Nem mindennapi társaság gyűlt össze.

Először is ott voltunk mi, köztársaságiak. A Jedi lovagok, akik a békét és igazságot hirdetik a galaxisban: Ardenissel szokás szerint sikerült kiegészítenünk egymás megjelenését, én voltam a vad, impulzív és káoszt ígérő két lábon járó veszély, ő a hideg, elegáns és a gyengepont felé szúró fenyegetés. Klónkatonáink még mindig kissé nevetségesen festettek szedett-vedett álöltözetükben, eltakart arccal (Waxos szerint úgy néztek ki, mint egy csapat onderon-i terrorista), de ahhoz kétség sem fért, hogy igencsak halálosak. Aztán következett Hondo Ohnaka, aki eddigre már ismételten nem volt beszámítható állapotban, és persze a kalózbandája, mely tagjainak többsége hasonlóan részeg volt. És persze Cad Bane. Azért ki kell emelnem, hogy a fejvadász jelenléte nagyon nem volt tréfadolog, szövetség ide vagy oda. Bane veszélyes, igazán veszélyes, és a Köztársaságnak többször meggyűlt vele a baja. Normál esetben mindannyiunkat helyben lemészárolt volna, és jelenléte ugyancsak fokozta a feszültséget. A klónok ugrásra készen lesték minden mozdulatát. A kalózok nem bíztak benne. Én korábban váltottam vele pár szót, amikor bejött a terembe, ahol három weequay-jel és Waxossal kockáztam. Elkértem tőle a célállomás koordinátáit és megkínáltam itallal. Nem fogadta el, de leült közénk egy menetre. Végig egymást méregettük ezalatt, de velem legalább nem beszélt olyan gyászosan, mint Ardenissel, amit kifejezetten nagyra értékeltem. Ennek ellenére nem voltam biztos benne, hogy mennyire kíván holtan látni.

Hiába a megkezdett utazás alatt eltelt néhány óra, a zseniális holofilm, amit Ardenissel Hondo szobájában találtunk és fel sem keltünk addig, amíg végignéztük mind a három részt, amikor megérkeztem a parancsnoki hídra (legalább is Hondo parancsnoki hídnak nevezte azt a kuplerájt), éreztem, hogy a gyomrom bukfencezik egyet. A pillanatnyi rosszérzés nem az orrfacsaró piabűznek szólt. Nem mertem Visszhang felé nézni, bár az Erőben tisztán éreztem a jelenlétét, ami teljesen összezavart. Igyekeztem megnyugtatni a lélegzésem és rövid szemlesütés után felemeltem a fejem, remélve, hogy arckifejezésem érzelemmentes. Nem hagyhattam, hogy bármi elterelje a figyelmemet a feladatunkról, amelyen oly sok múlott. Nem hagyhattam, hogy egy csók ennyire kibillentsen, összezavarjon, megbénítson, még akkor sem, ha… Már csak Obi-Wan miatt sem, aki ki tudja, miket kellett, hogy azokban a percekben is kiálljon a fogvatartóitól. És Ardenis miatt sem, aki fogalmam sincs, mekkora áldozatot hozott azért, hogy Cad Bane-t ide rángassa és meggyőzze. Mégis mi a fene ütött belém akkor?

 - Kapcsolatba léptem a Fekete Nappal. - szólalt meg hideg nyugalommal Cad Bane, kirántva a gondolataim közül. - A Canto Bight-on várják új üzletfeleiket, akik az ajánlásommal érkeznek.

 - Már betápláltam a koordinátákat, úton vagyunk. - jegyeztem meg.

 - Canto Bight? - Ököl elveszett képpel pillantott körbe. Ardenis ellenben undorodva fintorodott el, míg én kisegítettem a katonát.

 - A Cantonica fővárosa. Peremvidék, Corporate szektor. Egyszer jártam ott Kaplaa-val… - tettem hozzá nosztalgikusan.

 - Remek partik vannak ott, igazán remek partik. - toldotta meg Hondo. - Annyit lehet inni, amennyit csak akarsz. Ami azt jelenti, hogy nem ártana, ha alapoznánk rá.

Cad Bane arcát elnézve tisztán látszott, hogy a világ legelcseszettebb döntésének tartja, hogy összeállt ezzel a csődtömeg piás kalózzal, és ha nem kötné az a szupertitkos egyezség, amivel Ardenis valahogy megfűzte, halomra gyilkolná a jelenlévőket, kezdve Hondoval, aki most felé emelte a kupáját. Nem olyan rég sikerült eszméletlenre vedelnie magát, és az, hogy ismét piát tart a kezében, igazi teljesítménynek számított.

 - Jelenleg egészen más miatt megyünk oda, mint inni. - mondta Ardenis, és a hangja legalább annyira jegesen gyilkos volt, mint a Bane-ből áradó néma fenyegetés. - És még tervünk sincsen.

 - Majd kitalálunk valamit. Egyelőre az is megfelel, ha megegyezünk abban, hogy az elkövetkező néhány napban senki sem gyilkolja le a másikat. - dünnyögtem. - Ja és engem ne engedjetek tárgyalóasztal közelébe. Ha kinyitom a számat, azzal el is árultam a küldetést. Majd leszek az erőember.

Ezzel az évezred stratégiai megbeszélése véget is ért. Canto Bight messze volt még, én pedig meg akartam nézni még egyszer a Thor-trilógiát. Arról nem is beszélve, hogy sokunknak egyéb vívódásokat és/vagy indulatokat is le kellett rendeznünk magunkban. Figyeltem Visszhangot, ahogy távozik, és megint éreztem azt a furcsa szorítást a mellkasomban. Ilyen lehet, amikor valaki nem kap rendesen levegőt; mintha lecsökkent volna körülöttem az oxigéntartalom. Hirtelen felindultsággal lendültem előre. Elkaptam a kezét és behúztam egy sötétebb, félreeső zugba, ahol magunkban lehettünk, rejtve a többiek szeme elől.

 - Wilwarin... - pillantott rám értetlenül, én meg hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Még mindig össze voltam zavarodva.

 - Sajnálom, hogy otthagytalak. - szólaltam meg végül, a padlót bámulva. A közelsége újra felidézte azokat a pillanatokat, és valószínűleg ő is így volt ezzel, mert érzékeltem, hogy elvörösödik. Féltem, hogy fájdalmat okoztam neki; az Erő most nem a megszokott nyugalmat közvetítette felőle, zavaros volt és kába.

 - Nincs mit sajnálni. Jobb volt, hogy nem láttak együtt. - mondta.

 - Ami a suhanónál történt, kettőnk között... - kezdtem, aztán megakadt a hangom. El kellene felejteni, mintha semmi se lett volna? Tudtam, hogy nem lennék arra képes... és nem is akartam. - Nem szabadott volna megtörténnie.

 - A szabályzat. - bólintott lassan, de nem olyan határozottan, mint szokott.

 - A kriffbe a szabályzattal! - törtem fel indulatosan. Annyira jellemző volt ez Visszhangra, de most nem volt igaza. Azt nem szerettem volna, hogy neki bármi baja legyen mindebből. Ott álltunk, egyikünk sem értve az érzéseit, amelyek egymáshoz húztak minket. Fájt az egész, akár egy láthatatlan seb, de főképp a felismerés. A felismerés, hogy akarom... és ő is.

