Ennél nagyobb balszerencsénk nem is lehetett volna. Mekkora az esélye ebben a kriffverte nagy galaxisban, ezen a félreeső porgolyóbison, a legeldugottabb kocsma mélyén, hogy Obi-Wan pont egy olyan személlyel fut össze, aki leleplezi? Mesteremnek megint sikerült a lehetetlen. Jobban el sem szúrhattuk volna az akciót.
- És most mi lesz? - mondtam ki végül mindenki gondolatát, s ezzel egyidejűleg egy emberként néztünk Ardenisre, várva a megváltó ötletet. Barátnőm azonban nem volt elemében, Obi-Wan hirtelen bajba kerülése szemmel láthatóan teljesen a hatása alá vonta. Tétován rágcsáltam az uzsonnám szélét. Ha rajtam múlt volna, fegyverrel a kezemben nekiesem a zygériaiaknak és szétverem az egész bandát, de Ardenis finomabb megoldásait ismerve tudtam, hogy ez jelenleg nem túl jó ötlet és csak ronthatnék a dolgon.
- Menjünk a helyszínre és nézzük meg, hátha tudunk még tenni valamit. - rántott vissza végül mindannyiunkat egy kicsivel higgadtabb, józanabb hangulatba Visszhang ésszerű javaslata. Waxos és Ököl mutatták az utat, de még oda sem értünk, amikor megpillantottuk a zygériai bandát és általuk közrezárt, elég rossz állapotban lévő mesterünket. Ardenissel egymásra pillantottunk és rögtön tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. A katonákat háttérbe parancsoltuk, mi pedig felkaptunk két kezünk ügyébe kerülő köpenyt az egyik stand pultjáról, s nem törődve az árus szitokáradatával, amiért eltulajdonítottuk a portékáját -elvileg még mindig razziát tartottunk-, a durva anyagba jól beburkolózva, eltakarva jellegzetes öltözékünket és fegyvereinket megindultunk a zygériaiak felé.
- Én beszélek, jó? - sandítottam Ardenisre. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha te játszanád az alvilági figurát, inkább ne szúrjuk el.
- Nagyon vicces. - barátnőm sértetten húzta el a száját, de csak egy pillanatra, mert a következőben már 'véletlenül' bele is botlottunk a kiszemelt társaságba.
- Ó, egy rabszolga! A piacra viszik, igaz? Pont ilyenre lenne szükségem. - látszólagos lelkesedéssel, jó alaposan szemügyre vettem Obi-Want, aki nem kis döbbenettel nézett hol rám, hol Ardenisre. Láttam rajta, hogy rögtön rájött, mi a tervünk, de valamiért csalódottan ingatta a fejét. Nem foglalkoztam vele, mondtam tovább a magamét. - Bár így közelről elég hitványnak tűnik... Eladó?
Obi szemei szikrákat szórtak, a zygériaiak azonban összenéztek. Ez a nép veszélyes bűnözők hírében áll, de ha rabszolgakereskedelemről van szó, nem tudnak ellenállni. Reméltem, most is így lesz, addig pedig igyekeztem hitelesen alakítani a szerepemet.
- Ez valami köztársasági figura?
- Ami azt illeti... - szólalt meg lassan az egyik zygériai, és árat is mondott, de mielőtt folytathatta volna, a szavába vágtam.
- Csodás, megveszem. - nálam volt a csapat összes pénze, amikor viszont elkezdtem kiszámolni a kreditrudakat, nagy csalódottsággal döbbentem rá, hogy... - A sztangba, egy kicsi hiányzik.
- Ja, pont egy lepény ára. - szúrta közbe epésen Ardenis, aki mögöttem állva figyelte ténykedésemet. Zavartan vigyorogtam, amikor megértettem a célzást a hangjában: hogy az imént épp elkajáltam az Obi-Wan kiváltásához szükséges pénz hiányzó részét. Kínos... Na most akkor ki szúrta el?
- Úgyis felesleges alkudni. - mordult ránk a zygériai, Ardenist méregetve. - Ezt mondtam az előbb. A rabszolgát már megvették, most szállítjuk le.
- Ó. - nem tudtam elrejteni az arcomra kiülő döbbenetet. Máris? Obi-Wan nagyon népszerű lehetett, mint rabszolga...
- És szabad tudni, kicsoda? - kérdezte Ardenis, miközben mesterünk tekintetét kutatta. Persze a kérdés felesleges volt, valahogy már előre tudtuk a választ...
- Egy nagyon tehetős szervezet. A Fekete Nap.

Ez volt a kínos csavar a dologban: hogy Obi-Want pont azok veszik meg, akik után nyomozott. És ezt a Fekete Nap is tudhatta jól. Kénytelenek voltunk tehetetlenül végignézni, amit mesterünket felpakolják egy gépre és elviszik a bolygóról. Nem avatkozhattunk bele, hiszen a küldetésünk még mindig titkos volt, Jabba üzenete után pedig a huttokkal sem lett volna jó összetűzésbe kerülni, ráadásul tisztában voltunk vele, hogy alig néhányan nem jutunk semmire sem a zygériaiak, és főleg nem a Fekete Nap ellen, amelynek ügynökei meg sem jelentek a helyszínen, Obi-Want a rabszolgakereskedők házhoz szállították nekik.
