a Szeparatista Tanács rájön, hogy a háta mögött béketárgyalásokat folytattak egyesek, nagyon keményen meg fogja torolni… El kell tűnnie innen mindenkinek, amíg még nem késő!
- Szólok a képviselőknek. - pattant fel Taros is, de Wilwarin ugyanabban a pillanatban megragadta a vállát és visszarántotta.
- Fedezékbe! - zengett a hangja, a következő pillanatban pedig a terem ajtaja azt azt körülvevő fallal együtt berobbant. Testek és törmelék repültek, rémült sikolyok, kiáltások hallatszottak, de Tarosnak és Wilwarinnak nem esett baja; a lány időben érzékelte a veszélyt, Jedi ösztöneinek és háborús tapasztalatainak köszönhetően azonnal reagált, fedezékbe ugorva és maga után rántva a képviselőt is. Ahogy elült a por és egy pillanatra csend lett, rögtön felpattant, kézbe kapva fénykardját, de még nem aktiválta, feszülten figyelt körbe. Taros is fel akart állni, Wilwarin azonban gyorsan visszanyomta.
- Ne! Maga ezen a bolygón él, ha meglátják, hogy itt volt a tárgyaláson, ki tudja, mit csinálnak, de Dooku gróf nem hagyja annyiban, abban biztos lehet.
- De hát honnan tudhatná, mi folyik itt? - értetlenkedett a képviselő.
- Fogalmam sincs. De ha nem tudnának a tárgyalásról, kopogtak volna. Vagy mi hibáztunk hatalmasat a szervezéskor, vagy volt közöttünk egy tégla. - Wilwarin lerángatta magáról a köpenyét és Tarosnak adta. - Vegye fel, akkor nem fogják tudni, hogy maga az. Visszajuttatom a… ó, a kriffbe is!
Droidok tódultak be a terembe, tüzet nyitva. Élénk, zöld penge villant fel, és Wilwarin védekező pozícióban szökkent a képviselő elé. Maga sem tudta, miért jött ilyen ösztönösen a mozdulat. Hiszen Taros egy politikus volt, ráadásul az ellenség köréből, akit csak tegnap óta ismert, és semmi köze sem volt hozzá… vagy mégis? Valamiért olyan közel érezte magához a nőt… Nem tudta, miért, de nem is igazán foglalkozott vele. Csak egy dolog érdekelte: hogy meg tudja védeni őt.
Ez viszont azt jelentette, hogy leleplezi magát. A dolog nem járt kis veszéllyel, Jediként mutatkozni a Raxuson majdnem felért egy halálos ítélettel, de nem volt más választása.
Taros elkerekedett szemmel nézte, ahogy Wilwarin a magasba szökken és ráveti magát az ellenségre. Úgy aprította a droidokat, olyan könnyedséggel, fénykardjával bonyolult mintákat leírva, mintha mindez nem lenne több játéknál. Kiváló, félelmetes harcos volt, ezt már az első ránézésre meg lehetett állapítani. A droidoknak semmi esélyük nem volt ellene. De Taros tudta, hogy ez nem lesz így sokáig, most, hogy rájöttek, hogy egy Jedi lovag tartózkodik a bolygón, nyomban hatalmas erősítést fognak küldeni.
- Menjen, én fedezem! - kiáltotta Wilwarin, és miután hárított néhány lézersugarat, visszaugrott Taros közelébe. - Ki lehet innen jutni valami másik úton?
- Igen. - bólintott a képviselő. Ruhája rejtekéből kis pisztolyt húzott elő, és lelőtt egy droidot. Wilwarin csodálkozva nézett rá, ő pedig idegesen elmosolyodott. - A férjem katona volt, természetes, hogy mindig van nálam is fegyver. Mutatom az utat.
- Rendben. - bólintott a padawan. Fél szemét a droidokon tartva, eltérítve egy-egy lézersugarat, futva indult meg Taros nyomában, aki a terem egyik hátsó ajtaja felé igyekezett. Közben a kommlinkjével bajlódott. - Mester! Mester, kérlek válaszolj!
Recsegés, érthetetlen háttérzaj…
- Wilwarin! Mi történt?
A lány megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, de nyugodtsága nem tartott tovább egy pillanatnál.
- Nagy baj van! A szepik lelepleztek minket, valószínűleg végezni akarnak az ülés összes résztvevőjével.