És mindez egyben meg is rémített valahol.

Jedi lovagnak neveltek. És most elsősorban nem az érzelmek elengedéséről van szó, eddig nem érdekelt ez a dolog és igazából nem is hittem, hogy valaha megeshet velem ilyesmi. Egyszerűen túl elfoglalt voltam, lekötött ezernyi más dolog. Fogalmam sem volt, ez hogy működik, hogyan kell kezelni. Persze aki Jediként utazik keresztül-kasul a galaxisban, az lát egyet s mást, főleg az olyan elborult személyek mellett, mint Kaplaa, és ha valamiben, egy dologban biztos voltam: hogy ezzel a dologgal aztán igazán zavarba lehet hozni engem, úgy általánosságban is. Ha szembeállítanak a holtrészeg Hondoval és a bandájával, akikkel megegyezésre kellene vergődni valahogy, illetve egy párocskával, akik egymást falják a coruscanti metrón, gondolkodás nélkül az előbbiek mellett döntök (bár azt hiszem, ha belelátna a fejembe, Ardenis most szólna közbe, hogy újdonsült kalóz társaink is képesek lennének szépségek művelésére… főleg részegen. Úgy tűnik, nem a legjobb példát választottam, de mindegy). Kívülről talán mulatságos lehet a zavarom, de csak most jöttem rá, mennyire pokolian kínzó, ha a céltáblája közepére egyszer csak én magam kerülök. Fogalmam sem volt, ezt most hogy kellene lereagálni, mit csináljak.

 - Most a jelenre kellene koncentrálni, arra, hogy kiszabadítsuk Kenobi tábornokot. - sóhajtottam, a tekintetünk végre találkozott. Közelebb léptem hozzá, mintha akarnék még mondani neki valamit, aztán mégis megtorpantam, lehajtottam a fejem. - Menjünk vissza a többiekhez, mielőtt feltűnik a hiányunk.

Komolyan biccentett, újra felvéve a köztársasági katona hivatalos arcát. Magamratekintve kissé csalódott voltam; azt hittem, már összeszedtem magamat annyira, hogy tisztán tudjak gondolkodni, de nem sikerült lezárnom ezt sem, csupán elnapoltuk, ki tudja, mikorra. Nem értettem magam, az érzéseimet, semmit. Kifejezéstelen arccal igyekeztünk vissza a csapathoz, mintha menekülnénk valami elől, amivel egyelőre nem merünk szembenézni.

* * *

Canto Bight tipikusan az a világ volt, ahol egyszerre éreztem jól magam és vetettem meg. Megvan az a társadalmi réteg, amelyet a politikusok mellett ki nem állhatok, és abból ezen a helyen akadt bőven, ugyanakkor a polgárpukkasztás lehetősége és az emlék arról, amikor Kaplaa mesterrel egy éjszaka során a gatyájukat is eljátszattuk az itteni gazdag sznob társasággal legalább tíz különböző szerencsejáték keretében, bőven hozzátett ahhoz, hogy a helyzethez képest jókedvűen, kaján vigyorral az arcomon lépjek ki az úticélunkként meghatározott kaszinóváros platformjára.

Canto Bight a gazdagok világa. A csillogásé, az édes pezsgőé kristálypohárban, a szerencsejátékoké (de persze nem olyan szinten, mint valamelyik lepukkant alvilági bárban vagy holmi koszos fogatverseny-telepen). Itt az számít, ha van pénzed, lehetőleg minél több. Meg természetesen ha sznob vagy, még inkább, ha híres is ezek mellett. Ha a Canto Bight nem lenne olyan messze a Magtól, lefogadnám, hogy a fél Szenátus ide járna esténként partizni. Természetesen, ha az ember kissé a felszín alá tekintett, rájöhetett, hogy itt sem éppen olyan tökéletes minden, mint amilyennek látszik. Csak sajnos szinte senki sem tekintett a felszín alá. Kevesen voltak, akik tudtak a nyomorról, a már-már rabszolgasorban tartott emberekről, melyek között szép számmal akadtak gyerekek is, akiknek kivétel nélkül egyetlen dolguk volt, hogy kemény munkával, láthatatlanul tartsák fenn azt a luxust, amelyben az ide látogató gazdag túristák, politikusok, hírességek és vállalatok (mely szó gyakran egy bűnszövetkezetet takart) fürödjenek. Canto Bight, ez a hatalmas, fényes város a maga gyönyörű épületeivel és tereivel a sivatagos-szavannás Cantonica bolygó ékkövének volt mondva. Korábbi látogatásom alkalmával Kaplaa-val elvettünk egy tökéletes és szép kiwano-t az egyik felszolgáló tálcájáról. Bármilyen kívánatos is volt első ránézésre, a gyümölcs belül rohadt volt. Na, valahogy így látom én a Canto Bight-ot is.

Eddigre már volt valamiféle tervünk. Ez nagyjából annyiból állt, hogy bemegyünk, Ardenis lesz az, aki beszél, és én leszek az, aki nem. Közös megegyezéssel hozzátettük, hogy Hondo lehetőleg ne igya magát eszméletlenre. Nekem valamilyen indokkal le kell majd lépnem a tárgyalás elején, hogy amíg a többiek szóval tartják a Fekete Napot, megkeressem és kimentsem Obi-Want. Illetve nem ártana összehalászni valamiféle bizonyítékot a bűnszervezet politikai hovatartozását illetően is, ha már ez volt az eredeti küldetésünk. Megrántottam a vállam. Obi az első, ha őt sikerül megmenteni, a Fekete Nap felőlem foghatja a dokumentumait és feldughatja a…

Miután kiszálltunk, a biztonságiak átkormányozták Hondo hajóját egy felső platformra. Canto Bight-on nagyon szigorúak a biztonsági szabályok, tegyük hozzá, jogosan, hiszen elképzelhetetlen mennyiségű érték van itt, már ha csak a leszállópályán dokkoló hajókat nézzük (melyekbe Hondo lebukkant járgánya természetesen nem tartozik bele). Így persze a visszajutás is jelentősen meg lesz nehezítve a számunkra, de ezen később is ráértünk gondolkodni. A fénykardjainkat én is, Ardenis is a hajón hagytuk, Cad Bane övén ellenben ott ringatózott Ardenis korábbi fegyvere. Kérdőn pillantottam barátnőmre; ez a tény korábban is feltűnt már, Ardenis azonban összeszűkült szemmel jelezte, hogy egyelőre ne hozzam szóba a témát. Nyíltan egyébként amúgy sem hordhattunk volna fegyvert. Abban biztos voltam, hogy itt még a legelegánsabb diplomata-vendég is sugárvetőt dugdos a gatyájában, de az, hogy látványos fegyverarzenállal megpakolva létezzünk, egész egyszerűen tiltott volt. így hát Hondoék is kénytelenek voltak megszabadulni a felszerelésük szinte egészétől, maximum egy-egy diszkrét pisztolyt tartva meg. Társaságunk beszállt a liftbe, amely Canto Bight egyik legmagasabb és legnépszerűbb épületének oldalába épült, és ahogy haladtunk lefelé, az üvegen keresztül rá lehetett látni a kivilágított városra.

