The Duty and the Beasts
1. évad
1. évad : 15. fejezet - Wilwarin

15. fejezet - Wilwarin

  2012.11.28. 23:06


Álmatag arccal üldögéltem az utastér egyik félreeső részében. A fejemben csak úgy zúgtak a gondolatok. Ardenis kb fél órával ezelőtt elaludt, én meg hagytam pihenni, és azóta is az járt a fejemben, amit mesélt. A háború óta már sokadik alkalommal változott meg bennem a Jedi Tanácsról alkotott képem. Igen, kezdetben úgy gondoltam, hogy ők a nagyfejesek, akiknek minden szava szent és akikkel ki lehet tolni. Aztán jött a Geonosisi mészárlás, ami után megtapasztaltam az érzéketlenségüket. És végül az, amit Ardenissel tettek... Na meg az egész történet, amit ő mesélt. Úgy éreztem, lassan kezdem valamennyire megérteni számomra eddig kissé rejtélyes személyiségét.
Felkaptam a fejemet, ahogy Obi-Wan elsietett mellettem. Mesterem a leghátsó kabin felé tartott, ahol Ardenis pihent. Egy másik alak is lépkedett mögötte, de ő megállt mellettem. Az 501-es tiszt volt, aki Anakinékat kísérte el. Még nem ismertem név szerint, amikor találkoztunk, csak arra volt idő, hogy üdvözlésképpen odabiccentsünk egymásnak, aztán meg Ardenist ápoltuk, így a bemutatkozás elmaradt.
 - Wilwarin parancsnok. - ennek ellenére ő tudta a nevemet. Egy tálcát nyújtott felém. - Ezt Cody parancsnok küldi.
Úgy tűnik, a fiúk éppen ebédszünetet tartottak elöl. Elvettem a tálcát.
 - Köszönöm... - futólag végignéztem az 501-es páncélján, a rangjelzését keresve. - ...százados.
Biccentett. Látszott rajta, hogy visszahúzódóbb személyiség, aki nem beszél feleslegesen, így csak akkor szólalt meg újra, amikor kérdőn néztem rá.
 - A nevem Rex. - felelte a ki nem mondott kérdésre.
 - 501-es légió. - bólintottam, mire halványan elmosolyodott. Láttam, hogy kíváncsi pillantást vet az adattáblámra, amit a tálca mellé csaptam le. Még mindig a Szenátusi Alkotmánnyal szenvedtem, egyszerűen képetelen voltam átrágni magamat rajta. Arcán eltitkolni kívánt érdeklődés jelent meg. Jól ismertem már ezt a diszkrét, fegyelmezett kíváncsiságot. Kelletlenül sóhajtottam. - Jó ideje gyötrődöm már vele, de még mindig nem értem a végére. Utálom a politikát...
Rex arcáról leolvastam, hogy ezzel ő is így van.
 - Cody parancsnok elmondta, mire készül. - jegyezte meg hirtelen. Értetlenül néztem rá, mire folytatta. - Tudja, a hadseregbővítés megszavazása...
 - Ja, az. - megint jött az a már jól ismert kellemetlen érzés, mint mindig, amikor ez a téma lett felemlegetve. - Maga ilyen jóban van Codyval?
Cody nem mondta el az embereinek, hogy mire készülök, mert megkértem rá. Csodálkoztam, hogy egy másik légióban szolgáló katonának viszont elmondja.
 - Régebben egy ideig együtt voltunk kiképzésen, és volt néhány közös küldetésünk is. - jött a magyarázat.
 - Értem. - nocsak, mik ki nem derülnek. - Nos, igen, Cody jól mondta. Megpróbálok majd bájologni a szenátorok előtt, de hogy az egész sikerülni fog-e vagy nem, arról fogalmam sincs.
 - Cody parancsnok bízik magában. - jegyezte meg Rex. Ezt hallva úgy éreztem, mintha egy fokkal nőne a bátorságom. Zavartan elvigyorodtam.
 - Hát, akkor igyekezni fogok.
Obi-Wan visszatért, és miközben elment mellettünk, csak annyit szólt oda nekem.
 - Néhány perc és megérkezünk a Coruscantra. Készüljetek.
Hamarosan már dokkoltunk is a Jedi Templom leszállópályáján. Ahogy lesétáltunk a rámpán, felpillantottam az ismerős épületre. Olyan furcsa volt megint látni, ugyanakkor azt kissé meglepve tapasztaltam, hogy most nem tör elő belőlem az eddig jól ismert "hazaérkeztem-érzés."
Három mester várt minket a leszállópályán: Yoda, Windu és Luminara Unduli. Természetesen a köszönésem nem lett viszonozva, csak Windu bámult rám szúrósan egy darabig. Igen, tudom, padawannak hallgass a neve, de udvariasság is létezik a világon. Elfordultam és Codyt kezdtem el nézni, aki éppen felsorakoztatta az embereit a hajó mellett. Rex mögötte állt és éppen magyarázott neki valamit.
Közben épp egy ismerős, kellemetlen téma került megbeszélésre.
 - A Szenátus hadseregbővítésről fog szavazni… - hallottam fél füllel Windut. Kissé összeszrult a gyomrom, ahogy eszembe jutott a rám váró beszéd és emlékeztettem magamat, hogy még a Szenátusi Alkotmányt sem olvastam ki teljesen.