- És Taros képviselő? - kérdezett rá Obi-Wan.
- Ő itt van mellettem. - Wilwarin sóhajtott egyet. - Megláttak, mester. Most már azt is tudják, hogy Jedik vannak a bolygón. Sajnálom, de nem hagyhattam, hogy megöljék.
- Teljességgel megértelek, padawan. - mestere hangjából kicsengett, hogy előre ilyenre számított. - A tárgyalásoknak már úgyis vége, úgy vélem. Merre vagytok?
 - Megpróbálom visszajuttatni a képviselőt a kastélyba. Ha nem tudják meg, hogy ő is a tárgyaláson volt, minden rendben lesz.
- Ne a kastélyba menjetek, oda követhetnek titeket. Keressetek valami biztonságos helyet és küldjétek el a koordinátákat, majd én értetek megyek. - felelte Obi-Wan. - És figyelj ide, Wilwarin! Meg kell védened Taros képviselőt, történjen bármi, értetted?
 - Ez csak természetes, mester! - vágta rá a lány.
- Én visszaszerzem a hajót, és várom a koordinátákat. Az Erő legyen veled!
Bontotta a kapcsolatot, mielőtt Wilwarin válaszolhatott volna, így a lány már csak a semmibe suttogta:
- Veled is, mester… - visszafordult Taroshoz. - Induljunk!
Eljutottak a hátsó ajtóhoz, amit Wilwarin az Erővel kinyitott, és egy szűkebb folyosón találták magukat.
- Ez a szervizfolyosó. - magyarázta Taros. - A technikusi termekhez és a raktárakhoz vezet. Nem jártam még itt, nem tudom, merre van a kiút…
- Az nem számít. Majd vágok egy lyukat a falba. - Wilwarin körülnézett. Sötét volt, és sehol sem talált kapcsolót, így aktiválva hagyta fénykardját, hogy lássanak valamit. Elindultak az egyik irányba. A lány feszülten figyelt, az Erővel mindent letapogatott maga körül. Volt egy nagyon rossz előérzete; nem tudhatta, milyen erősítés és honnan érkezik az ellenségnek. Ez az ő területük volt és sokan voltak, ő pedig egyedül, olyasvalakivel, akit meg kell védenie szükség esetén. Remélte, hogy minden rendben lesz és sikerül kijutniuk a veszélyes zónából.
Megtorpant, leguggolt és kezét a padlóra fektette.
- Itt jó lesz. - állapította meg. - Alattunk a város csatornarendszere húzódik. Azon keresztül biztonságban kijuthatunk.
Fénykardját a padlóba döfte és izzó szélű lyukat vágott, amelyen egy ember pont átfért. A kivágott padlódarab leesett, fémesen koppant és némi víz is csobbant, amikor leért.
- Úgy bokányi víz lehet odalenn. Én megyek előre, utána lehozom magát is. - azzal Wilwarin ugrott, nesztelenül landolva a csatorna alján. Ezután kinyúlt az Erővel. Taros érezte, hogy valami láthatatlan energia körbefogja, finoman felemeli, majd lassan lebegve lehúzza Wilwarin mellé.
- Gondolom, nektek mostanában minden napotok hasonlóképpen telik, mint ez. - jegyezte meg zavartan. A lány vállat vont.
- Egy idő után megszokja az ember. A legnehezebb nem a harc, hanem a veszteség, a halál. A harc utáni ellenőrzések, jelentések… A legtöbben egy idő után már teljesen közömbösek lesznek, a háború kiöli belőlük az érzelmeket. - sóhajtott. - Ha a Szenátusnak valamilyen jó okot kellene mondania arra, hogy a tisztek részéről, érzelmi okokból miért jó a klónhadsereg, valószínűleg azt mondanák, hogy azért, mert a halálukat könnyebb feldolgozni. Az ember a halottaknak gyakran az arcát őrzi meg emlékként, de a klónok ugyanúgy néznek ki, nem okoz fájdalmat egynek a halála, mert úgyis ugyanazt az arcot látja a többi katonán is. - megcsóválta a fejét. - Ez persze nem igaz, ők nem egyformák. És a Szenátus sem mondana ilyeneket soha.
- De te nem maradtál közömbös. - nézett rá Taros.