- Na és most mit csináljunk? - sóhajtottam, miközben visszafele tartottunk oda, ahol a katonáinkat hagytuk. - Nem hiszem, hogy Obi ebből is ki tudná vágni magát, akármilyen ügyes. Talán még szólhatunk Codyéknak, hogy csípjék el őket.
- Attól tartok, már késő. - Ardenis ökölbe szorította a kezét, a hűvös, szinte gunyoros nyugalomnak, mely általában jellemezte, nyoma sem volt. Most valahogy mindennél tisztábban lehetett érezni, hogy feszült és aggódik, s rá is jöttem, miért: én magam is aggódtam Obi-wanért, és akárcsak engem, a sok dolog, amely az utóbbi időben történet velünk, Ardenist is közelebb húzta mesterünkhöz, mélyebb, őszintébb kapcsolatot hozva létre ezzel mindannyiunk között. Hol volt már az a régi, makacs ellenállás?
- És Jabba is a nyakunkon van. - sóhajtott fel Ardenis. - Nem ügyködhetünk itt sokáig, a huttok figyelnek, és mindent meg fognak tenni, hogy eltávolítsák innen a nemkívánatos személyeket. Jobb lenne nem megvárni, amíg ezt illegális eszközökkel próbálják megtenni.
- És mi lenne, ha megpróbálnánk tárgyalni a Fekete Nappal... valahogy? - zavartan vakartam meg a tarkóm, tudva, hogy ez politikailag biztosan lehetetlen, és inkább arra figyeltem, hogy a tömegben megtaláljam a katonáinkat. Nem volt nehéz, a fiúk egyáltalán nem illettek ebbe a környezetbe. Ahogy kiszúrtam őket, tekintetem találkozott Visszhangéval, alig észrevehetően megráztam a fejem. Nem, nem sikerült. Mást kell kitalálnunk.
- Sajnos ez az egész ügy több szálon fut. Eddig nem áshatunk le, és nem kockáztathatjuk a veszélyt. - Ardenis gondterhelten meredt maga elé, inkább beszélt magához, mint hozzám. Kénytelen voltam igazat adni neki, már csak azért is, mert fogalmam sem volt róla, milyen kényes lehet ez a kérdés a Köztársaságot tekintve. Nem is érdekelt. Csak a mesteremet akartam visszakapni. De Ardenis sem kívánta tovább fejtegetni a témát, főleg mert közben sikerült áttörnünk a tömegen, amely a katonáinkat elválasztotta tőlünk.
- Hol van Waxos? - néztem végig a kissé foghíjas társaságon. Egy pillanat erejéig átfutott rajtam a kétségbeejtő gondolat, hogy esetleg ő is bajba került, de Ököl és Visszhang sokatmondó egymásra pillantását és Ötös zavart kuncogását látva arra következtettem, hogy másról van szó.
- Hát... azt mondta, megpróbál a zygériaiak mögé kerülni, hátha elcsíp még valami információt. - Visszhang rövid habozás után a szomszédos sikátorban sorakozó kocsmák egyikére -amelyből természetesen a legnagyobb zsivaj szűrődött ki és ajtajában a lehető legvisszataszítóbb alakok álltak vagy épp feküdtek- mutatott. - Ott van.
- Tehát félúton megakadt. - fintorodott el enyhe undorral Ardenis, ahogy ő is szemrevételezte a szóban forgó kocsma külső látványát. - Remek...
Jobb híján kelletlenül arrafelé vettük az irányt és a sok ellenséges tekintet kereszttüzében utat törtünk magunknak, és közben én is, Ardenis is úgy döntöttünk, érdemesebb, ha magunkon hagyjuk az árustól lenyúlt köpenyeket.
- Wil... nem lenne jobb, ha valaki kinn maradna őrködni? - elnevettem magam Visszhang aggodalmas képét látva.
- Ne aggódj, a kocsmák nem olyan veszélyes helyek, mint amilyennek látszanak. - tereltem befelé a cseppet sem lelkes katonát. - Egyébként is, attól tartok, hogy odabenn velünk nagyobb biztonságban lennél, mint idekinn magadban.  - az ajtóban felgyűlt alakok már voltak annyira részegek, hogy tétovázás nélkül belekössenek akár a Köztársasági Hadsereg tagjaiba is, és a jelen helyzetben már csak ez hiányzott volna.