 - Igen, tudjuk... - közölte Anakin. Magamban hálás voltam neki azért, hogy megpróbálja elterelni a témát. Ám ekkor...
 - Gondoltuk, hogy hallottátok. - mondta Lumirara. - Az igazi probléma az, hogy előre hozták az ülést…
Ledöbbentem, a gyomrom tájékán pedig olyan rándulást éreztem, mintha kowaki majmok fogócskáznának benne. Hogy mi???
 - Mikorra? - ennyit sikerült kinyögnöm, szokatlanul éles, elfúló hangon. Mindenki egy emberként nézett rám.
 - Három nap múlva. - adta meg a választ Luminara. Úgy éreztem, menten összeroskadok; talán Arednis is észrevette ezt, ugyanis gyorsan a vállamra tette a kezét, hogy megtámasszon. Kezdtem rosszabbul érezni magamat, mint azon a névtelen bolygón, a mérgező levegőn. Jeges rémület kúszott végig a gerincemen. Három nap múlva? Hiszen még semmit sem tudok, még nem vagyok felkészülve! Most mégis mit csináljak? Pánikoltam, ugyanakkor kicsit döbbenten tapasztaltam, hogy emögött ott van a hűvös daccal kevert elszántság is; hogy történjen bármi, akkor is végig fogom csinálni. De a pánik jelenleg erősebbnek bizonyult.
 - Menjetek be a Templomba. - fordult most hátra hozzánk Obi-Wan. - Nekem még van egy kis megbeszélnivalóm a mesterekkel.
 - Rendben. - Ardenis már kormányzott is befelé. Én még mindig annyira le voltam döbbenve, hogy a fiúktól is elfelejtettem elbúcsúzni, pedig őket sajnos egy ideig nem fogom látni. A klónokat a központi bázison szállásolják el, mi pedig a Templomban leszünk, amíg nem kapunk új feladatot. Amikor beértünk, és a mesterek már nem láthattak minket, Ardenis megállított és szembefordult velem. - Jól vagy?
 - Pocsékul. - nyögtem ki elkeseredetten. - Mégis hogy a kriffbe készüljek fel a Szenátusi ülésre? Alig van időm, nem fog menni. Kész, vége.
 - Ugyan már. - rázta a fejét Ardenis. - Én hiszek benned. Tudom, hogy menni fog. A fiúkért bármikor ki tudnál állni, már csak a viselkedéseden és a megjelenéseden kell csiszolnunk valamennyit, na meg össze kell állítanunk a beszédedet és bejuttatnunk téged a Szenátusba.
 - De hát még a Szenátusi izét sem tudom. - sóhajtottam.
 - Az Alkotmány ráér. - nyugtatott meg. - Ha ügyesen beszélsz, már az elég, és ha mégis gond lenne, majd súgok neked, elmegyek veled.
 - Köszönöm. - néztem rá hálásan.
 - Ugyan már. - mosolyodott el. - Na gyere, vágjunk bele abba a komolyabb és részletesebb felkészülésbe!

A következő napon, meg az azutánin ki sem dugtam az orrom a Jedi Templomból. Ardenis magyarázott, a helyes viselkedésről, beszédről, a szenátusi illemszabályokról, a törvényhozás menetéről, a tárgyalásokról. Próbáltam mindent megjegyezni, és bár nehezen ment, azért lényegesen könnyebb volt így elsajátítani az információkat, mint ha nekem kellett volna az adatok között keresgélnem és naphosszat olvasnom. A második nap délutánjára már így is kezdtem elveszíteni a fókuszt. Végül nekiálltunk az érvek összeírásának.
 - Na? - kíváncsiskodott Ardenis. Én az adattáblám fölé görnyedtem és bőszen gondolkoztam.
 - Hát... bűntudat? - vetettem fel. - Ha a szenátorok megszavazzák a hadseregbővítést, és a holonet híreiben utána látják, hogy hány új klón vesztette életét a harcokban, nem éreznének bűntudatot? Vagy egyáltalán éreznének valamit? Vannak érzéseik?
 - Persze, hogy vannak, elvégre ők is érző lények. - Ardenis biccentett. - Szép munka. Látod, máris van egy érvünk a bővítés ellen. Ha felhívod a szenátorok figyelmét arra, hogy hány klón halálát okozhatják a döntésükkel, az érzékenyebb szívüeket máris megindítod.
 - De a többségük érzéketlen tuskó. - motyogtam az orrom alatt.
  -Őket másképp kell megnyerned magadnak. - Ardenis próbált rávezetni az újabb helyes megoldásra. - Mit gondolsz, mi motiválhatja a szenátorokat?
 - Elvileg a bolygójuk jóléte kellene, hogy legyen. - feleltem.
 - Na és azokat az önérdekű alakokat, akik a Szenátus legalja?
 - A pénz. - vágtam rá sötéten. Aztán felcsillant a szemem, ahogy megtaláltam az újabb érvet. - Persze, az anyagi okok. A klónok... izé... létrehozása, felnevelése és kiképzése nem éppen olcsó. Ha növelni akarják a hadsereg létszámát, a bolygók vezetőségeinek több pénzzel kell támogatniuk az egészet.
 - Úgy van, felírhatod. - mosolygott Ardenis. - És ha még jobban rájuk akarsz ijeszteni, említsd meg a gazdasági válságot is, amelyet az egész kiválthat...