Pillanatok alatt leértünk a kaszinó díszes főcsarnokába. Nagyjából arra sem volt időnk, hogy körbenézzünk a helyen, ahol egymást érték az elegáns játéktermek és a telepakolt svédasztalok, melyek között (velünk ellentétben) a dress code-nak megfelelő öltözetben lejtettek a vendégek, máris odalépett hozzánk egy öltönyös fickó, nyilvánvalóan a Fekete Nap beépített embere, hogy elkísérjen minket a helyre, ahol a kamu tárgyalást fogjuk lebonyolítani. Hozzá kell tenni, hogy a korábban látottakhoz képest Hondo elég profin vezényelte le a dolgot: egy-egy biccentéssel jelezte a klónkatonáknak és emberei nagy részének, hogy szóródjanak szét a környéken és tartsák szemmel a helyszínt. Akár a profi bűnszövetkezetek. Végül kísérőnk nyomában Hondo és két embere, én, Ardenis, Szike és persze Cad Bane indultunk meg.

Mint kiderült, a Fekete Nap egy teljes szintet kibérelt a találkozóra. Nyilvánvalóan nem miattunk, a bűnszövetkezeteknél jellemző az ilyesmi. Választanak egy helyet, ahol egy alkalommal több üzletet is le tudnak bonyolítani, a lehetséges felek sorban érkeznek hozzájuk. Nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitaláljuk, kik járhattak itt előttünk: még én is éreztem az Erőben Obi-Wan jelenlétének halovány visszaverődését. A zygériai rabszolgakereskedők mostanában távozhattak, miután eladták a Fekete Napnak mesterünket. Az időzítés kiváló volt… csak a véghezvitel is sikerüljön.

Szépen berendezett, tágas és sejtelmesen félhomályba boruló terembe vezettek minket, természetesen miután leadtuk a fegyvereinket az előtte posztoló két őrnek. A terem közepén egy széles asztal húzódott, mely körül ott ültek a Fekete Nap nagyágyúi, a vezetőség, tanács vagy tudom is én, hogyan nevezik magukat. A galaxis többsége számára ők árnyékok, nem létező szellemek, akik csupán a köztudat keltette összeesküvés-elméletek mögött léteznek, mintha az emberek egyszerre próbálnák tagadni, hogy szervezett bűnözés van, és közben mégis őket jelölik meg mindenfajta bérgyilkosság, korrupció és hasonlóan nemes cselekedetek közreműködőiként, irányítóiként. Igyekeztem minél több információt összegyűjteni velük kapcsolatban, miközben egy gyors kézmozdulattal jelezték, hogy foglaljunk helyet. Ugyanolyan öltözetet viseltek, körvonalaikat kiemelte a Canto Bight fénye, amely átvilágított az egész hátsó falat magába foglaló ablakon. Hét tag, többségük a falleen fajba tartozott; ezek a hüllőszerű, kemény kiállású humanoidok igencsak ravasz és kegyetlen lénynek számítanak galaxis-szerte. Bemutatták a főhelyen terpeszkedő alakot, a termetes falleen-t Ziton Moj-nak hívták. A pletykák szerint nem olyan régóta volt ő a Fekete Nap vezetője, miután az elődjét kinyírták. Komor érdeklődéssel mért végig minket, ahogy leültünk.

 - Szóval ők azok? - kérdezte, szavait Cad Bane felé intézve.

 - Ők. - felelte kurtán a fejvadász. Egyedül ő tarthatta meg közülünk a fegyvereit. Tényleg jó lehet a viszonya a Fekete Nappal.

 - Hondo Ohnaka, személyesen. - Hondo ültében megkísérelt valamiféle meghajlást és csodával határos módon nem fejelte le az asztalt.

 - És a Nővérek. - tettem hozzá. Bane tekintete felénk villant.

 - Dolgoztunk együtt korábban. - szúrta közbe. - Mielőtt ez a két vadmacska pályát módosított.

 - Jövedelmezőbb volt. - vontam vállat. Ziton Moj gyanakodva tanulmányozott minket, de nem láthatott át az álcánkon. Először is, a szavunk most lett alátámasztva egy számukra megbízható személy által. Másodszor, az még a Fekete Nap fejében sem fordulhatott meg, hogy létezik olyan Jedi lovag, aki nem csak képes összeállni egy illegalitásban lubickoló kalózkuplerájjal és a galaxis legveszélyesebb fejvadászával, de mindezt úgy teszi, hogy a felek kölcsönösen összedolgoznak. Harmadszor pedig, én és Ardenis jók voltunk, piszkosul jók. Nem először csináltunk együtt ilyesfajta baromságot.

 - No és mi ez a… weequay-humán koalíció? - járatta végig Ziton Moj a tekintetét társaságunkon. - Úgy hallottam, Hondo Ohnaka és kalóz bandája nem fogadja soraiba más fajok egyedeit.

 - Változik a világ. Üzletfelek voltunk, de aztán előnyösebb oldalait is megtapasztaltuk annak, ha összeállunk a Nővérekkel. - vigyorgott Hondo, átkarolva Ardenis vállát. Láttam, hogy a falleen tekintete szinte észrevétlenül villan Bane felé, mintha hitelesítést várna tőle efelől. Bane alig láthatóan biccentett. - Mennyei Fekete Lyuk-at importálnak, persze… feketén. - ezen a ponton kezdtem aggódni, hogy Hondo-t cserben hagyja a beszélőkéje. - Ha nyélbe ütjük az üzletet, hozathatok néhány hordóval ajándékként.

 - Nővérek… - Ziton Moj pillantása most rajtam és Ardenisen időzött el. - Nem tűnik úgy, hogy rokonok lennének.

 - Fantázianév. Még a régi bérgyilkos időkből. - vontam vállat, majd csak úgy mellékesen Ardenisre böktem. - Amúgy ő adoptált.

Kissé megremegett a gyomrom a visszatartott nevetéstől, főleg a pillantás és a felháborodott Erő-keltette anyázás miatt, amit Ardenis irányából a kijelentésemért kaptam. Az ismerkedésen mindenesetre csont nélkül átmentünk és a Fekete Nap hajlandó volt társalogni velünk.

 - Akkor hát lássunk is neki a részletek megvitatásának. - Ziton Moj intett egyet oldalirányba. - Gondolom mindez jobban esik majd némi frissítő mellett.

Hát, a Fekete Napnak is voltak meglepetései. Röviden összefoglalnám: felszolgálták nekünk az italt. Méghozzá a Fekete Nap frissen vásárolt rabszolgája. Obi-Wan.

Egy pillanatig féltem, hogy eláruljuk magunkat. Hogy az Ardenisből előtörő, meglepő intenzitású háborgás az Erőben nem csak a mi számunkra érzékelhető. Egy egészen röpke ideig barátnőm sem tudta kontollálni az érzelmeit. Nem is csodáltam, háborogtam belül én is.