- Én ismerem őket. Nekem mindegyikük halála nagyon fáj. - Wilwarin makacsul bámult maga elé, és igyekezett mindenfajta érzelmet eltüntetni az arcáról. - Voltak, akiket kevésbé ismertem, és voltak közeli barátok. - összeszorította a száját, ahogy eszébe jutott a Lola Sayu, a veszteségek… Remegő hangon folytatta. - És vannak olyanok, akikért szüntelenül aggódom. A legrosszabb az egészben talán az, hogy tudom, mindegyiküket nem menthetem meg. Ilyen a háború.
Taros némán figyelte a lányt. Annyi fájdalmat, annyi veszteséget érzett… Könnyek szöktek az ő szemébe is, azt kívánta, bárcsak magához ölelhetné a lányát, de tudta, nem teheti meg, bármennyire is szeretné. Idegesen tördelte a kezét.
- Sajnálom… őszintén.
Wilwarin halványan elmosolyodott. Jól esett neki, hogy elmondhatja ezeket valakinek, aki érzelmileg mellette áll, és nem csak az üres, megszokott szavakat, tanításokat kapja válaszul.
- Köszönöm…
Némán lépkedtek tovább, a padawan elől, fénykarddal a kezében, óvatosan, figyelve, Taros mögötte, aggódva nézve a lány hátát.
Olyan, mint az apja. Érzékeny, tele empátiával, de nem mutatja ki, jobb szeretné, ha mindenki katonának látná. Végtére is, kiváló harcos és jó stratéga, akiben teljességgel megbízhat az ember. És mindig őszinte, kimondja, amit gondol. Te is ilyen voltál, Lorak.
 - Mindjárt… - Wilwarin megtorpant, fülelt. - Már nem lehetünk messze. Nem hallok semmit, pedig igencsak fel volt bolydulva a város. Talán lassan kiérünk.
- Kerültetek már hasonló helyzetbe a háború alatt? - kíváncsiskodott a képviselő.
- Ó, rengetegszer. - kuncogott a lány. - Persze a nagy kalandok még a háború előtt voltak; a mesteremmel leginkább hírszerzési küldetéseket kaptunk, rengeteget kellett rejtőzködnünk, beépülnünk. Régi szép idők…
Taros is elmosolyodott, a következő pillanatban pedig nekiütközött Wilwarin kinyújtott karjának.
- Mi a baj?
- Zavart érzek az Erőben… - motyogta maga elé fintorogva a lány, aztán rájött, hogy nem egy Jedi-társa mellett van. - Ó, elnézést. Szóval, valami nincs rendben. Maradjon itt, előre megyek és körülnézek.
Nesztelen léptekkel indult el, majd eltűnt a sarkon. Taros lélegzetvisszafojtva, aggódva várt, a csendben tisztán hallotta izgatott szívverését. Nem kell félteni, nem lesz baja. Tud vigyázni magára.
Alig várt öt perce -mely számára óráknak tűnt-, amikor lövéseket hallott a közelből.
- Wilwarin!
A lány szavát figyelmen kívül hagyva rohant a zaj felé. Már a fényszablya jellegzetes sistergését is hallotta…
Épp időben fordult be a sarkon, hogy lássa, amint a padawan egy kommandósdroiddal birkózik. A többi már darabokra vágva hevert szanaszét, a padawan azonban elejtette a fénykardját, és most kézitusát vívott ellenfelével. Taros gondolkodás nélkül hátba lőtte a droidot, Wilwarin pedig kiszabadulva, miután meggyőződött róla, hogy elmúlt a veszély, lihegve dőlt a falnak.
- Mondtam, hogy várjon… - szólalt meg végül mosolyogva. - De köszönöm.
- Jól vagy?
- Hát persze. - vágta rá a lány. - Most már minden rendben, tiszta az út. Szólok Obi-Wan mesternek, hogy a kijárathoz jöjjön értünk.
Taros mosolyogva nyújtotta felé a kezét, hogy felsegítse.
- Akkor menjünk.

A hajó indulásra készen várakozott a fák biztonságos takarásában.
- Erős volt. - szólalt meg Obi-Wan. Nem messze álltak a géptől, kettesben, Wilwarin valahol az utastérben tevékenykedett.
- Nem tudja… igaz? - kérdezte csendesen Taros. A Jedi bólintott.
- Igen. De azt érzi, hogy maga több neki, mint egy idegen. Függetlenül a hosszú eltelt időtől, attól, hogy nem tudja, a kötelék megmaradt maguk között.