 - Csodás. - feljegyeztem, majd újra barátnőmre néztem. - Tudsz egyéb okot?
 - Stratégiai? - kacsintott rám. Ez könnyű volt.
 - Hát, ha mi bővítjük a hadsereget, a szepik válaszul több droidot fognak gyártani. - gondolkodtam hangosan. - És azért egy droid előállítása lényegesen rövidebb, mint egy klón felnevelése...
 - Tehát ennek két buktatója van. Egyrészt, ha mindkét fél bővíti a hadseregét, azzal nem éppen a háború befejezését sietteti, márpedig mindannyian ezt akarjuk. Ráadásul ha a szeparatisták nekiállnak tömegesen droidokat termelni, az esélyeik megnőnek, hiszen az ő seregük létszáma sokkal hamarabb nő. Így akár még a háborút is elvesztenénk. - Ardenis rám nézett, meglátta szememben a mérhetetlen fáradtságot. - Tudod mit, mára ennyi. Gyere, járjunk egyet.
Vidáman pattantam fel.
 - Átmegyünk a bázisra a fiúkhoz?
Végülis, amióta megérkeztünk ide, nem is láttam őket. Ardenis azonban a fejét rázta.
 - Nem, most van egy sokkal fontosabb dolgunk. Még mindig nem tudjuk, hogyan juthatnál be a Szenátusba.
 - Ez igaz. - ismertem be. - És hogyan fogjuk megoldani, hogy bemehessek és beszélhessek?
 - Meglátogatjuk az egyik régi barátomat. - mosolygott Ardenis. - Tanácsot kérünk.

Először nem értettem, hogy miért a Republika500 felé megyünk. Ebben a hatalmas luxusépületben a legelőkelőbb, leggazdagabb személyek luxuslakosztályai voltak. Aztán kezdtem sejteni a magyarázatot: Ardenis politikus, biztosan van barátja a Szenátus felsőbb köreiben. Ez egyrészt jól hangzik, mert egy nagyfejes könnyen bejuttathat engem beszédet mondani, másrészt pedig rossz, mert semmi kedvem bájologni.
 - Mondd, hogy Bail Organát látogatjuk meg. - jegyeztem meg, miközben kiszálltunk a légitaxiból, ami letett minket a Republika500 előtt, és beléptünk az épületbe.
 - Nem, nem őt. - rázta a fejét Ardenis, miközben kíváncsian nézett rám. - Ismered Organa szenátort?
 - Csak futólag. - vontam vállat. - Egyszer, még Kaplaa mesterrel volt egy küldetésünk, ami alatt őt kísérgettük. Ahhoz képest, hogy politikus, ő nem olyan vészes.
 - Ne aggódj, nem csak Organa az, aki szenátor létére normális. - nevetett Ardenis. - Akihez megyünk, szintén olyan, ha csak nem jobb.
Az egyik legfelső lakosztályhoz mentünk. Ardenis csengetett, mire egy arany színű protokolldroid fogadott minket.
 - Amidala szenátorhoz jöttünk. - mondta neki Ardenis.
 - Előre be van jelentve? - tudakolta fontoskodva a droid. Barátnőm megcsóválta a fejét.
 - Sajnos nem, de mindenképpen beszélnünk kell vele. Jedi-ügy.
Ez az érv hatott. A droid engedelmesen betessékelt minket, majd intett, hogy kövessük. Egy fogadószobába vezetett minket.
 - Azonnal hívom Padme úrnőt. - közölte és elsétált. Bizonytalanul néztem Ardenisre. Kíváncsi voltam, tényleg megbízható-e ez az Amidala szenátor. A droid hamarosan visszatért, maga mögött egy nővel, aki néhány évvel lehetett idősebb nálam. Most, hogy így szemügyre vettem, Padme Amidala már ismerős volt nekem arról a néhány képről, amit a holoneten láttam. A szenátor ránk emelte tekintetét. Ahogy észrevette Ardenist, megtorpant és úgy nézett rá, mintha szellemet látna.
 - Te... te meghaltál. - hebegte döbbenten. - Ez lehetetlen... Hogy kerülsz ide?
 - Ne ijedj meg, Padme. - nyugtatgatta Ardenis. - Csak megrendeztem a halálomat... mármint Amnil halálát. Visszatértem a Jedikhez, és nem akartam, hogy bárki is rájöjjön, hogy azonos vagyok Deran úrnőjével.
 - Visszatértél a Jedikhez? - visszhangozta Padme. Még mindig nem tért teljesen magához a döbbenettől. Ardenis bólintott, majd bővebb magyarázat helyett előretolt engem.
 - Ő itt Wilwarin, a barátom. - mutatott be. A Jedi-előírásnak megfelelően meghajoltam, Padme pedig biccentett. Úgy tűnt, lassan kezdi kiheverni Ardenis hirtelen megjelenését, legalábbis annyira már magához tért, hogy szólt a droidnak, hozzon nekünk italt, majd hellyel kínált minket.
 - Miért kerestél fel? - kérdezte Ardenist, miután leültünk. Összenéztünk barátnőmmel, majd ő felvázolta a helyzetet, elmesélte, hogy mit tervezünk. Padme ugyan értetlenül fogadta a szándékunkat, de cseppet sem ellenségesen, ami meglepett, de örültem neki.
 - Mennyire támogatott az ügyünk? - kérdezte Ardenis, miután mindent elmondott. Padme sóhajtott.