Obi szegény borzalmasan festett. A zygériaiak biztosan nem bántak vele túl finoman, meg is kínozhatták. Még én is éreztem az elfojtott fájdalmát, pedig mesteremnek sosem kellett különösebb mentális erőkifejtés ahhoz, hogy eltakarja előlem a gondolatait. De legalább életben volt, mi pedig egyenes úton, hogy kimentsük innen. Már csak ezért sem akartam tovább húzni az időt. Obi-Wan szeme látványosan elkerekedett, amikor meglátott minket, hát még mikor tudatosult benne válogatott társaságunk többi tagjának kiléte. A Fekete Nap mintha a reakciónkat leste volna, de a mi arcunkról nem lehetett leolvasni semmit. Engem jobban érdekelt a falon lévő festmény, Ardenis hideg volt, mint a jég, Bane közömbös maradt, Hondot pedig lekötötte, hogy azt a poharat vegye el, amelyikben a legtöbb alkohol van.

Míg kívülről néma maradt mindenki, az Erőn keresztül csak úgy röpködtek az interakciók. Most, hogy mesterünk itt volt, nem pedig valamelyik zárkában, a tervünk is módosult valamelyest. „Megyek a dokumentumokért.” üzentem Ardenisnek, és miután felhajtottam az italomat, felálltam, lendületesen hátralökve a székemet. Egy pillanatra találkozott a tekintetem Obi-Wanéval, és nem tudtam eldönteni, hogy mesterem vajon látványosan nekem fog-e esni, ha az akciónk jól sül el és kijutunk innen. Észrevétlenül rákacsintottam; nagy kockázat volt, de nem bírtam megállni. S hogy mit akartam üzenni vele? Hirtelen magam sem tudtam. De a szinte már szemtelen reakció ellenére sem éreztem úgy, hogy azért, mert piszkálni akarnám.

 - Ez az ital igazán jól esett. - jegyeztem meg. - És most, ha megbocsátanak, követem a kreditek hívó szavát, amíg maguk tárgyalnak. Canto Bight kaszinóit vétek lenne kihagyni.

 - Menj csak. - legyintett Ardenis. Miközben távoztam, még hallottam, hogy elnézést kér a nevemben. Odakinn az őröktől visszakaptam a fegyveremet és addig kísértek, amíg be nem szálltam a liftbe. Találomra megnyomtam az egyik szint gombját és ezzel látszólag én végeztem is a Fekete Nappal. Ardenissel azonban összeköttetésben maradtam az Erőn keresztül; érzékeltem, hogy igyekeznek szóval tartani a bűnbandát, és ő is érzékelte, ahogy kilépek a liftből. Az időzítésünkön most igazán sok múlt.

Valamivel kisebb, de nem kevésbé népes szintre érkeztem. Itt főképp rulettet játszottak, több asztal is állt a ragyogó kristály csillárok alatt, oldalt hideg ételkülönlegességekkel és drága pezsgővel megpakolt pultok. Elégedetten vettem észre, hogy kis csapatunk jól teljesítette a kapott parancsot, miszerint szóródjanak szét és biztosítsák a helyszínt, most éppen Hondo egyik emberét szúrtam ki a pultoktól nem messze. Miközben elhaladtam az egyik rulettasztal mellett, észrevétlenül a tenyerembe röptettem két zsetont a közeli kupacból, kihasználva az alkalmat, hogy mindenki a kereket figyeli nagy izgalommal. Nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy játszani akarok, valóban ez volt a szándékom. Ki akartam próbálni valamit.

A Jedi-kiképzés egyik fontos része, hogy a növendék megtanuljon tájékozódni az Erőn keresztül. Meg tudja határozni, képes legyen elemezni a környezetét a legapróbb részletig. Valaki ezt olyan profin végzi, hogy tárgyak megérintésével akár a közelmúlt történéseibe is képes belelátni. Ez természetesen nem én vagyok, aki világéletemben gyengén szerepeltem mindenfajta meditációs és „Erő által bemérős, meghatározós” tevékenységben. Egyes személyeket, akik hozzám közel állnak, még csak-csak tudok érzékelni, de a tudásom nagyjából kimerül itt és mindenfajta komolyabb tevékenységhez sokkalta nagyobb erőfeszítésre van szükségem, mint egy átlag Jedinek. És még valamire: más helyzetre, körülményekre, valami olyan tevékenységre, ami segít elmélyülni és tovább lendíteni. Például a vívás… amikor gyakorolok, vagy harcolok, oly mélyen elmerülök az Erőben, hogy teljesen más dolgokra vagyok képes. Így lett a számomra a vívás a meditáció kulcsa. Részben Kaplaa-tól tanultam, részben pedig az egyik barátjától, Qui-Gon Jinn-től. Pontosabban, Qui-Gon rávezetett arra, hogy magamtól tanuljam meg ezt. „Qui-Gon volt Obi-Wan mestere.” futott át a fejemen a gondolat. Sosem említettem neki, hogy ismertem őt.

Tehát, előfordul, hogy egy Jedinek teljesen más dolgok segítenek az Erőben való elmélyedéshez. Nekem a vívás. Kaplaa mesternek a tánc. És a szerencsejáték. Szinte hallottam a hangját, mintha ott lépkedett volna mellettem. „Játék közben kiélesednek az érzékek. Nagyon kell figyelni, koncentrálni, ilyenkor másképp látunk és gondolkodunk. A Jedi pedig automatikusan az Erőbe fogódzkodik. Ha egy kicsit körülpillantunk, ilyenkor az Erő valósággal rezeg körülöttünk, és ha megragadjuk ezt az apró fogódzót, kitágítjuk a látókörünket, akkor nem csak a játék részleteit érzékelhetjük, hanem többet, sokkal többet. Nos Wil, mit szólnál egy sabacc-partihoz?” Nem éppen az a hagyományos Jedi-módszer. Kaplaa azonban olyan messze állt a hagyományos Jeditől, mint Hondo Szupernovája a luxuspezsgőtől, amelyből épp legurítottam egy pohárral, és nekem sem a hagyományos megoldások váltak be eddig. Szóval készen álltam a cselekvésre: szerencsejátékozni egy jót, miközben az Erőn keresztül kifürkészem, pontosan merre is van a Fekete Nap hajója, ahol a dokumentumaikat tartják. Lehetőleg minél gyorsabban, mert a végtelenségig Ardenisék sem tudják húzni az időt.

Ahogy a teremben haladtam nézelődve, tekintetemmel egy olyan asztalt keresve, ahol beszállhatok a szerencsejátékba, kisebb közjáték vonta magára a figyelmemet. Pontosabban az egyik vendég, egy arkóniai, aki finoman szólva is gyanúsan kacsázott az asztalok között. A gazdag, luxushoz szokott sznob nép számára persze nem tűnik fel az ilyesmi (aztán siránkoznak, ha ez-az eltűnik a zsebükből), de én egész jó vagyok abban, hogy kiszúrjam a tolvajokat. Nem is tévedtem. Néhány pillanat műve volt az egész, a gyanús alak finoman sodródott oda egy mirialan mellé, aki tőlem néhány méterre az egyik pultnak dőlve iszogatott, aztán ment is tovább, de még láttam a villanást, ahogy a mirialan tárcája eltűnik a ruhaujjában… Elfintorodva ballagtam oda az áldozathoz, magam is megragadva egy poharat. A mirialan futólag rám nézett; mintha várta volna, hogy valaki odalép majd hozzá.