Így hát különösebb tervezgetés nélkül, de kellő elszántsággal egymás után mindannyian beléptünk a kocsmába, ahol azonnal megcsapott minket a tömény ital- és hányásszag átlagnál is orrfacsaróbb egyvelege, amely keveredett a teret benépesítő sok különböző faj jellegzetes izzadtságával. A kocsma jó eséllyel indult az általam látott legvisszataszítóbb helyek versenyén, pedig azért volt némi tapasztalatom a különböző világok söpredékét illetően. Itt aztán nem adnak semmire, állapítottam meg, ahogy a mocskos padlót borító szemeten átgázolva igyekeztünk beljebb kerülni az ajtóból. A helyiek szemében azonban mégis népszerű ivó lehetett, a tömegben alig bírtunk utat törni magunknak. Figyelmen kívül hagytuk a bárpultnál terpeszkedő kövér és meglehetősen lerobbant sullustanit, aki az italt mérte a korábbi igénybevételektől erősen fakó poharakba, és a villózó, néhol energiahiányos fényektől és a levegő izzadtság-páratartalmától hunyorogva körbepillantottunk, de Waxosnak egyelőre nyomát se láttuk.
- Váljunk kétfelé. - javasoltam, túlkiabálva az alapzajt.
- Várjunk csak... - mellettem Ardenis, orrát fél kezével eltakarva koordinátákat böngészett az adattábláján. - Véletlenül nem pont ez az a hely, ahol Obi-Wan találkozott a zygériaiakkal?
- Lehetséges. - néztem rá bizonytalanul, miközben én is előhalásztam az adattáblámat, hogy ellenőrizzem. Barátnőm azonban nem várt megerősítésre, egyszerűen elindult beljebb, mi meg kénytelenek voltunk követni, mielőtt eltűnt volna a szemünk elől. Nem kellett sokáig várnunk rá, hogy megtudjuk, mi jutott eszébe, és amint megtorpant, dühösen diadalmas kifejezéssel az arcán, azonnal megértettem a helyzetet.
A kocsma hátulsó, némileg tágasabb részében egy még az átlagnál is jóval hangosabb -és részegebb- társaság randalírozott. A tucatnyi weequay kalóz között pedig legnagyobb döbbenetünkre megpillantottuk Waxost, aki két frissen szerzett ivócimborájára támaszkodva épp felhajtott egy alkohollal teli -és valószínűséggel a sokadik- poharat, majd némileg elcsúszva, de ugyanolyan lelkesen és tökéletesen hamisan állt neki fújni ugyanazt a trágár nótát, amelyet a kalózok két pohár között énekeltek. Megkövülten állva figyeltük és próbáltuk feldolgozni a váratlan jelenetet, miközben valahol, félig tudat alatt átfutott rajtam a kérdés: vajon Waxos szándékosan próbált így 'beépülni' a kalózok közé, hogy esetleg több információt szerezzen Obi-Wan lebuktatásáról, vagy mindez csupán a véletlen műve, és a klón azt sem tudta pontosan, kikkel hozta össze őt a sors?
- Ez hihetetlen... - morogta Ardenis. - Ott az emberünk.
Személyesen még sosem találkoztam Hondo Ohnakával, de annyit hallottam már a furcsa kalózvezérről, hogy ez a tény nem számított túlságosan. Hondo nagyon magának való figura volt, persze eközben rendelkezve a galaxis kalózainak összes negatív tulajdonságával. Nem kötődött senkihez, nem érdekelte őt senki és semmi más a saját hasznán kívül, mégis, amikor Obi-Wan, akinek már volt közös kalandja a weequay-jel, említette őt, úgy tűnt, Hondot valahogy kiemeli a többi hasonló alak közül, bár a látottak alapján egyelőre nem igazán értettem, miért is. A kalózvezér randalírozott a bandájából a leghangosabban, és persze ott volt az a tény is, hogy ő okozott nekünk tengernyi bajt, amikor lebuktatta Obi-Want az akciója közepén.
- Mi legyen? - a klónok várakozva pillantottak ránk, ujjukkal egyenletesen-egyformán dobolva lőfegyvereiken. Valahogy el kellett rendezni az ügyet a kalózokkal, és Waxost is kirángatni közülük, mielőtt bármi baja esik, ami csodával határos módon eddig nem történt meg.
- Várjatok! Azt hiszem, van egy ötletem. - Ardenis a legkisebb tétovázás nélkül lépett oda a kalózokhoz, Ökölék pedig Waxos felé vették az iránt, hogy együttes erővel odébb rángassák eddigre már meglehetősen ittas társukat. - Hondo!
A kalózvezér felkapta a fejét a hangra és abbahagyta az éneklést, nyilván valahol mélyen tudatosult benne, hogy valaki a nevén szólítja, és rövid nézelődés után sikerült is észrevennie az előtte álló Ardenist.
- Á... cicám!
Ardenisnek a torkán akadt a hang. A hangulat néhány pillanat erejéig megdermedt, hogy aztán hangosan kipukkanjon, elsősorban a kalózok között mulató Waxos röhögésének formájában. Hitetlenkedve járattam a tekintetemet barátnőm és Hondo között. Ismernék egymást? Az egész helyzet annyira abszurd, és valahol rettentően mulatságos volt, hogy alig bírtam megállni a nevetést magam is. Ardenis ellenben érthetően nem díjazta túlságosan a megszólítást, de igyekezett nyugalmat erőltetni magára.
- Van egy kis megbeszélnivalónk. - szólt rá Hondora, aki értetlenül pislogott rá.
- Bocs... én most más lányokat hívattam ide... - bukott ki végül belőle, mire Ötös, hogy leplezze előtörő kuncogását, csuklott egy nagyot.