 - Hát, nem nagyon. Ugyan én, és néhány barátom, akik hasonló eszmékért küzdenek a Szenátusban, teljesen a bővítés ellen vagyunk, vannak, akik nagyon nagy ügyet kerekítenek ebből az egészből. Halle Burtoni, a Kamino szenátora vezeti őket. Szerinte csak úgy nyerhetjük meg a háborút, ha drasztikus lépésekre szánjuk el magunkat. A bővítés ezen lépések egyike. És elég sokan támogatják.
 - Tehát nincs is remény, hogy ne szavazzák meg? - szóltam közbe.
 - Talán van. - nézett rám hosszan Padme. - De ahhoz nagyon hatásos meggyőzés kellene.
Ez nem hangzott túl jól. Próbáltam elterelni a gondolataimat a másnapról, a beszédről...
 - És van valami ötleted, hogy Wilwarin hogyan juthatna be a Szenátusba? - rántott vissza a jelenbe Ardenis hangja. Padme hosszan sóhajtott.
 - Holnap van az ülés... jöhettetek volna kicsit előbb. - dörmögte. - Nos, lássuk csak. A Szenátusban csakis hivatalos képviselők mondhatnak beszédet. Ha egy Jedi képviselő is egyben, akkor felszólalhat.
 - A klónoknak van képviselőjük? - kérdeztem.
 - Nem. - felelte a szenátor. - Pontosabban bárki, aki részt vesz a klónok kiképzésében, lehetne a képviselőjük, de úgysem vállalkozik senki. És sajnos csak hivatalos képviselőket fogadnak el, szóval... Jelenleg Halle Burtoni képviseli a klónokat is, mint Kamino szenátora.
 - Ez így elég gáz. - húztam el a számat. Egy olyasvalaki szólal fel a klónok nevében, aki nem az ő oldalukon áll?
 - Tehát egyelőre semmi? - kérdezte Ardenis.
 - Sajnálom. - felelte Padme. - De majd gondolkozom a dolgon, és ha eszembe jut bármilyen megoldás, azonnal szólok.
 - Köszönjük. - állt fel barátnőm, és én követtem a példáját. Közben elmélyülten töprengtem egy dolgon. Bárki, aki hivatalosan részt vesz a klónok kiképzésében, lehet a törvényes képviselőjük. Tehát nem kell mást tennem, mint...
Elbúcsúztunk Padmétól és távoztunk. Odakinn már sötétedett. Fogtunk egy légitaxit és elindultunk vissza a Jedi Templomba. Mire megérkeztünk, már egészen besötétedett.
 - Ugye tudod, hogy ha nem találsz gyorsan valami indokot, Obi-Wan akár meg is tilthatja, hogy elmenj? - kérdezte Ardenis, ahogy beléptünk a kapun.
 - Ne aggódj, ennek kivédésére van egy ötletem. - mióta megérkeztünk a Coruscantra, most először mosolyogtam úgy igazából. Tudtam már, hogy hogyan kerülhetek be hivatalosan a Szenátusba, mint a klónok képviselője. Már rohantam is a kommunikációs központba, hátrahagyva Ardenist. Tisztában voltam vele, hogy kit kell hívnom. - Kamino bolygó, kiképző központ, jelentkezz!

Obi-Wan másnap nem sokkal dél előtt kapott el, amikor épp elindultam, hogy meglátogassam a fiúkat a bázison. Már közel voltam a Templom kijáratához (a szabadság kapujához), amikor megéreztem jelenlétét az Erőben. Nem kellett sokat filóznom rajta, hogy rájöjjek, eléggé ingerült.
 - Wilwarin! - csendült a hangja. Engedelmesen megfordultam és bevártam.
 - Igen mester? - kérdeztem ártatlanul pislogva. Nem tudtam, miért fogok most kikapni: azért, mert a háta mögött intézkedtem Ardenissel, vagy mert rájött, hogy csomagomban, amelyet a bázisra szándékoztam vinni a fiúknak, az ő ebédje van.
 - Meg tudod magyarázni ezt? - mesterem dúlva-fúlva dugta az orrom alá a kezében tartott adattáblát, amely a holonet híreit vetítette ki. Jedi fog felszólalni a délutáni ülésen a Szenátusban, hirdette a cím. Egy pillanatra bukvencet vetett a gyomrom. Még reklámozzák is? De amikor megszólaltam, már nyugodt volt a hangom.
 - Hát mester... ez így igaz. Fel fogok szólalni a Szenátusban.
 - Tilos! - fakadt ki Obi-Wan.
 - Ugyan már, mester. Hiszen bejelentették, én pedig felkészültem. - csóváltam a fejemet. - Most már mindenképpen beszélnem kell.
Obi-Wan nem adta fel.
 - Nem mondhatsz beszédet, tiltja az Alkotmány. Jedik nem szólalhatnak fel a Szenátusban, te is tudod.
 - Persze, hogy tudom, mester. - most már halványan mosolyogtam, hisz tudtam, hogy amit most fogok mondani, azt már Obi-Wan nem fogja tudni megcáfolni. - De ne aggódj, nem Jediként megyek oda. Tegnap beszéltem Taun We-vel, a Kaminoi Klón Kiképző Központ kommunikációs megbízottjával. Most már hivatalosan is kiképző tiszt vagyok, és így már felszólalhatok a klónok képviselőjeként a Szenátusban. Ez persze azt is jelenti, hogy hamarosan mehetek a Kaminora csapatot kiképezni.