 - Egészségére.

 - És a magáéra. - biccentettem, viszonozva a gesztust. Volt a szituációban valami egyedi, mintha az események maguk kívánták volna, hogy szóba elegyedjünk. Soha nem találkoztam még ezzel a fazonnal, nem is terveztem, hogy beszélgetni fogok bárkivel is, és mégis, valami indíttatás hatására ott álltam, koccintva a mirialannal. Fiatal figura volt, a dress code-hoz képest sokkal lazább szerelésben. Talán ezért figyeltünk fel egymásra. Mintegy mellékesen tettem hozzá. - Éppen most szabadították meg a pénzétől.

Legnagyobb döbbenetemre a mirialan halványan elmosolyodott.

 - Tehát észrevette. Igen, tudok a dologról. - jegyezte meg halkan, a tömeget fürkészve. - Pont, ahogyan vártam.

Erre aztán nem tudtam mit mondani. Azt akarta, hogy kirabolják? Tudott az egészről? A mirialan még mindig mosolygott, amolyan sejtelmesen, mint aki jóval többet tud annál, mint ami első ránézésre látszik.

 - Ami azt illeti, a tárcában csak olyasmi van, ami meglehetős bajba hozza majd a birtoklóját. De kedves magától, hogy aggódik az elveszített tulajdonom miatt. - nézett rám végre, bennem meg valahol, a számtalan kérdés és engem foglalkoztató tennivaló mögött tudatosult, hogy igézően, már-már természetellenesen zöld szemei vannak. Jóképű fickó volt, meg kell hagyni. - Egy becsületes kalóz?

 - Saját becsületkódexem van. - vontam vállat. - Egy kalóz is lehet magának való, nem?

 - Miért is ne? - hagyta rá, alaposan, szinte már zavarba ejtően mérve végig engem. Aztán egy ideig némán álltunk egymás mellett, az italainkat kortyolgatva és a teremben zajló eseményeket figyelve, majd a mirialan ismét megszólalt. - Nem gondoltam volna, hogy ma játszani lenne kedvem, elvégre nem azért vagyok itt. Magát látva azonban meggondoltam magam… Mondja, lenne kedve egy körre? - fejével az egyik rulettasztal irányába bökött. - Egy becsületes kalóz esetében attól sem tartanék, hogy csal… Nos?

Furcsa érzésem volt. Mintha ez az alak pontosan tudta volna, hogy valójából nem kalóz vagyok. A kérdése is meglepett. Végül is, pont azért jöttem le, hogy játsszak, miközben elvégzem a dolgom és infokat gyűjtök, mégis azon tanakodtam, hol lehet itt a csapda. Vagy hogy van-e csapda egyáltalán. Az érzékeim semmiféle veszélyt nem jeleztek. Akkor meg mégis mi ez az egész? Persze az igaz, hogy szerettem különös kalandokba keveredni különös figurákkal az oldalamon. A mirialan lényéből áradó titokzatosság pedig mintha húzott volna magával. Ezen aztán nem múlt a dolog.

 - Rendben. - biccentettem beleegyezően, odalépve a legközelebbi asztal végéhez és kezemben a két zsetont pörgetve szemügyre vettem a táblát. - De csak egy körre… Igazából dolgom lenne.

 - Hm. Igazán fontos dolog lehet. - a mirialan szeme különösen csillogott, ahogy mellém lépett, majd rögtön le is tette néhány zsetonját az egyik számra. Kis ideig oldalra sandítva tanulmányoztam, próbáltam minél többet kiolvasni belőle, de a férfi egész egyszerűen megfoghatatlan volt. Végül inkább a kezemet nyújtottam felé, ő pedig elfogadta.

 - A nevem Wilwarin. - mutatkoztam be, félretéve az eddig játszott szerepemet. Valamiért úgy éreztem, nincs különösebb értelme az idegen előtt is küldetésem formaságaihoz ragaszkodni.

 - Dray Blacksun. - mosolyodott el finoman, majd mikor látta, hogy tekintetem megrebben és tagjaim ugrásra készen megfeszülnek, ravaszul rám hunyorgott. - Szerencsés lehet, ha valaki véletlenül pont azt a nevet viseli, amit a Galaxis egyik legbefolyásosabb bűnbandája is magáénak tudhat. - nem tért ki arra, hogy látta, milyen reakciót váltott ki belőlem a bemutatkozása, inkább közelebb hajolt és suttogóra fogta amúgy is halk hangját. - De az igazi Fekete Nap is itt van éppen.

Kis ideig nem válaszoltam. Rezzenéstelen arccal tettem le a zsetonjaimat, miközben lassan ráhangolódtam a környezetre: a játékot irányító zabrakra, aki most középre söpörte a zsetonokat, az érmék finom, tompa koccanására. Az asztal körül álló játékosokra, ahogy feszülten figyelnek, egymást méregetik lopva. A kerékre, a számokra, a golyóra. Szinte már tudtam előre, hogyan is fog haladni az a golyó. Magamon éreztem a mellettem álló különös férfi tekintetét, s közben azon gondolkodtam, hogy valahogy élvezem a társaságát. Volt benne valami, ugyanaz, amivel rávett, hogy játsszak vele egy kört, valami misztérium, amit mindig is kedveltem az idegen alakokban. Lassan én is elmosolyodtam, miközben a rulettkerék forogni kezdett és a vendégek le nem bírták venni a szemüket róla.

 - Emiatt vagyok itt. - jegyeztem meg. Társaim valószínűleg kiakadtak volna, ha hallják, hogy egy idegennek beszélek a küldetésünkről, valami mégis azt súgta, nem lesz gond belőle, ha megteszem. - A Fekete Nappal szemben van egy kis… elintéznivalóm.

 - Nocsak. - most már igazán érdeklődve tekintett rám. Futólag rámosolyogtam, majd lehunytam a szemem, lassan kifújva a levegőt és elmerülve az Erőben, átadva magam annak az áramlásnak, amire egy normál Jedi anélkül is rá tud csatlakozni, hogy szerencsejátékozna, kaszabolna, inna vagy netalántán drogozna. (Sebaj.) Az Erőn keresztül figyeltem, a környezetre, a körülöttem lévő lényekre, izgatottságukra, apró trükkjeikre, lépéseikre. A kiszámíthatóságukra. Hagytam, hogy az Erő vezessen, tágítva körülöttem a lehetőségeket, arra fókuszálva, ami fontos, amit kerestem. Tőlem úgy hat és fél méterre egy hím rodiai megvakarta az orrát, hatalmas szemeiben tükröződtek a kaszinó fényei. Egy kiszolgáló droid bal karjában nyikorgott egy illeszték, ahogy a vendégek között gurulva frissítőt kínált, a poharakban egyenletesen táncolt a lila folyadék, jobbra-balra. Az idő mintha lelassult volna a kedvemért, én pedig kutattam. Érzékeltem a termek elrendezését, falakat, akadályokat és zárakat, a biztonsági rendszer működését és hiányosságait. A biztonsági őrök elhelyezkedését. Visszhang két szinttel lejjebb megkerült egy kártyaasztalt, a lapokat tanulmányozta. És láttam a Fekete Napot is. A kiváltságosoknak bezzeg nem vitték el a hajóját, azon a szinten parkolt egy magánplatformon, amelyen épp a tárgyalások is folytak. Ennek legalább annyi előnye volt, hogy csak két őr posztolt előtte, meg persze a legénység tartózkodott magán a gépen. Ott lesznek majd a dokumentumok, melyek bizonyíthatják, ki pénzeli a szövetkezetet. Ha bejutnék és le tudnám tölteni… Futólag továbbítottam Ardenisnek, mit látok, mi a tervem. Nem volt sok időnk.