- Ebből elég! - Ardenissel egyszerre mozdultunk. Bár fénykardot nem volt tanácsos használnunk, mire Hondo feleszmélt, egyikünk a karját csavarta hátra, másikunk pedig vibropengét szegezett a nyakának. A klónok is azonnal élesítették karabélyaikat, a kalózok a sajátjaik után kaptak, végre észrevéve, hogy a főnökük bajban van, és néhány másodperccel később mindannyian egymásra szegezett fegyverrel álltunk, ugrásra készen.
A gond csak az volt, hogy mindezt elég feltűnően tettük, és ha valami, egy jó nagy balhé lehetősége bizony kivonta a kocsma közönségét az általános hangulatából. A zene és a zsivaj fokozatosan csökkent, majd elhalt, ellenséges, mohó arcok fordultak felénk, a levegő szinte megfagyott. Elkezdeni senki sem akarta, de kérdés sem volt, hogy amint lép valaki, az egész kocsma egymásnak esik. Tanácstalanul néztünk össze Ardenissel; a jelen helyzetben már semmi sem hiányzott volna jobban, mint egy óriási tömegverekedés és a katonáink életének kockáztatása egy ilyen helyen, miközben a követett nyom lassan kihűl, a foglyunk pedig nagy eséllyel meglép a zűrzavarban.
- Nyugi...! Nincs itt semmi gond! - üvöltötte bele a dermedt csendbe Hondo, esetlenül széles mozdulattal átkarolva Ardenist, miközben majdnem hasra esett. - Ők barátok... régi jó barátok, igaz-e, cicám?
- Igen... azok. - morogta Ardenis, nem tehetvén mást; az arcán tisztán látszott, hogy mindjárt elhányja magát a Hondoból áradó alkoholszagból. A kalózvezér reakciója mindenesetre hatásosnak tűnt, a kocsmázók lassan, fokozatosan visszatértek eddigi elfoglaltságukhoz, a klónok és a weequay banda  pedig kelletlenül lejjebb eresztette a fegyverét, bár továbbra is ellenségesen, feszülten meredtek egymásra. Ardenissel kénytelenek voltunk hagyni, hogy Hondo kikísérjen minket -pontosabban kikísértesse magát, mert erősen kételkedtem benne, hogy magától képes lett volna normálisan járni-, mögöttünk Waxos dülöngélt néhány frissen szerzett cimborájával, majd a többiek, erőst annak a határán, hogy egymásnak essenek. Amint kiérve ráfordultunk egy néptelenebbnek tűnő utcára, Ardenis azonnal kiszabadult Hondo karjából és tőle meglepő erővel felkelte őt egy viskó falára.
- Eszednél vagy? - sziszegte, folytatva ott, ahol a kocsmában félbehagyta, és ezzel a kiélezett hangulat és élesített fegyverek is visszatértek. Hondo bambán pislogott Ardenisre, aki lekevert neki két erős pofont. Ismét elgondolkodtam rajta, hogy vajon ismerik-e egymást személyesen, vagy csupán ő is túl sokat hallott már a kalózról. - Van fogalmad arról egyáltalán, mit tettél? - majd Hondo elveszett, bamba ábrázatát látva jelentőségteljesen hozzátette. - Obi-Wan Kenobi... rémlik?
- Ó... - Hondonak mintha kezdett volna derengeni a dolog, s lassan talán sikerült összeraknia a lényeget és ezzel együtt az okot is, hogy mit keresünk itt és miért rángattuk ki kedvenc ivójából. - Nekem ahhoz semmi közöm! Nem csináltam Kenobival semmit!
- Ha tudtad volna türtőztetni magadat és nem a lehető legfeltűnőbben odaköszönni egy Jedi lovagnak egy olyan helyen, ahol nyilvánvalóan nem a saját kedvteléséből tartózkodik, akkor mindez a baj nem történik meg és nekem sem kellene veled beszélgetnem. - Ardenis dühösen csóválta a fejét.
- Mit tehetek én arról? - fakadt ki Hondo. - Én csak ráköszöntem egy régi barátra... erre a semmiből előugrik egy tucat fegyveres alak, és mire kettőt pislogok, már el is rángatják Kenobit. Mit csinálhattam volna? Nem akartam balhét.
- Hát azt már megcsináltad. - láttam Ardenisen, hogy komoly erőfeszítésébe kerül állnia a kalózvezérből áradó alkoholszagot, mégis közelebb hajolt hozzá és nem eresztette a tekintetét. - Te pedig segíteni fogsz nekünk, hogy mindezt helyrehozzuk.