Már régen vágytam erre: kiképzés a Kaminon. Két legyet egy csapásra. Obi-Wan nyitotta a száját, majd be is csukta. Feladta.
 - Ardenis segített neked, igaz? - kérdezte végül. Bólintottam.
 - A kiképzővé való előléptetés az én ötletem volt, de amúgy minden más az ő érdeme. Szerintem járna neki egy nagy dicséret, nem gondolod? - nem reagált, így tisztelettudóan fejet hajtottam és távozni készültem. - Ne haragudj mester, de mennem kell. Délután van a beszéd, és még el akarok nézni a bázisra. Az Erő legyen veled!
Alig léptem néhányat a kapu felé, amikor Obi-Wan utánam szólt.
 - Wilwarin!
 - Igen mester? - fordultam meg. Döbbenten láttam, hogy a tekintetében nincs ott az a rá mindig jellemző szigorúság.
 - Sok sikert a Szenátusban.
Csak néztem. Ezt komolyan ő mondta? Igen, minden kétséget kizárólag. Elvigyorodtam.
 - Köszi mester. Igyekezni fogok.

Az idő gyorsan repült a fiúk társaságában, de azért arra mégsem számítottam, hogy Ardenis jóval az ülés előtt megjelenik.
 - Tehát itt vagy. - csendült a hangja. Én épp a pilótákkal folytattam eszmecserét a repülésről (én állítottam, hogy borzalmas, ők állították, hogy a legjobb dolog a világon). - Már kereslek egy ideje, mennünk kell.
 - Mennünk? - álltam fel értetlenül. - De hát még van időnk, nem kell még indulnunk.
 - Ez igaz. - mosolygott barátnőm, miközben húzni kezdett maga után. Bánatosan intettem búcsút a fiúknak. - Viszont fel kell öltöznöd a beszédhez...
 - Felöltözni? - még mindig nem értettem. Minek kell felöltözni, itt a hivatalos ruhám rajtam.
 - Hát persze. - Ardenis beterelt egy üres szobába. - Mégis mit gondolsz? A Szenátus előtt nem lehet beszédet mondani ilyen ruhában. Ez a csatatéren megállja a helyét, de a tárgyaláson nem. Meg kell adni a módját a szereplésnek.
 - De nekem nincs más ruhám. - feszengtem. Ardenis feltartotta a csomagot, amelyet magával hozott.
 - Semmi baj, én szereztem neked. Elhoztam, mert arra már nincs időnk, hogy visszamenjünk a Templomba, a suhanót is ide rendeltem. A ruha a derani viselet alapján készült, de azért próbáltam olyat találni, ami tükrözi a személyiségedet.
Kíváncsian vártam, hogy megmutassa a ruhát. Csak egyvalamit nem értettem. Miért kell ilyen korán elkezdeni az öltözködést? Hiszen csak magamra kapom, azt annyi.
Gondoltam én. Na persze...
Ardenis megmutatta a nekem kiszemelt... jó, nevezzük ruhának, bár az én szótáramban az ilyen viseletekre a "csicsás, túldíszített, beképzelt és elkényesztetett politikusoknak és előkelőségeknek való förmedvény" volt a megfelelő szó. Barnának barna volt ugyan, mint a jól megszokott ruhám, de ez volt az egyetlen pozitívuma. Amúgy borzalmas volt. Először is, hosszú szoknyás egyberuha volt; másodszor, selyemből vagy mi a fenéből készült; harmadszor, mindenféle csicsás, kacskaringós inda díszítette, amelyek ráadásként még ezüstösen csillogtak is; negyedszer, csipkés, rövid ruhaujja volt, ötödször pedig, én szentül megfogadtam, hogy ilyet NEM fogok soha az életben felvenni, nem és nem!
 - Na ne... - először csak ennyit sikerült kinyögnöm. Aztán nekiálltam tiltakozni. - Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt az izét felveszem?
 - Muszáj. - vont vállat Ardenis, magában pedig biztosan remekül szórakozott. - Másképp nem engednek be, tudod. Márpedig beszélned kell, és a fiúkért biztos meghozod ezt a kis áldozatot és felveszed a ruhát, nem?
 - De hát... ebben még a droidokkal sem lehet verekedni. - húztam el a számat, keresve egy döntő érvet, amivel talán el tudom érni, hogy ne kelljen felvennem ezt a borzalmat. Ardenis viszont ahelyett, hogy átgondolta volna a helyzet komolyságát, csak nevetett.
 - Arra itt nem is lesz szükség, a Szenátusban szavakkal vívnak csatát, nem fegyverekkel.
 - És ha... és ha a szepik áttörnek a blokádon és megtámadják a Coruscantot? - kétségbeesetten próbáltam keresni bármit, ami talán segíthet. - Fejvadászok megpróbálják megölni a kancellárt? Tömegtüntetés tör ki és a nép megrohamozza a Szenátus épületét? Obi a beszédem közben támad rám, amiért lenyúltam az ebédjét és beszóltam neki délelőtt?
 - Ne aggódj, akkor én elintézem. Én is ott leszek. - vigyorgott Ardenis és feltartotta a ruhát. - Na gyerünk, siess, mert még elkésel.