A rulettkerék pörgött még egy darabig, majd lassan megállt és a golyó az általam megjelölt mezőbe pottyant. Kinyitottam a szemem, visszatérve az asztalhoz, Blacksun mellé. Ahogy megszakítottam a kapcsolatot, olyan volt, mintha kipukkasztottak volna körülöttem egy buborékot, amely eddig elzárt a szín- és hangkavalkádtól, a nyüzgéstől. Elvigyorodtam, ahogy a többi versenyző szúrós tekintete közepette elém tolták a zsetonokat. Blacksun elismerően biccentett; ő volt az egyetlen, akit még csak nem is érdekelt, hogy veszített. Valószínűleg az sokkal jobban foglalkoztatta, hogy miért álltam ott olyan furcsán, mintha kiszakítottak volna a jelenből.

 - Nem rossz. - ismerte el, miközben magamhoz söpörtem a nyereményemet, majd diadalmasan elléptem az asztaltól. Valóban, nem az. Kaplaa módszere tényleg működött. Nekem pedig tovább kellett mennem, szólított a feladatom. Kissé sajnáltam a dolgot. Máskor, más helyzetben maradtam volna, Blacksun személye szinte húzott magához. Úgy éreztem, jobban meg akarom ismerni a titokzatos mirialant, de erre sajnos most nem volt több lehetőségem.

 - Azt hiszem, ideje elköszönnöm.  - néztem rá sajnálkozva. - Szólít a tennivalóm.

 - A Fekete Nappal. - biccentett Blacksun. - Sok sikert. Ha szabad érdeklődnöm, mit tervez csinálni?

 - Levegőzöm egyet. - sandítottam úgy mellékesen a terasz felé. Ahogy követte a tekintetem, valahogy tudtam, hogy tisztában van azzal, miként is értettem a dolgot. Már indultam volna, de most hirtelen ötlettel megtorpantam még egy pillanatra, hogy a ruletten nyert zsetonjaimat a markába csúsztassam. - Tessék. Nekem nem kellenek.

Most először őszinte meglepettséget véltem felfedezni a zöld szempárban.

 - Tréfál, igaz?

 - Úgysem tarthatnám meg. - vontam vállat, és elegánsan elsétáltam, búcsút intve a mirialannak. Az igazat megvallva, sokkal szívesebben adtam oda a pénzt Blacksunnak, bármiből is él meg a fazon, mint Hondonak (aki úgyis elitta volna), vagy Bane-nek (akinek a gyilkolászásból úgyis megvolt a magánvagyona). Kifelé menet elhaladtam egy csapat biztonsági őr mellett, akik épp bilincset csúsztattak az arkónai csuklójára, aki nem olyan rég meglopta új, furcsa ismerősömet. Megcsóváltam a fejem. A Dray Blacksunnal való találkozás valahogy megfogott. Nem tudtam volna megfogalmazni, hogyan. De nem eresztett.

Ha utólag visszagondoltam a Canto bight-i mentőakcióra, nos, nevetségesen könnyű volt lenyúlni azokat az adatokat a Fekete Naptól. Jó, persze benne volt, hogy Ardenisék fedeztek, lefoglalva a banda nagyját, illetve mivel az egész szintet a Fekete Nap bitorolta, a hajójukat nem őrizték annyira, mint kellett volna, de akkor is. Jedi-képességeimet kihasználva lazán felsétáltam a teraszról a külső falon, egészen a magánplatformig. Egy adathordozóra mindent letöltöttem, amit csak lehetett, aztán már csak Ardeniséknek kellett jeleznem, hogy szakítsák meg a bájcsevejt, fogják Obit, vágják ki magukat valahogy és lépjünk.

És akkor jöttek a gondok. Mert mindennel számoltam, csak egy dologgal nem: a Canto Bight-i Biztonsági Őrséggel. Ki a frász gondolna arra, hogy egy random helyi biztonsági szolgálat lekapcsolhatja, ha épp a Fekete Napot játssza ki? Márpedig pont ez történt. Azok a kriffverte őrök kiszúrtak, ahogy visszafele mentem a falon. És ezzel kitört a káosz.

Jobb híján belendültem arra az emeletre, amelynél épp jártam, ripityára törve az ablakot. A hisztérikus sikoltozások közepette felpattantam, átrobogva a termen, miközben hívtam Visszhangékat.

 - Részleteket majd később, jó? - igyekeztem megelőzni a kérdezősködést. - Találkozzunk a leszállópálya előtt.

A biztonságiak eddigre a nyomomban voltak. Itt aztán tényleg komolyan veszik a dolgokat. Az utolsó pillanatban ugrottam félre, elkerülve a kábítólövedékeket, kisodródva az egyik ajtón, amely a számtalan kaszinószobát összekötő széles, díszes folyosóra vitt. A lendülettől egyenesen nekiütköztem egy ősz öregúrnak, levertem a szemüvegét, kiütöttem a kezéből a zsetonokat, amiket valószínűleg beváltani vitt.

 - Eszednél vagy, huligán? - kiáltott utánam bosszankodva az öreg, ahogy egy bonyolult és látványos, levegőben megperdülős ugrással elkerültem az esést, majd tovább robogtam és befordultam a sarkon, nyomomban az engem üldöző biztonságiakkal. - Mégis minek képzeled magad, szuperhősnek?

Végül hamarabb összefutottam a többiekkel, mint terveztem. Az egyik folyosókanyarban találkoztunk össze. Bane kezében villogó fényszablya, Hondo ragaszkodott hozzá, hogy ő támogassa Obi-Wan-t, kettejüket pedig Ököl és Ötös támogatták (ki tudja, Hondo mennyi „frissítőt” nyakalt be a tárgyalás alatt). Megkönnyebbülten láttam, hogy az épületben szétszóródott embereinknek is sikerült felzárkózniuk, mindenki megvolt.

 - Wil, mi volt ez? - esett nekem Ardenis. Felmutattam az adathordozót, hogy némiképp megnyugtassam.

 - Arról nem volt szó, hogy a biztonságiak a Fekete Napnak segítenek. - morogtam, miközben tovább igyekeztünk. - Elszúrtam, jó? Később, ha elkapnak minket vagy meghalunk, letolhattok érte.

Obi-Wan egy kimerült, elkínzott sóhajjal kommentálta a dolgot. Azt reméltem, hogy Ardenissel már lemeccselték, mennyire veszélyes és felelőtlen dolog volt ide jönni és megpróbálni kiszabadítani őt. Akkor eggyel kevesebb fejmosást fogok majd kapni. Bőven elég volt, hogy elrendelték az általános riadót, és a biztonságiak mellett most már a Fekete Nap emberei is a nyomunkban lehettek.