- Tudom. - Taros halványan elmosolyodott. - Köszönöm.
Obi-Wan némán tanulmányozta a nő arcát. Nem tudta, mit mondjon neki; érezte a benne lévő fájdalmat, de a békességet is. Csak remélni tudta, hogy a nő el fogja bírni a történtek terhét, amelyet egyedül kell majd cipelnie.
- Megviselte a háború. - jegyezte meg a képviselő. - Annyi szenvedést, fájdalmat látott… Pedig ettől kímélni akartam mindig.
- A háború mindenki életét megváltoztatja, mindenkinek nehéz. -sóhajtott Obi-Wan. - De Wilwarin kiváló Jedi. Nem kell aggódnia miatta.
Taros óvatosan sandított rá. Nem mondta neki, hogy ő hallotta a bizonytalanságot Wilwarin hangjában, amikor a hivatása szóba került. Most ő sem tudja pontosan, hova sodródik. De ebben neki kell majd döntenie, nem másnak. Én pedig megőrzöm, amit akkor mondott.
 - És gyerekként milyen volt? Nem viselte nehezen?
- Nem tudom. - csóválta meg szomorkás mosollyal a fejét Obi-Wan. - Én csak a második tanítója vagyok; az első mestere meghalt, amikor elkezdődött a háború… - vigasztalóan a nő vállára tette a kezét. - De ne aggódjon, a lánya sosem lesz egyedül. A csapata mindene, ők pedig az életüket adnák érte. Vigyázni fognak rá; meg én is.
- Köszönöm. - suttogta Taros, a Jedi szemében pedig aggodalom csillant.
- És maga? Minden rendben lesz? Ha bármiben tudok segíteni…
- Nem, köszönöm. Én boldogulok.
- Mester, indulhatunk. - lépett oda hozzájuk Wilwarin, tekintetét kíváncsian járatva kettejük között. - Miről beszélgettetek?
- Bár a küldetésünknek itt vége, a szeparatisták nem fognak rájönni, hogy Taros képviselő is jelen volt a találkozón. - evezett gyorsan más vizekre Obi-Wan. - Sikerült észrevétlenül kijutnotok. Szép munka.
- Szóval akkor eljött a búcsú ideje. - állapította meg a lány Tarosra nézve; a képviselő furcsán szomorkásan mosolyogva tekintett vissza rá. - Sajnálom, hogy így romba dőlt minden és ilyen gyorsan el kell mennünk. Szívesen maradtam volna még egy kicsit.
- Ki tudja, később még találkozhatunk. - felelte Taros. A lány bólintott.
- Örülnék neki. Kevés embert érzek közel magamhoz… de maga valamiért ilyen. Köszönöm.
- Az Erő útjai kifürkészhetetlenek, padawan. - szólt közbe óvatosan mosolyogva Obi-Wan.
- Vigyázz magadra. - kérte csendesen Taros, majd aggódva pillantott Obi-Wanra. - Ki fognak jutni?
- Ne aggódjon, a mesterem remek pilóta, még ha utálja is. - vágta rá Wilwarin. - Könnyedén kicselezi majd a szepi vadászgépeket, igaz, mester?
Obi-Wan nyelt egyet, és kissé mintha elfehéredett volna, de továbbra is udvariasan mosolygott.
- Indulnunk kell. - mondta végül halkan.
- Persze. - Wilwarin még egyszer Tarosra nézett, a tekintetük találkozott, és a lány egy másodperc erejéig mintha elkapott volna egy rejtegetett érzelmet, egy távoli érzést, emléket… Kíváncsian pislogott, de a pillanat aztán tovaszállt, és vele együtt a furcsa hangulat is, amely a rég elfeledett, homályos múltba repítette őt vissza… Lassan, mint aki mély álomból ébred, visszatért a jelenbe, a valóságba; újra hallotta a fák sejtelmes susogását, a madárhangokat, érezte a szelet az arcán, Obi-Wan kezét a vállán, és Taros tekintetét is. Zavartan szegte le a fejét; nem tudta, mi van vele. Csak egy valamit tudott: hogy még nem akar elmenni…
Az apró űrhajó pár perccel később biztosan emelkedett a levegőbe. Taros képviselő magányosan, könnyben úszó szemekkel, de mosolyogva figyelte, ahogy egyre távolodik, majd lassan eltűnik az égen.
Ég veled, kislányom…