Feladtam. Ardenist semmivel nem lehet meggyőzni, így hát duzzogva-nyafogva láttam hozzá, hogy megtegyem azt, ami helyett még egy szeparatista bázisra is szívesebben sétáltam volna be, fegyvertelenül. Felvettem a ruhát. Az egész művelet beletelt vagy negyed órába, egyrészt azért, mert még mindig hevesen tiltakoztam, másrészt pedig azért, mert az egész ruha idióta csatok, kapcsok és fűzők sokaságából állt, és még igazítani is kellett az egészen, miután felszenvedtem magamra. Az öltözködési harc egyetlen pozitívuma az volt, hogy legalább a csipkét sikerült letépnem a ruhaujjról.
 - Úgy érzem, ebben az izében nem kapok levegőt. - nyögtem ki keserű, fájdalmas hangon. - Mintha el akarna zárni engem attól a közegtől, amelyet megszoktam.
 - Ne aggódj, mindjárt kész vagy. - biztatott Ardenis, és egy fésűt nyújtott felém. - Fésülködj meg, addig megkeresem a többi kelléket.
A többi kellék említésére elkínzottan felnyögtem, Ardenis pedig vidáman kitáncolt a szobából. Ha ezt én túlélem... Fogtam a fésűt, párszor végigsimítottam vele a hajamon, majd vártam barátnőmet, aki hamarosan vissza is érkezett.
 - Hékás, most nem a csatatérre készülsz. - kommentálta a frizurámat, majd ellentmondást nem tűrően leültetett egy székre és nekiesett a hajamnak, én meg visítottam, hogy elég. De nem figyelt rám. Újabb negyed órás művelet után végül diadalmasan összecsapta a kezeit. - Na, készen vagy!
Óvatosan, bizonytalanul felálltam, és minden rosszra felkészülve a tükörhöz botladoztam. De még így is kipréseltem magamból egy döbbent nyögést, amikor megláttam a tükörképemet. Nem, határozottan nem én voltam, nem is ismertem magamra. Úgy néztem ki, mint az a csicsás koréliai hercegnő, akit néhány éve kellett kísérgetnünk a mesteremmel. A legrosszabb a frizurám volt. Nem tudom, Ardenis mit művelt vele, de azt tudtam, hogy önszántamból előbb lövetném le magam a droidokkal, mint hogy ilyen hajviseletet hordjak. Olyan fejet vágtam, mint aki menten elhányja magát. Ardenis azonnal látta, hogy valamit ki kell találnia, vagy nekiállok balhézni, így békés, diplomatikus mosollyal az orrom alá nyomta az alkarvédőimet és a két karpántomat.
 - Tessék, ezeket felveheted hozzá. - szó nélkül elmartam tőle és felvettem őket. Ardenis tovább ütötte a vasat. - És örülj, hogy mellőztük az arcfestéket.
Olyan pillantást vetettem rá, amitől még egy Florrumról jött weequay kalóz is megrettenve menekült volna, de barátnőm észre sem vette. És volt ennél rosszabb is...
 - Várjunk csak! - igen, csak most jutott eszembe egy szörnyű tény, amely még magánál a ruhánál is borzalmasabb volt. Mi lesz, ha a fiúk meglátnak ebben a maskarában? Nem, bele sem bírtam gondolni. Te jó ég, egy csapásra odalenne a tekintélyem a katonák előtt! Rémülten, elfúló hangon kérdeztem. - Köpeny nincs?
 - Ó, tényleg, jó, hogy mondod. Majdnem elfelejtettem. - csapott a homlokára Ardenis, és a szekrényhez lépve előbányászott egy... egy vékony, szinte hálószerű, félig átlátszó, köpeny formájú valamit. Fájdalmasan néztem rá.
 - Nem erre gondoltam. Köpeny... Kö-peny! Tudod, ami takar, elrejt, bő, vastag, és mögüle nem látszik ki semmi.
 - A Szenátusban ez számít köpenynek. - Ardenis már fel is adta rám, én meg próbáltam összehúzni magamon, hogy a lehető legtöbbet takarja. Hát, nem takart szinte semmit.
 - De ez nem oldja meg a bajomat. - most már kezdtem komolyan kétségbe esni. Ardenis értetlenül nézett rám.
 - Milyen bajodat?
 - Hát... nem akarom, hogy a fiúk meglássanak ebben a ruhában. - suttogtam. - Nem akarom, mert... mert... á, teljesen mindegy, de nem akarom!
 - Oké, akkor majd elkerüljük őket. - Ardenis sejtelmesen mosolygott és kiterelt engem a szobából. - Menjünk, a suhanónk már vár ránk. Sietnünk kell.
És már ment is. Amint kifordult az ajtón, lerángattam magamról a köpenynek nevezett valamit, és felvettem az igazi Jedi köntöst. Az a hálószerű vacak már túl sok volt nekem. Jól beleburkolóztam megszokott köpenyembe (sajnos azt sem takart túl sokat, nem tudom, hogyan varrták, de az az átkozott ruha így is kilátszott), és siettem barátnőm után, aki rám nézve csak egy sóhajjal kommentálta az egészet. Végigosontunk a kijárathoz vezető folyosón. A kanyarnál Ardenis kikémlelt.
 - Oké, tiszta a levegő. - nyugtatott meg. Fújtatva sóhajtottam egyet és követtem.