 - Kezd rossz előérzetem lenni. - jegyeztem meg, amikor a villogó vészfény mellett felhangzott az éles jelzősziréna is. Megtorpantunk. - Sztang… a mentőakcióim mindegyikét végigkíséri ez a hang.

 - Miért nem vagyok meglepve. - sóhajtott a homlokát masszírozva Obi-Wan.

 - Szóval, akkor most mi legyen? - néztem végig a társaságon.

 - Azt hittem, te szoktad az őrült megoldásokat gyártani. - fintorodott el Ardenis. Szemforgatva kotortam elő a holovetítőmet, elővarázsolva az épület térképét, már amennyi publikus volt belőle a látogatók számára. Talán egy percem volt arra, hogy megoldást keressek a lelépésünkre. És persze, jutott eszembe, a hajónkra is szükségünk lesz, csak úgy mellékesen… A hajónkra, amit a biztonságiak elnavigáltak a felső, zárt dokkolóba, hogy még véletlenül se legyen könnyű meglógni innen.

Nagyjából huszonöt másodperc alatt megvolt a terv… legalább is egy része, de egyelőre ennyi is elég volt.

 - Oké. Mester, Hondoval és a többiekkel menjetek leszállópályára és igyekezzetek minél több rosszfiút kiiktatni. Legyetek feltűnőek. - sötéten elvigyorodtam és válaszra sem várva megragadtam Ardenis karját. - Gyere. Mi addig elhozzuk a hajót.

 - Wilwarin… - Obi-Wan csak eddig jutott, ugyanis nemes egyszerűséggel rácsaptam a fali kezelőpanelre, és hátralépve elégedetten néztem, ahogy a két folyosószakasz közti ajtó bezáródik és elválaszt minket.

 - Ugye tudod, hogy most hagytad magára mestit egy bandányi részeg kalózzal és Cad Bane-nel személyesen? - jegyezte meg rezzenéstelen arccal Ardenis. Valahol már megszokta a hirtelen ötleteimet. - Nem lesz boldog, amikor viszontlátjuk majd.

 - Hát persze… Amúgy a fiúk is vele vannak, és eddig sem volt túl vidám. - vontam vállat, komótosan sétálva a legközelebbi lift felé.

 - Csak szólok, hogy ilyenkor nagyon őrültnek tűnsz. - egyszerre léptünk be a liftbe, melynek ajtaja finoman csukódott be utánunk, és éreztük, hogy gyorsan (gyorsabban, mint szerettem volna) haladunk felfelé. - Hiába az elterelés, a hajónál biztos maradnak őrök. Van már terved?

A vigyorom kiszélesedett, túlságosan is erős jókedvet sugallva, ahogy hirtelen eszembe jutott valami…

 - Majd bevetjük a Segítség!-et.

Először nem esett le neki.

 - Mit?

 - Segítség! - ismételtem meg, jelentőségteljesen rámeredve, és alig bírtam visszatartani a röhögést, ami nagyon közel volt ahhoz, hogy elemi erővel kitörjön belőlem. - Tudod, az a jelenet a…

 - NEM! - nyögött fel éles hangon Ardenis, ahogy rájött, mire is gondolok. Felprüszköltem a nevetéstől.

 - De hát láthattad, hogy beválik. Vagy van esetleg valami jobb ötleted? - a kijelzőre böktem, ami kérlelhetetlen sebességgel számlálta a hátralévő emeleteket. - Nincs sok időnk. Ez nem elég őrült neked?

 - Épp eléggé. Nem fogjuk kipróbálni a Segítség!-et. - morogta Ardenis, erőteljesen megnyomva minden egyes szót tiltakozásképp. - Ne is álmodj róla.

Alig fél perccel később a Canto Bight-i Biztonsági Erők épp szolgálatban lévő, a vendégek luxushajóit őrző biztonságiaknak egy meglehetősen bizarr jelenetben volt részük. Természetesen már értesültek az épületben lévő rendbontásról. Amikor a liftajtó félresiklott, tüzelésre kész fegyverekkel várták a behatolót… ehelyett egy lány botladozott ki, minden erejével a társát támogatva, aki ájultan, talán félholtan lógott az oldalán. Az őrök bizonytalanul néztek össze.

 - Segítség! - a lány, társát vonszolva feléjük evickélt, kétségbeesetten kiabálva közben. Támadni, fegyvert rántani mindenesetre eszében sem volt. - A barátom… haldoklik! Kérlek, segítsetek…!

Az őrök hirtelenjében nem tudták, mit tegyenek. Az utolsó dolog, amit a kiütésük előtt láttak, egy feléjük repülő test volt…

Nem bírtam megállni, összegörnyedtem és a térdemet csapkodva nevettem.

 - Csodálatos!

Ardenis mogorván tápászkodott fel az ájult őrök között.

 - Ez tényleg megalázó…

 - De bevált. - vigyorogtam és mellé lépve megveregettem a vállát. - Na nézzük azt a hajót.

Ardenis a szemét forgatva követett. Elindultunk a luxusgépek között, tekintetünkkel Hondo lepukkant hajóját keresve. Épp azt fontolgattam, hogy lenyúlhatnánk egy jobb állapotban lévő szállítóeszközt, amikor hirtelen tompa fehér fény villant körülöttünk, megállásra késztetve minket. Ardenis előre nyúlt a fodrozódó energiafalhoz, majd visszakapta a kezét.

 - Sugárpajzs. - állapította meg. Csapdába estünk.

 - Ez nem lehet igaz! - fakadtam ki. Hondo hajója ott volt tőlünk pár méterre, mi meg bebuktuk a dolgot a cél előtt. - Komolyan ennyire bénák vagyunk?

 - Hát az fájna, ha valóban így lenne. - csendült egy ismerős hang a közelünkben. Ahogy odakaptuk a fejünket, Dray Blacksunt pillantottuk meg. A mirialan kényelmesen dőlt neki az egyik suhanó oldalának. Elsötétülő tekintetemet látva védekezve emelte fel a kezeit. - Hé, nyugi! Ez nem én voltam. Csak gondoltam, megvárlak itt. Nem volt nehéz eltalálni, melyik hajóval jöttél.

 - Ő az a pasi, akivel a kaszinóban összefutottál? - kérdezte Ardenis. El is felejtettem, hogy mivel összeköttetésben voltunk, látta valamennyire, mik történnek körülöttem.

 - Aham. - biccentettem, kérdőn figyelve Blacksunt. - Mit keresel itt?

 - Segítek. - válaszolta, odalépve a sugárpajzshoz, hogy szemügyre vegye azt. Ardenissel idegesen pillantottunk össze. Biztosak voltunk benne, hogy az őrök nemsokára ideérnek, hacsak a Fekete Nap katonái nem előzik meg őket. Blacksun közben szép kényelmesen nekiállt ügyködni valamit a közeli konzolon, miközben Ardenisre kacsintott. - Örvendek a találkozásnak, kisasszony.

Az igazat megvallva, nem véve most figyelembe hülye helyzetünket, örültem neki, hogy újra látom a mirialant. Ardenis bizonytalanul nézett rám.