Nem volt más választás. Sem mi, sem a kalózok nem voltak elragadtatva, de Ardenisnek nem lehetett ellent mondani, így kölcsönösen beletörődtünk: együtt fogjuk kimenteni Obi-Want a Fekete Nap karmai közül. Hiába várakozott egy teljes flottánk a Tatooine mellett, Ardenis valami politikai kellemetlenséget emlegetett, nem fordulhattunk hozzájuk, sőt, barátnőm jobbnak látta, ha nem is tájékoztatjuk a Köztársaságot a fejleményekről egészen addig, amíg nem rendeződik minden. Csupán Visszhangék maradtak velünk. A hivatalosnak mutatott razzia után kénytelenek voltunk törvénytelen módon folytatni a küldetést, és ehhez szükségünk volt Hondora és a bandájára. Hondoék számára mindez nyilván jóval nagyobb kellemetlenséggel járt. Bár pontosan nem tudtam, mesterem és a kalózvezér között mi minden előzhette meg a jelenlegi helyzetet, az feltűnt: bármennyire is próbálta leplezni, Hondo kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy Obi-Wan neki köszönhetően került fogságba. A két fél között valamiféle ki nem mondott, de kölcsönös elfogadás alakulhatott ki a korábbi találkozások során, amit Hondo most véletlenül megtört, és ez a tény legalább annyira közrejátszott a kényszerű együttműködésben, mint Ardenis fenyegetése.
A kalózok hajója az űrkikötő legmocskosabb sarkában dokkolt, ide tértünk vissza mindannyian, hogy kitaláljuk, mitévők legyünk.
- Semmi kedvem kikezdeni a Fekete Nappal, nem akarok balhét. - jelentette ki Hondo, miközben leült az asztalhoz és egy teli kupát a kezébe kapva folytatta, amit a kocsmában félbehagyott. Ardenis fintorogva ereszkedett le egy szék szélére, míg a klónok mögöttünk toporogva, feszült ellenségeskedéssel, de a rájuk jellemző fegyelmezettséggel néztek körbe a jobb napokat látott, meglehetősen mocskos fedélzeten. A legtöbb kalóz igyekezett úgy tenni, mintha nem tanúsítana semmiféle figyelmet nekünk, hívatlan vendégeknek, de én is, Ardenis is jól érzékeltük az Erőben, hogy miközben visszatérnek mindennapi elfoglaltságukhoz -mely jelen esetben a további ivást és mulatozást jelentette- a fél szemük állandóan rajtunk van, főleg a klónokon, akik katonás rendezettségükkel, hivatalos kinézetükkel nagyon kiríttak a környezetből. Hondo előrehajolt a félhomályban és teli poharakat lökött elénk.
- Nem lesz balhé. - Ardenis hideg higgadtsággal pillantott a kalózra, figyelmen kívül hagyva a felkínált alkoholt. - Te csak arra kellesz, hogy eljuttass minket a Fekete Naphoz, a többi már a mi dolgunk.
- Nem tudom, feltűnt-e, de a Fekete Nap nem szívleli az olyanokat, mint ti. - Hondo lesajnáló pillantást vetett kis csapatunkra. - Ne játsszátok a hőst, mert úgy jártok, mint Kenobi, elkapnak titeket is.
- Nem, nem fognak. - jelentettem ki, miközben helyet foglaltam és az italomat kortyolgatva feltettem a lábamat az asztalra. Talán én voltam az egyetlen, aki egész élvezte a vendégséget Hondo hajóján. Régen Kaplaa mesterrel számtalan ilyen helyen jártunk, így régi ismerősként fogadtam a helyzetet, és kezdtem sejteni, milyen terv körvonalazódik Ardenis fejében. - Majd szépen beépülünk és eljátsszuk az alvilági figurákat, akik üzleti kapcsolatot kívánnak létesíteni velük.
Genetikus fegyelem ide vagy oda, Ököl nem bírta megállni, hogy ne morduljon fel mögöttem, de figyelmen kívül hagytam, akárcsak a többi klón elméjének zavart-háborgó reagálását.
- Bírom a csajt. - Hondo rám mutatott és széles mozdulattal, vigyorogva emelte meg a kupáját. - Szóval el akarjátok játszani, hogy haverok vagyunk? Azt szívesen megnézném... De! Még ha így is áll a dolog, azt hiszitek, olyan könnyű eljutni a Fekete Naphoz, vagy akár kapcsolatba lépni velük? Ugyan már...
- Miért, mi a baj? - vonta fel a szemöldökét Ardenis.
- Csupán annyi cicám, hogy a Fekete Nap jól megválogatja a partnereit. És mi jelenleg nem tartozunk közéjük. - rántott egyet a vállán Hondo. - De ha ennyire elszánt vagy, tudok valakit, aki jelenleg itt van a Tatooine-on, és esetleg elintézhetné neked a találkozót. Persze, ha van bátorságod hozzá... nem éppen kispályás a fickó. Gondolom hallottatok már eleget Cad Bane-ről.
- Bane... - a név ismerősen csengett. - Nem az a fejvadász, aki korábban betört a Szenátusba és foglyul ejtett egy csomó politikust?
- De igen. - bólogatott Visszhang, miközben sisakját felvéve a bűnözőket tartalmazó adatbázisban keresgélt. - Körözik galaxis-szerte, rendkívül veszélyes.
- Csodás. - fintorogtam, majd Ardenisre sandítottam. Barátnőm meglehetősen nyugodtnak tűnt.
- Merre találom?
- Szóval iderángatjuk? - kérdeztem készségesen, és a klónok is parancsra várva húzták ki magukat. Ardenis megrázta a fejét.
- Nem, egyedül megyek. - mondta mindannyiunk döbbenetére. - Azt hiszem, el tudom intézni.
- Ardenis, tisztelettel megjegyzem, ez igencsak kockázatos és veszélyes lenne, és nem tanácsos kíséret nélkül... - kezdte Ököl.
- Ne aggódj. - Ardenis halványan elmosolyodott és a kétség legkisebb szikráját sem éreztem rajta. - Segíteni fog nekünk, önként. Van valamim, amiért cserébe bármire hajlandó lenne.

Hogy pontosan mire is gondolt, Ardenis később sem volt hajlandó elárulni, és azt sem engedte, hogy bárki vele tartson abba a mocskos, eldugott kis üzletbe, ahol Hondo szerint megtalálhattuk Cad Bane-t. Nem értettük, barátnőm pontosan hogyan is fogja majd meggyőzni az egyik legprofibb, és ezzel együtt legveszélyesebb fejvadászt a galaxisban, de egyelőre, ha nem is szívesen, de kénytelenek voltunk beérni ennyivel és megbízni benne. Hondoékat ellenben nagyon mulattatta Ardenis szándéka, és többen is fogadásokat kötöttek egymás között, hogy vajon sikerrel jár-e.
A tervünk alapból nagy őrültségnek tűnt: összeszedni Cad Bane-t, aki eljuttat minket a Fekete Naphoz, miközben mi beépülünk Hondo kalózbandájába... És persze ott volt a kérdés, hogy mindezt a gyakorlatban hogyan valósítjuk meg. Én és Ardenis még viszonylag rutinosan öltöttünk álruhát. Elég hamar sikerült összeszednünk olyan öltözetet, ami egész jól passzolt az elkövetkező néhány napban elfoglalt szerepünkhöz, bár Ardenis szerint kissé túlzásba vittem a dolgot.
- Hm… szerintem még kellene valami. - gondolkoztam hangosan, miközben hátrafogtam a hajamat és eltűnődve szemléltem kinézetemet egy fémkacni tompán tükröződő oldalán. - Ez így nem elég meggyőző… Á, megvan!
Elsiettem, és pár perccel később diadalmas képpel tértem vissza, hátamra szíjazva egy hatalmas sugárvetővel.
- Ez annyira jellemző… - sóhajtott Ardenis.
- Nem lesz túl feltűnő, hogy köztársasági fegyverrel mászkálsz? - ráncolta a homlokát Visszhang. - Ez akár le is buktathat minket.
- Lebuktatni? - Hondo odadülöngélt Visszhanghoz és szabad karjával a vállára nehezedett. - Fiacskám, te aztán nem értesz ehhez. Na gyere csak, mutatok valamit!
Összenéztünk Ardenissel, és kíváncsian követtük a nyilvánvalóan már totál részeg kalóz és a kétségbeesett Visszhang párosát. Hondo egy raktárteremhez vezetett -illetve vezettette magát és- minket, és kitárta az ajtót. Döbbenten bámultunk befelé; a raktárban egymás hegyén-hátán hevertek a köztársasági fegyverek, pisztolyoktól kezdve a gépfegyvereken át a kézi rakétavetőkig.
- Látod? - Hondo majdnem hanyatt esett, de sikerült még megkapaszkodnia Visszhangban, melynek eredményeként a poharában lévő ital legalább fele a klón még mindig kínosan tiszta páncélján landolt. A kalóz hangosan nevetgélt. - Hondonál mindent megtalálsz, amit csak keresel! Mindent! Ez hozza a profitot, fiam!
Visszhang arcának látványa többet ért, mintha Obi-Wan egy hétre elengedett volna csavarogni. Szegény klónban valószínűleg egy világ dőlt össze, amikor megpillantotta a felhalmozott köztársasági fegyvereket, amikről csak a jó ég tudja, Hondo honnan szedte össze őket. Vigyorogva odaléptem hozzá és tolni kezdtem visszafelé.
- Na gyere, inkább segítek kalózt csinálni belőled…
Úgy egy óra elteltével végre sikerült elérni, hogy a klónok is kinézzenek valahogy. Ahogy a végső szemlére felsorakoztak előttünk, nem tudtam eldönteni, hogy kinevessem-e vagy inkább sajnáljam őket. Zavartan fintorogva, kelletlenül toporogtak szedett-vedett, helyenként koszos, máshol kissé megviselt öltözetükben, amelyet, akárcsak az én és Ardenis viseletét, a Hondo hajóján található felesleges ruhadarabokból állítottunk össze. Volt egy olyan enyhe gyanúm, hogy a klónkatonák és Hondo legényeinek ízlése az öltözködést illetően sem mutat egyezést, és emellett a nehéz, megbízható, védelmet nyújtó páncél után a fiúk eléggé elveszett képpel és meglehetősen furcsa testtartással próbálgatták a megszokott mozdulataikat. Kicsit magukra hagytuk őket, hadd szokják a helyzetet, Ardenis amúgy is menni készült. Egyedül a klónok hasonlósága miatt aggódtunk, de Ötös igyekezett megnyugtatni minket, hogy ennek leplezésére tud egy nagyon jó megoldást. Mivel így is volt bőven, amin törhettük a fejünket, rá bíztuk a dolgot.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem Ardenist, ahogy lefelé sétáltunk a rámpán. Nem mintha nem bíztam volna benne, de fogalmam sem volt, hogy pontosan mit tervez és ez nem csak nyugtalanított, de aggodalommal töltött el irányában -azért Cad Bane-t rendesen megelőzte a rossz híre. Azonban hiába kérdezgettem Ardenist, egyelőre nem árult el többet.
- Igyekszem vissza. - barátnőm tekintete végigfutott a zsúfolt mellékutcán, amely közvetlenül a hangár széle mellett nyílt. - Addig is, azért legyetek óvatosak Hondoval. Néha még mi sem tudhatjuk, mi jár épp a fejében, mit tervezget. Segíteni fog, ebben nem kételkedem, de azért nem árt vigyázni.
- Ne aggódj, ezzel nem lesz gond. - futott fel egy mosoly az arcomra. - Szerintem a fiúk tökéletes kiképzést fognak kapni tőle.
- Azt meghiszem. - Ardenis velem együtt nevetett, majd csuklyáját fellökve odabiccentett még nekem. - Azért tartsd szemmel őket. Én még megpróbálok eljuttatni egy üzenetet Codynak, hogy ne várjanak ránk. Aztán... ideje eltűnnünk a törvény szeme elől.
Azzal megfordult és köpenyébe burkolózva beleveszett a sikátor forgatagába.

 - Az ördögbe! - üvöltött fel Ököl és felpattanva dühösen rázta vérző kezét. Majd rúgott egy jó nagyot, amit tompa, fémes puffanás, majd újabb üvöltés követett. Egy pillanatra abbahagytam a munkát és felpillantottam. Ököl fél lábon ugrált és az összes káromkodást felsorolta, amelyet valaha hallhatott, s tekintve, hogy a háború kezdete óta hány különböző világban járt, elég hosszú volt a lista. Futólag elvigyorodtam.
- Menj, hűtsd le magad és pihenj kicsit. - javasoltam, mire Ököl habozás nélkül kiviharzott a teremből, magamra hagyva engem a jobb napokat látott suhanónál.
Hondo nem volt hülye. Meglepően hamar rájött, hogy fordíthatja saját javára kényszerű együttműködésünket és azon a címen, hogy most egy csapat vagyunk és együtt dolgozunk, na meg persze úgyis várni kell, amíg Ardenis előkeríti Cad Bane-t, egy csomó munkát sózott ránk; példának okáért ennek a rozoga, szétesőfélben lévő suhanónak a helyrepofozását, amelyen Ököllel immár legalább három órája dolgoztunk, kevés eredménnyel. Megcsóváltam a fejem és folytattam a hiábavalónak tűnő küzdelmet egy beragadt csavarral, remélve, hogy hamarosan túl leszek a feladaton és jól bokán rúghatom Hondot. Úgy tűnt azonban, ezzel még várnom kell jó darabig: a csavar csak nem adta meg magát.
Neszezést hallottam és kilestem a szárny mögül. Nem Ököl tért vissza, Visszhang állt a műszerasztalnál a hidrokulcsokat méregetve.
- Ököl helyett küldtek. - magyarázta, amikor észrevette kérdő tekintetemet. - Eltört a lábujja. Gondolom elfelejtette, hogy most nem a gyalogsági csizma van a lábán.
- Hű... - kuncognom kellett, de közben sajnáltam Ökölt, aki ismét saját forrófejűségének áldozata lett. - Hát, akkor lássunk munkához! Illetve folytassuk...
Visszhang biccentett és hanyatt vágta magát Ököl helyén, hogy befejezze az alsó rész helyrepofozását. Kis ideig némán dolgoztunk, csak a kulcsok csattanása és egy-egy szisszenés hallatszott.
- Ardenis még nem tért vissza? - kérdeztem, megtörve a csendet.
- Nem, még nem, pedig mindenki hiányolja. - hallottam Visszhang hangját valahonnan alulról, és megint tisztán érzékeltem benne, hogy a maga visszafogott módján a pokolba kívánja az összes kalózt és fejvadászt, akivel együtt kell dolgoznunk most vagy a jövőben. - Nem tudom, hogyan fogja csinálni. Egy fejvadászt nem lehet meggyőzni, és a Jedik trükkjei sem működhetnek olyan jól rajtuk.
- Na ja. - az én oldalamat is fúrta a kíváncsiság, miért volt barátnőm olyan biztos Bane iránta tanúsított, megalapozatlannak tűnő hűségét illetően. - Bár tudod, minket Jediket azért kiképeznek a hasonló esetekre is. Az ellenség együttműködésre bírására, megtévesztésére vagy összezavarására... Kinél hogy működik.
Ebben a pillanatban sikerült kirántanom a makacs csavart, melynek helyéről sűrű, csúszós olaj spriccelt rám. Elvesztettem az egyensúlyomat és leszánkáztam a suhanó szárnyán, nagyot nyekkenve földet éréskor. Pár másodpercig csak pislogtam, aztán halk nyögést hallottam magam alól és rögtön rájöttem, hogy nem talajt fogtam.
- Jól vagy? - zihálta Visszhang, miközben igyekezett újra megtölteni megfelelő mennyiségű levegővel a tüdejét.
- Persze. - nyögtem. - Szerencsére puhára estem...
- Szóval ilyen az ellenfél összezavarása? - kérdezte őszinte kíváncsisággal és ártatlanul, én meg kis ideig csak meredtem rá, nem értve, mire céloz.
- Mi? Jaa... - éreztem, hogy elvörösödöm. - Nem, dehogyis. Ez csak véletlen volt.
- Te mondtad, hogy nincsenek véletlenek. - válaszolta rögtön, gondolkodás nélkül utalva valamelyik  régebbi beszélgetésünkre a Templomból, és ezzel sikerült teljesen összezavarnia.
- Igaz is... - dünnyögtem lassan. - Akkor a suhanó gonoszkodott.
Csak most tudatosult bennem, hogy még mindig nem engedett el, és hogy milyen égbekiáltó szabálysértés lehet, amikor egy katona és a felettese ilyen közel kerül egymáshoz. Ő valószínűleg még nem döbbent rá erre, mert tekintetében csupán az új, teljesen szokatlan és ismeretlen helyzetnek kijáró rácsodálkozás és tanácstalanság csillant. Mintha néhány pillanatra kitörlődött volna belőle a mindig azonnal jövő, genetikusan szabálykövető reagálás, s ez a helyzet mindkettőnket átrántott egy olyan világba, ahol nincs háború, se Jedi Rend, se szabályok...
A valóságba csörömpölés és röhögés rántott vissza meglehetősen durván, ahogy a szemmel láthatóan totál részeg weequay bebotorkált a hangárba, majdnem hasra esve egy ládában. Miután alkoholos mámorában üvöltve kezdett el mindenféle piszkos ötletet adni, amelybe még egy józan alvilági figura is belepirult volna, és amelytől Visszhang csak azért nem bukott ki, mert nem értette, miről szól, úgy véltem, a legjobb megoldás az, ha eltűnök azonnal. Így is tettem...
A zuhany kissé dohos, de jeges vize némileg lenyugtatott, az elmém azonban továbbra is háborgott, akár a legvadabb óceán a Kaminon. Dühösen vertem a fejem a falba. Mégis mi történt, mit csináltam? Nem értettem az egészet, csupán azt tudtam: valami olyan történt, amelynek nem kellett volna. A gondolatok zavarosan, rendszertelenül cikáztak össze-vissza a fejemben, és hiába próbáltam megragadni és rend berakni őket, képtelen voltam józanul, és főképp érzelemmentesen hozzáállni mindehhez.
Egy Jedi nem kötődhet... Nem ragaszkodhat másokhoz, semennyire. Még akkor sem, ha ez az egyetlen kapaszkodója, hogy visszataláljon ahhoz, ami azelőtt volt. Más a támasz és más a kötődés... vagy mégsem? És mindenképpen arra a régi ösvényre kellene visszatalálni? Csak azt lehet akarni?
 Yoda mester azt mondta, a Lola Sayu óta megváltoztam. Néha magam is éreztem, hogy vannak esetek, melyekre másképp reagálok, olyan gondolataim vannak, amilyenek azelőtt nem voltak, de eddig mindig sikerült a tudattalanba visszakényszerítenem ezeket a dolgokat.
Nagyot sóhajtottam és a falnak vetettem a hátamat. Tudtam, nem lesz sok időm arra, hogy összeszedjem magam. Hondo hajóján szinte lehetetlen volt egyedül maradni, és azt sem szerettem volna, ha a fiúk keresni kezdenek engem. Bármit megadtam volna néhány óra csendes magányért és egy nagy pohárnyi megnyugtató teáért, de ilyenre természetesen a jelen helyzetben nem számíthattam. Kénytelen voltam hát ideiglenesen a felszín alá tuszkolni mindent, vagy legalább is megpróbálni, mielőtt még bárkinek is feltűnne, hogy történt valami. Így is volt gondunk és tennivalónk elég, abba pedig bele sem mertem gondolni egyelőre, hogy Visszhanggal mi lehet most.

 - Hát itt vagy. - összerezzentem Waxos hangjára, ahogy kirántott abból a félig álom-, félig meditáció-szerű állapotból, amelyben az elmúlt fél órámat töltöttem. A katona szélesen vigyorogva, de legalább már valamennyire józanul botladozott be, arcáról szinte sütött az izgatottság. - Gyere gyorsan, esemény van! A kalózok most perkálják le Hondonak a pénzt.
Beletelt néhány másodpercbe, mire megértettem, mire is akar célozni ezzel. Felpattantam.
- Várjunk... Hondo Ardenisre fogadott? - bukott ki belőlem, pillanatnyilag elfeledtetve velem minden mást. Waxos hevesen bólogatott.
- Igen, gyere. Ardenis már vissza is ért... és nem egyedül.