De persze nekem sosem lehet szerencsém. Miért is lenne? Bármilyen gáz helyzet adódik, bárhogy égetem le magam, az első ember, akivel szembetalálkozom, aki látja, és akit ilyenkor csillagrendszernyi távolságba elkerülnék, az Cody parancsnok. Most is, ahogy a kijárathoz értünk, hát nem ő jön szembe a déli őrjáratról, egy nagy csapatnyi katonával maga mögött? Megpróbáltam elbújni Ardenis mögé, miközben magamban rémülten fogadkoztam, hogy ha nem vesznek észre, soha többet nem fogom ugratni Obi-Want, jó kislány leszek és betartom a Szabályzatot, de nem, természetesen a parancsnok azonnal kiszúrt. Először megtorpant és hitetlenkedve bámult. A mögötte haladó Ököl és Waxos, akik addig semmit nem vettek észre, szépen a hátába gyalogoltak és nekiütköztek. Erre megállt az egész csapat.
Ardenis próbálta menteni a menthetőt.
 - Üdv parancsnok, üdv fiúk! - köszönt rá nagy hangon a klónokra, de hiába, mert azok már mind engem bámultak. Már csak egy dologban reménykedtem: hogy ez a maskara annyira megváltoztat, hogy nem jönnek rá, hogy én vagyok. Aztán ez az utolsó reményem is szertefoszlott, ahogy Cody szemében láttam megcsillanni a felismerést. Talán ő is átérezte kínos és reménytelen helyzetemet, talán a kétségbeesett szemvillanásomat érzékelte, mindenesetre láttam rajta, hogy bár megrándul a szája széle, próbálja visszatartani a nevetést. Néhány másodpercig összeszorított szájjal, némán küzdött, majd végül sikerült röhögés helyett kinyögnie egy mondatot.
 - Öhm... nagyon csinos vagy.
Puff! Waxosból kirobbant a vihogás. A katona Ököl vállának támaszkodott és úgy röhögött, mint aki sosem bírja abbahagyni. Ezzel persze elszakadt a cérna, az egész légió szakadni kezdett a nevetéstől, már Cody sem bírta visszafogni magát. Én meg csak álltam ott megsemmisülten, tűzvörösen és totál zavartan, Ardenisnek kellett továbbráncigálnia. Kiértünk a bázisról, de csak akkor sikerült úgy-ahogy magamhoz térnem a sokkból, amit az előbbi jelenet okozott, amikor már a suhanóban ültünk és a Szenátus épületét is láttuk a távolban.
 - Párbaj... - morogtam Ardenisre sandítva. - Ha túlélem a beszédet, esküszöm, kihívlak egy párbajra.
De most nem volt kedvem viadalokon törni a fejemet. Ahogy közeledtünk a Szenátus épülete felé, úgy lett az arcom egyre fehérebb és fehérebb. Végül a suhanó dokkolt, Ardenis kilökdösött és a bejárat felé terelt. Fel sem fogtam a pompát, a díszeket, amivel az érkező szenátorokat fogadták. Azon voltam, hogy minél gyorsabban bejussak és elfoglalhassam helyemet a szószékemben. Ardenis azonban megragadta a karomat és visszahúzott.
 - Lassabban lépkedj! - súgta a fülembe. - A Szenátusban nem illik rohanni.
Így hát kelletlenül lassítottam, és közben magamban fohászkodtam az Erőhöz, hogy legyen már vége. Mit is mondott Kaplaa mester? Akkor vagy igazán bátor, ha szembe mersz szállni azzal, amitől félsz. Hát próbáltam így tenni. A tudatomig homályosan eljutott, hogy Padme odasodródott mellénk, sok sikert kívánt, és titokban rákacsintott Ardenisre, aki természetesen álruhában kísért el engem, meg hogy a bejáratnál két klón áll a Coruscanti Őrségből, nekik csakazértis köszönni kell. Bejutottunk az épületbe. Ardenis, aki ismerte a járást, a szószékemhez kísért. Mint a klónok képviselője, Kamino szenátorával, Halle Burtonival osztoztam egy szószéken. Vicces lesz... Ő a klónok ellen szól, én meg mellettük. A Szenátus meg majd röhög, ha esetleg nekiállunk összeveszni a szószékben, miközben mindenki ránk figyel. Még le sem ültem, amikor Burtoni is befutott. Illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak a vén nyanyával, aki úgy nézett ki, mint egy aszott barabel, de amikor elfordult, a háta mögött nyelvet öltöttem rá. Csak Organa szenátor látta, aki akkor sietett el a szószékünk mellett. És következett a várakozás. Lassan az összes szenátor befutott, és hivatalosan is kezdetét vette az ülés. A középső, hatalmas szószék, a főkancellár trónja felemelkedett, és Palpatine köszöntött mindenkit.
 - Padme után jössz. - súgta nekem Ardenis, miközben a főkancellár az ülés témáját vezette be. - Nyugi, nem lesz gond, menni fog simán. Bátorság!
És igen... eljött az idő.
 - Most pedig megadjuk a szót a klónkatonák hivatalos képviselőjének, Wilwarin kiképző parancsnoknak. - zengett Palpatine segédjének, Mas Ameddának a hangja.
A szószék felemelkedett, én pedig reszkető lábakkal előreléptem. Egy pillanatra sokkot kaptam, ahogy körülnéztem a teremben, a vagy ezernyi szószéken. Mindenki rám figyelt...