 - Wil..

 - Ne aggódj, segíteni fog. Tudom. - De hogy honnan, fogalmam sincs. Ez olyasfajta megérzés, amilyenért Kaplaa-t már ezerszer küldte el a Jedi Tanács a fenébe… Összeszűkült a szemem, ahogy láttam, hogy a lift beindul. Mindjárt itt lesznek az őrök. - Dray, nem tudnál egy kicsit sietni?

 - Mhm.

 - Hogyan találkoztatok? - érdeklődött Ardenis a mirialant tanulmányozva. Vállat vontam.

 - Nem is tudom… kölcsönösen kiszúrtuk egymást.

 - Tipikus. - sóhajtott barátnőm. Az energiapajzs villant egyet körülöttük, majd megszűnt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

 - Végre. Kösz Dray.

 - Nem tesz semmit. - mosolygott a mirialan, majd azzal a lendülettel elkapta Ardenis kezét, aki már indult volna a hajóhoz. - Vigyázzon! Be van hálózva az egész hangár hasonló csapdákkal. - mondta, lassan indulva előre, furcsa cikkcakkban. - Csak óvatosan. Oda lépjenek, ahova én.

Nem vitatkoztunk. Az utolsó utáni pillanatban sikerült feljutnunk a hajóra, amikor az őrök épp kirontottak a liftből. Maximális sebességre kapcsoltam, az induló hajtómű lökéshullámával a szemközti falra kenve a társaságot, meghúztam két luxushajó oldalát, aztán Ardenis kirángatott a pilótaülésből és átvette a vezetést. Dray Blacksun vigyorogva kapaszkodott meg, ahogy az alsó leszállópálya felé vettük az irányt.

Obi-Wanék igencsak meglepetten fogadták új útitársunkat, amikor felszálltak.

 - Wilwarin még mindig vonzza a furcsa és kétes alakokat. - Ötös felém tartotta a tenyerét, én meg belecsaptam.

 - A lényeg, hogy megvagyunk. Na lépjünk innen. Amúgy ő Dray Blacksun. Segített nekünk. - válaszoltam kissé fáradtan. A hatás persze nem maradt el. - Nyugi, csak a neve ez. Semmi köze az igazi Fekete Naphoz… azt hiszem.

 - Valóban nincs. - szólalt meg Cad Bane. A mirialan odabiccentett neki.

 - Bane.

 - Blacksun. - viszonozta a gesztust a fejvadász, a kalapja karimájához emelve a kezét. Ezek ketten nem most látták egymást először. Nem semmi társaságot toboroztunk magunk köré, az tény.

* * *

Persze ha azt hittük volna, hogy ennyivel megúsztuk ezt a kalandot és végre úton leszünk a Coruscant felé, hát tévedtünk. Alig hagytuk el a légkört, amikor valami eszeveszett sípolás töltötte be az egész hajót, és ahol még működtek a lámpák, ott az olcsó alvilági bárokat idéző neonpirosra kapcsoltak. Kiderült, hogy Hondo, az a kriffverte idióta szeszkazán kalóz arra sem képes, hogy feltöltse a hajóját üzemanyaggal.

 - Ez komoly, Hondo?? - ritkán láttam Ardenist ennyire kijönni a béketűréséből. - Azt ne mondd, hogy választhatunk, hogy visszamegyünk, vagy bolygó körüli pályára állva szépen megvárjuk, amíg eljönnek értünk.

 - A hajóm itt állomásozik a közelben. - szólalt meg hirtelen Blacksun, megnyugtatóan helyezve barátnőm vállaira a kezét. Mindannyian ránéztünk, mire a mirialan folytatta. - Ott hagytam, mert nem tudtam volna leparkolni a bolygón. Szívesen felajánlok egy fuvart. Dokkolhattok a hangáromban.

 - Mekkora hajód van neked? - vontam fel a szemöldököm.

 - Hát nagyobb, mint itt bárkinek. - Blacksun szája széle gyanúsan felfelé görbült. Ardenis halkan felprüszkölt, én pedig odébb toltam őt, átvéve tőle a botkormányt. Nem kívánta merengeni a dolgon, mármint hogy menjünk vagy ne menjünk. A hajó élesen oldalra billent, ahogy tettem egy kanyart, nem éppen olyan kecsesen, mint szerettem volna.

 - Bocs’… - gyorsan igyekeztem egyenesbe tenni. Úgy tűnik, Blacksunnak minden helyzetre van megoldása, komolyan, mint valami varázsló. - Számomra jól hangzik. Mi a pontos helyzete?

 - Azért álljon meg a menet!

Mindannyian megtorpantunk Obi-Wan hangjára. Mesterem meglehetősen rosszkedvűen, gyanakvó ábzázattal mérte végig Blacksunt, ami egyáltalán nem volt jellemző rá; egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat az eseteket, amikor szemmel látható jelét adta valaki más iránti ellenszenvének. Kissé furcsálltam a helyzetet, hisz Blacksun meglehetősen jó arcnak tűnt, arról nem is beszélve, hogy épp kihúzott minket a csávából.

 - Át kellene kicsit gondolni a dolgot. - Obi-Wan szigorúan végignézett rajtunk, és mivel mégiscsak ő volt a tábornok, minimum meg kellett várnunk, mit szól ehhez az ajánlathoz. - Ki tudja, milyen csapdákba szaladhatunk bele, ha vakon megbízunk ebben a fickóban, aki…

 - Neem… Kenobi! - szakította félbe Hondo hangja, és a kalóz odadülöngélt Obi-Wanhoz, ránehezedve a vállára. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy létezhet valaki ilyen mértékű folyamatos részegség mellett, de hát Hondonak valahogy sikerült. - Ő nem holmi fickó. Te vagy a fickó. - lendületes mozdulattal Blacksunra mutatott. - Ő ott egy férfi. Egy kemény kiállású, jóképű férfi.

Azt hiszem, Hondo ezzel a beszólással mindent vitt…

 - Kösz Dray. Bár azt se tudod, hova mennénk. Hogy kik is vagyunk valójából. - jegyeztem meg. Laza nemtörődömséggel vonta meg a vállát.

 - Kalózok biztosan nem. - mosolygott rám. Felnevettem és arra kormányoztam a gépet, amerre Blacksun mutatta. - Ó és csak figyelmeztetésképp: nem kell tartani a hajómtól, bár tudom, egyesekben félreértéseket generálhat a látványa. Átalakított, saját célokra használt jármű, főképp megtévesztés céljából. Nem foglal állást egyik politikai oldal mellett sem, ahogyan én sem. - jegyezte meg nyugodtan, majd úgy mellékesen a kilátóüveg irányába legyintett. - Ott is van.

Ahogy odagyűltünk, és feltárult előttünk a cirkáló képe, mindannyiunkból döbbent nyögés szakadt fel. Egy pillanat alatt nyert értelmet mindaz, amire Dray Blacksun célzott, amikor a félreértéseket említette. Előttünk ugyanis egy szeparatista csatahajó tökéletes mása állomásozott békésen.

Na, Hondo és Cad Bane (!) után ezzel lesz csupa móka és kacagás beállítani a Coruscantra!