Beszélni kezdtem. Nem figyeltem senkire és semmire, csakis arra, amit mondtam, amit Ardenissel közösen összeírtunk. Hivatalos köszöntés, érvek felsorolása, tiszteletteljes beszéd, normál tempó. Bűntudat, anyagi okok, stratégiai kudarcok... Most csak az számított, hogy a lehető legjobban teljesítsek, hogy sikerrel járjak. Elmondtam mindent, amit csak tudtam.
Mikor a végére értem, hatalmas megkönnyebbülést éreztem. És a Szenátus tapsolni kezdett! Nem tudom, hogy ez minden beszéd után jár-e, mindenesetre akkor csak arra az egy dologra tudtam gondolni, hogy sikerült, túlestem rajta. Ardenis rám vigyorgott, a helyemhez kísért. A rám törő nagy nyugalomtól alig tudtam figyelni, hogy hogyan folytatódik a tárgyalás. Mire észbekaptam, már azok is elmondták a beszédüket, akiknél hangosan akartam fújolni.
 - És most? - fordultam Ardenishez.
 - Szavazást tartanak. - válaszolt barátnőm. - Sajnos itt már nem tehetünk semmit, csakis a szenátoroknak van joga a szavazásra, a képviselőknek nem. Gyere, szerzek neked egy italt; még mindig borzalmasan festesz.
 - A döntés még nem született meg. - sóhajtottam, miközben kiléptünk a szószékből a folyosóra. Ardenis leültetett valahol, aztán csak vártunk és vártunk.
 - Lelassultak ezek? - bosszankodtam türelmetlenül. Hogy húzhatják el ennyire a döntést? A csatatéren, ha lassú vagy, meghalsz. Nincs idő arra, hogy totojázz.
 - Ez most bonyolult és fontos téma. - jegyezte meg Ardenis. - Alaposan át kell gondolni a döntést.
 - Cody egy lövéssel elintézné. - fújtattam. - Csak le kellene lőnie Halle Burtonit...
Ardenis sóhajtott egyet.
 - Tudod mit? - állt fel. - Maradj itt, én pedig megkérdezem Padmét, van-e már valami fejlemény, vagy esetleg a döntés is megszületett-e már.
 - Oké. - biccentettem. Néztem, ahogy elsiet. Izgatottan, türelmetlenül és aggódva vártam, de hosszú percekig nem jött vissza. Közben hallottam, hogy a szószékeknél, a hatalmas tárgyalóteremben bemondanak valamit, azonban képtelen voltam rá, hogy felálljak és visszamenjek. Féltem attól, hogy mi várna ott. Így csak üldögéltem a helyemen, egyre kétségbeesettebben... aztán Bail Organa elviharzott előttem. Nem értettem az egészet. Ardenis is visszajött, rögtön utána. Kérdőn néztem rá, hogy mondjon már valamit, mondja, hogy minden rendben, nem szavazták meg...
És Ardenis megrázta a fejét. Tudtam jól, hogy ez mit jelent.
A csalódottság érzése, ami rám tört, szinte elviselhetetlen volt, ezerszer  rosszabb mindennél, ami eddig történt velem. Kudarcot vallottam. Nem sikerült. Nem tudtam segíteni Codyéknak. És ez az utóbbi volt a legkeservesebb. Halványan érzékeltem, hogy már nem ülök, felpattantam, és néhány lépésnyire eltávolodtam Ardenistől. Megszólalni képtelen voltam, az Erő szinte dübörgött körülöttem, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kitörjön és pusztítson. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy mindez megtörtént. Minden munka, erőfeszítés és fáradtság romba dőlt, arról nem is beszélve, hogy mindennek a klónok fogják megszenvedni a következményeit. Hogyan fogom én ezt elmondani Codynak? Megráztam a fejemet, próbáltam megnyugodni. Inkább érezzek fájdalmat és csalódottságot, mint elkeseredett dühöt, mert akkor még neki is ugrok valakinek. Hogy ennek lehetőségét még tovább csökkentsem, kicsörtettem az épületből, vissza a suhanóhoz, ami várt minket. Ardenis is jött utánam, de nem szólt hozzám, amiért hálás voltam neki. Nem tudtam volna rávenni magamat, hogy akár egy szót is kinyögjek. Levágtam magamat a hátró ülésbe, összébbhúztam a köpenyemet és lehunytam a szememet. Borzalmasan éreztem magamat. Cserbenhagytam Codyt és a klónokat. Nem tudtam segíteni, mégis lesz hadseregbővítés. A visszaút csendes és feszült volt.
A szobánkba érve ledőltem az ágyra és a plafont kezdtem el bámulni.
 - Jelentek a Tanácsnak, te maradj nyugodtan. - mondta Ardenis. Most szólalt meg először, mióta eljöttünk a Szenátusból.
 - Rendben. - nyögtem ki nagy nehezen. Már az ajtónál járt, amikor utánaszóltam. - Én nem akarok a fiúkkal beszélni. Nem bírnám elmondani nekik.
Így is volt.
 - Majd én megmondom. - nyugtatott meg, majd az ajtó bezáródott mögötte. Egyedül maradtam a szobában kínzó, reménytelen gondolataimmal.

 


VISSZA A FŐOLDALRA

VENDÉGKÖNYV

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints