Óriási hangzavar, taps és káosz közepette csendben elhagytam a Deran páholyát, magam mögött hagytam a Szenátust. El innen, mindegy hogy hova, csak el!
Nem volt más választásom. Megtörtént. A demokráciának vége. A Galaktikus Köztársaság hite megingott a demokráciában, hadsereget szavazott magának és háborút vív a béke érdekében. Micsoda ellentmondás! És hiába tudom, hogy nem jó, hogy így érzek, örülök, hogy nem az én uralkodásom alatt kellett ezt a döntést meghoznia Derannak. Örülök, hogy nem nekem kellett dönteni. Milyen jól esne most a derani ligetek hűvösében kipihenni a borzalmakat!

Éreztem az Erőben a fájdalom hullámokat. Veszteség, halál mindenütt, véres harcok. És valamiféle idegen jelek az Erőben, egy olyan furcsa jelenlét, amit eddig nem is tapasztaltam soha. A Geonosis-i tragédia óta minden kifordult önmagából. Palpatinnak extra jogokat szavazott meg a Szenátus, fegyverkeztünk, napról napra szerelkeztek fel egységek, klónok, klónok hátán mindenütt. Az ő jelenlétük volt újdonság az Erőben, őket nem tudtam értelmezni. Mindegyikük másfajta lenyomat, és mégis sokkal több bennük a közös vonás, mint bármelyik másik faj tagjaiban.
És mihez kezdjek én? Ahogy a Corusanti szállásom ablaka előtt álltam tépődve, felrémlett előttem az a nap, amikor Qui-gonn felfedezte, hogy Erő-használó vagyok.
Harc közben voltunk, és a fiú, aki önzetlenül, az én kérésemre segített nekem, a szemeim előtt rogyott össze. Emlékszem a fájdalomra, ami akkor átjárt. Térdre estem Damon mellett és iszonyatos harag vett erőt rajtam. Megremegett az épület, amiből megpróbáltunk kitörni. Falai megrepedtek és kirobbantak a helyükről. És mindezt én tettem, én, a haragom és az Erő. A harag szenzációja félelmetes erőssé tesz bárkit, Qui-gonn nem hitt a saját érzékeinek.
„Hogy lehet az, hogy nem éreztelek eddig?” kérdezte a csata után, mikor már tudta, hogy kitöltöttem 10 évet a Templomban. „Beburkolom magam az Erővel” válaszoltam én. „Ezt azóta csinálom, hogy királynő lettem. Tudtam, hogy titokban kell tartsam, honnan jöttem, ezért felépítettem magam köré egyfajta pajzsot ez Erőből, ami elrejt engem mások elől, burkolja a jelenlétem” Qui-gonn hosszan, némán, tűnődve nézett rám. Azt hittem megdicsér majd, ehelyett csendesen így szólt:” Nem rejtőzhetsz mindig el. Előbb-utóbb Ardenis, vállalnod kell, hogy ki vagy, hogy hatalmas erőd van. Soha nem találkoztam még senki padawannal, aki képes lett volna ilyen mértékű Erő használatra. De a rejtőzködés, az igazság elfedése nem jedihez méltó. A Sötét oldal módszere a hazugság.” És ezzel ott hagyott. Később felajánlotta, hogy padawanjává fogad, s, bár erre nem került sor ténylegesen, mégis nagyon, nagyon sokat tanított nekem. Hiányzott, ahogy rám néz az átható kék szemeivel, átlát és mindent megért elsőre. Hiányzott a kedves mosolya, a bölcs lázadása a Tanács és minden felsőbbrendű ostobaság ellen. Hiányzott, ahogy rávezetet mindig a jó útra, a jó megoldásra. Hiányzott a mester egész lénye, és senki sem pótolhatta őt számomra.
Hiába nevelték belém 10 évig, hogy nem kötődhetek semmihez, erre sohasem voltam képes. Padawan éveim során is voltak barátaim, akikért az életemet adtam volna, azóta pedig csak erősödött a kötődés léte bennem. Hiszen nincsen a kis, zöld bölcs, hogy megfeddjen érte.

De mit tegyek most? A Szenátus már nem nekem való. Eldobták maguktól önként, amit kincsként őriztünk eddig. A békét cserébe a szabadságért. Csak remélni tudom, hogy megéri az áldozat… De mi az én feladatom ebben a harcban?
„Nem rejtőzhetsz mindig el. Előbb-utóbb Ardenis, vállalnod kell, hogy ki vagy, hogy hatalmas erőd van… A Sötét oldal módszere a hazugság”
Felsóhajtottam és elfordultam az ablaktól. Qui-gonn most is segített, mint mindig. Rávezetett a helyes megoldásra. És- mint mindig- a helyes ezúttal sem a könnyű megoldás volt.
-Visszajönnél, hmm- Yoda kutató, barna szemei nyugtalanítóan méregettek engem. Csakúgy, mint régen…- Felajánlotta neked a tanítást Qui-gonn mester 10 éve, igen, s te akkor nem fogadtad el. Miért gondolod most másként hát?
Hát ezt meg honnan tudja? A sokkhatástól szinte megbénultam, de muszáj volt tovább gondolkoznom… Miért gondolom így? Már majdnem kicsúszott a számon, hogy ’mert Qui-gonn megmondta, hogy ezt kell tennem,’ de végül nyeltem egyet és így válaszoltam:
- Háború van, Mester, és a Geonosison sok jedi életét vesztette. Szükség van rám.
- Egyesült az Erővel sok mester és padawan ott, igen. Kevesen vagyunk, igaz ez. Szükségünk van-e egy eltévedt s visszatért padawanra… a kérdés megmarad. Tárgyalni a Tanáccsal meg fogom az ügyedet…
- Mit tegyek addig, mester?
- Hazatérned, ez a te feladatod most. Értesíteni a Tanács döntéséről én ott, Deranon foglak téged.
Bólintottam.
- Köszönöm, Yoda mester.
Figyeltem, ahogy pici alakja lassan eltűnik az oszlopok vetette árnyak között. Visszatérni a Deranra? Ugyan minek? Mit tehetek én ott? Aztán eszembe jutott a régi, zöld fénykard, amit még Qui-gonn halálakor tettem le véglegesen, s amit otthon tartottam azóta. „Ideje újra kézbe venni”- sóhajtottam- „Csakis miattad, Mester!” És köpenyem csuklyáját mélyen a szemembe húzva kifelé indultam a Templomból.

A hazaút eseménytelenül telt. Otthon kivettem a fénykardom a rejtett széfből. Ép volt és tökéletes. Ahogy újból kézbe vettem, furcsa, meleg bizsergető érzés fogott el. Mintha üdvözölt volna a fegyver, mintha visszakaptam volna egy elvesztett végtagot. Az biztos, hogy sokat tanultam vele harcolni 10 hosszú évvel ezelőtt. Sokat párbajoztunk akkor Obi-Wannal, Qui-gonn igazi padawanjával. Vajon mi lehet most vele? Milyen lehetett neki, a frissen felszabadult padawannak egyből a túlkoros Anakinnal? És mi lehet Anakin Skywalkerrel, a Kiválasztottal? Én nem voltam velük akkor, sem a Naboon, sem a Tatooinon a harc alatt, csak utána az ünnepségen és a temetésen. Két szót sem beszélhettem Anakinnal, hiszen királynőként nézett rám, félt is tőlem. Visszaraktam a fénykardot. Ráérek még ezzel.
Fáradtan dőltem le aludni, azzal a tudattal, hogy végre, valahára kialszom magam, megkönnyebbülten, hiszen a döntést már meghoztam, a többi nem rajtam múlik.

„Túl független már ő, nem lehet közénk való…
De nagyon kevesen vagyunk és ő mindig is tehetséges volt…
Most akar visszajönni, a háborúba? Hiszen emlékezünk rá mind, mennyire rossz harcos volt… Az idők változnak. Kevesen vagyunk, szükségünk van mindenkire…
Én nemmel szavazok. A jedik nem folyhatnak bele jobban a politikába…
Mégis engednünk kell. Esélyt, azt kell neki adni. Tiszta a szíve…
De melyik mester vállalná el?”

Szaporán lélegezve riadtam fel. Gyűlöltem a jedi álmokat, rettegtem tőlük, rettegtem attól, amit ilyenkor látok, hallok. Reszkető kézzel kutattam egy pohár vizet magam mellet. A szoba magányában furcsán visszhangzott minden, amit hallottam. „esélyt, azt kell neki adni…mennyire rossz harcos.” Ha nem merített volna ki végletekig a Szenátusi hajsza bizonyára álmatlanul töltöttem volna az éjszakát. Ehelyett azonban szinte önkívületi állapotban zuhantam vissza az ágyba, csakhogy egy újabb vízióba sodródjak.

„Wilwarin, vigyázz!” Felrobbanó hajók, összevissza cikázó lézerlövedékek. Egy karcsú barna jedi lány egyszerre próbál elbánni 3 droiddal, de nem tud áthatolni a védőpajzsukon, vesztésre áll. Társa segítségére siet, és most ő kerül veszélybe, mögöttük lövedék csapódik be, a detonáció megrázkódtatja a földet, 20 méteres körzetben mindent tűz és füst borít, kétségbe esett kiáltás hallatszik a lángok közül.

Kiabálva ébredtem magam is. Ennyi év után is megismertem őt, ennyi év után is rémülten kalimpált a szívem a félelemtől, hogy baja lehet. 10 éve már, hogy egy szót sem beszéltem Obi-Wan Kenobival, s ma mégis róla álmodok…
Most már nem is próbálkoztam a visszafekvéssel… Mi a csoda van ma velem?
Deran egyetlen, sugárzóan szép napja már felkelőben volt, hajnali fény sütött keresztül a redőnyeimen, becsíkozva a szobát, s tekintetem monoton szaladt csíkról csíkra. Miért pont Obi-Wan? Miért pont most? Visszatértemnek semmi köze nincs hozzá! Sóhajtva felkeltem és kisétáltam a teraszra… Hűvös szellő simított arcon amint kinyitottam az ajtót, s széllé erősödve cibálta ruhámat és hajamat a citadella egyik tornyának teraszán. Jólesett, lehűsített ez a hajnali, hideg magány.
Ailcar még pihent, senki élőt nem lehetett látni… Azaz… Gyors, kecses suhanó érkezett a Citadella messzi magánplatformjára, s kiszállt belőle két csuklyás alak. Nem lehetett nem felismerni a jedi köpenyeket. A magasabbik jedi odaszólt valamit az alacsonyabbiknak, mire az bólintott és visszafordult a suhanóhoz. A másik folytatta útját, pár lépés múltán eltűnt a kőfalak takarásában.
Megzavarodva siettem vissza a szobámba, mint aki rosszban jár. Nem értettem a helyzetet… Mit keres itt két jedi, pont mikor Yoda mestert várom? Ráhangolódtam az Erőre, bár mielőtt teljesen elmerültem volna a szenzációban, már tudtam, hogy nem véletlenül vettem észre őket. Nem véletlenül voltam fokozottan érzékeny a jelenlétükre, és nem véletlenül álmodtam róluk. Obi-Wan Kenobi és új padawanja, Wilwarin…
Mit keresnek ők itt? ’Mindegy’, nyugtattam meg magam. ’Akármit is keresnek itt, az nem az én ügyem, hanem a szenátoroké és Vaya királynőé.’ Nem az enyém. Nehéz volt ezt megszokni, nehéz volt 3 évente visszatérni az uralkodáshoz, majd 3 évig szótlanul belenyugodni mások döntéseibe. Nem mondhatnám, hogy jól ment az alkalmazkodás…
’Nem az én gondom. Nem hozzám jöttek.’ Kiiktattam az agyamból azt a hangot, amelyik azt kiabálta, hogy Yoda mesterrel való egyeztetésem és Obi-Wan felbukkanása nem lehet két egymástól független esemény következménye. Ehelyett inkább felöltöztem a régi ruhákba, a kényelmes tunikába, nadrágba, és neki álltam a Vaapad gyakorlásának. Milyen régen is volt mindez… Az izmok talán nem rendelkeznek ilyen hosszú távú memóriával, de ahogy ráhangolódtam az Erőre minden régi mozdulat természetesen, ösztönszerűen jött magától. Qui-gonn mester ellenezte, hogy ezt a harcformát tanultam. Sosem értette, ha annyira irtózom a harctól, akkor miért a legagresszívebb harcformát fejlesztettem tökélyre. Meg is kérdezte, miért a Vaapad mellett döntöttem, és sohasem tudtam neki választ adni. Sokszor mondta, hogy ez nem szembenézés a félelmeimmel, hanem az ellenpólus kijátszásával elbújok a félelmeim elől. Átható kék szemeit az enyémekbe olvasztva mondta, hogy olyan az akaratom, mint a vas, de ellenem fordul, és bezár engem, mint egy ketrec.. És mindig hozzá is tette, hogy nagy árat fogok érte fizetni. Talán igaza volt. A mozdulataim gyorsak voltak, pontosak, és kiszámíthatatlanak. Olyanok amilyennek lenniük kellett. Nincs gondolkodás, csak ritmus. Lélegzet, szívdobbanás.
Aztán lassan finomodtak, simábbak, kecsesebbek lettek. Ez is egy furcsa szokásom volt régen, hogy észrevétlenül siklottam át a harcművészeti gyakorlatokból a meditációs táncomba. Nem is kellet most hozzá zene, a mozdulatok önmagukban generálták a ritmust. Hagytam, hogy a testem mozduljon, és közben éreztem, ahogy a tudatos kontroll helyett az érzelmek lassan kezdik átvenni az uralmat. A mozdulatok megteltek fájdalommal, erővel, vágyódással, szabadsággal, kétségbeeséssel, és mindez az Erőből táplálkozott. Hirtelen figyelmeztető sípolás szakított félbe. Ahogy lihegve kizökkentem az Erő sodrásából meglepetten tapasztaltam, hogy- feltehetően egy piruett közben- a magasba repítettem az összes párnát, ruhát, könnyebb anyagot a szobámban, amik most visszazuhantak, kaotikus állapotokat eredményezve. A helység úgy nézett ki, mintha megtámadtak volna. A rendrakás helyett viszont gyorsan a beépített kommlinkhez siettem. Megnyomtam a gombot a szobám falán, és azonnal jelentkezett a Deran Ügyintéző és Információs Központ.
- Úrnőm, két jedi lovag érkezett a palotába. Elszállásoltuk őket a vendéghelyeken. Még ma délután kihallgatást kérnek...
Tryanna hangja valamiért egy kicsit feszült volt. Sajnáltam, hogy a városbeli kommunikációhoz ritkán használtunk holoképes csatornákat. Kíváncsi lettem volna, mi zökkenthette ki, az amúgy kötélidegzetű Tryannát nyugalmából. De nem csak ez volt furcsa.
- Ez miért nekem jelenti Trya? Vaya királynő feltehetőleg szívesen a rendelkezésükre áll majd.
- Több okból is, úrnőm. A királynő úgy döntött, politikai okokból egyelőre nem érintkezik a jedikkel, bár nem tiltja meg nekik az itt tartózkodást. A másik ok, hogy a jedi mester kifejezetten önnel szeretne találkozni. Próbáltuk kikérdezni, hogy miért, de nem adott választ. Felteszem Corusanton megvannak ehhez a speciális előjogai-, csaknem elmosolyodtam, olyan erős rosszallás csengett ki Trya hangjából. Hát igen, a deraniak úgy általában nem rajongtak Corusantért, sem a Galaktikus Köztársaság szabályaiért.
- Semmi probléma Trya, köszönöm hogy szólt. Most hagyja őket pihenni, a délután folyamán fogadom őket. Majd még egyeztetek. Óh, és ne felejtse el figyelmeztetni a jediket, hogy ne nagyon keltsenek feltűnést, maradjanak a rezidenciájukon. A királynő döntéseit tiszteletben kell tartani.
- Értettem, Minden jót úrnőm!
-Minden jót!
Bontottam a kapcsolatot, nem akartam, hogy a talpraesett, éles látású lány rákérdezzen erre az utasításra. Kihallottam a hangjából, hogy nem helyesli a Vaya habozását. És én egyet értettem vele. Vaya csak a saját fejére hozza a szepararistákat, ha nem dönt hamarosan. Arra, pedig biztosan nincs Derannak szüksége. De ha a beosztottak megkérdőjelezik a királynő döntéseit, felborul a rendszer. Bízni kell Vayában, vagy ha nem, akkor is, nekünk kell vele szemben fellépni, nem az információs egységnek. A másik okom, pedig az volt, hogy nem álltam készen a jedikkel való találkozásra. Kifejezetten ezekkel a jedikkel nem.
Rettenetesen fáradt voltam az átvirrasztott éjszakák és a jedi álmok miatt, ahogy voltam ledőltem a kanapémra és már aludtam is megint. Még utolsó erőmmel ránéztem az órára. Hajnali fél öt volt helyi idő szerint. A corusanti szerint valahol hajnali 3 felé lehettem… Fáradtságomnak köszönhetően ezúttal mély, álomtalan álomba zuhantam.

Sípolás. Ijedten pattantam fel az ágyról.
- Itt Tryanna megint, úrnőm!
- Hallgatom.
- Vaya királynő tanácskozást hívott össze. Egy órakor a Citadella Tanácstermében.
- Én nem tartozom a döntéshozók közé…
- A királynő kifejezett kérése, hogy ön is megjelenjen, úrnőm!
- Értettem Trya. Ott leszek.
A kapcsolat megszakadt, és én sietve az órámra néztem. Majdnem 12 volt már. Gyorsan a fürdőszobám felé vettem az irányt. Nem volt sok időm, ha a királynő engem kéret, akkor az uralkodóház hagyományainak megfelelően kellett öltözködjek. Bonyolult helyzet volt ez a derani uralkodás. Én születésemnél fogva örököltem a derani trónt, de a Corusant közbe szólt kijelenvén, hogy a demokrácia csorbítása lenne, ha egy uralkodó család vezetné a bolygót választott királynő helyett. Ez majdnem szakításhoz vezetett. Deran és a Köztársaság akkor megromlott kapcsolatát csak egy kompromisszum állíthatta helyre- részben. Így akkor beleegyeztem, hogy 3 évente lemondok a trónról, és választott királynő kerül a helyemre. Az utódaimat – ha lesznek- szintén hasonló sorsa kényszerítve. Igaz, akkor nem számoltam teljesen a következményekkel. Sietős, kétségbeesett megoldás volt, mert Deran lázadt a Galaktikus Szenátus ellen és ez háborúval fenyegetett. Azóta tudom, hogy az a tény, hogy a pozícióm 3 évenként tisztázatlanná válik, konfliktushoz vezet, hiszen én jog szerinti örököse vagyok a derani trónnak, azaz, az itteni törvények szerint bármikor igényt tarthatok rá. Az emberek nagy része továbbra is engem tekintett uralkodónak és felelősnek mindenért. Csak az uralkodónők bölcsessége mentette meg a helyzetet a teljes összeomlástól. Vaya egy éve küzdött a pozíció nehézségeivel. Uralkodása kezdetekor kellett döntenie a Corusant fegyverkezéséről, nem támogatta az ügyet. Azóta azonban a Corusant megszavazta a Köztársasági hadsereg felállítását. Deran válságban volt, a királynő nem döntött még arról, kiáll-e a Köztársaság mellett. Azt biztosan tudtuk, hogy nem állunk a szeparatisták mellé. De az a Köztársaság, amelyik elvben hisz a demokratikus módszerekben, képes klón hadsereget küldeni a harcba maga helyett. És ezt támogassuk, részese legyünk ennek? Mindez komoly erkölcsi dilemma, és királynőként, sajnos, a dilemmának nem csak az erkölcsi részét érezi most Vaya. Deran számára, a bolygó boldogulása számára elengedhetetlen volt az anyagi jólét. A szakadároktól ezt nem kapjuk meg, a Köztársaságiakban nem bíztunk, a magunk lábán megállni háborús időben… Nos, ez kérdéses volt. Vaya pedig halogatta a döntést napról napra. Sóhajtva tettem a kezemet a hívógombra, amely a Citadella személyzetével tartotta a kapcsolatot. Az uralkodóház derani viseletét magamra ölteni, finoman szólva sem egy emberes mutatvány volt. Pláne nem úgy, hogy görcsbe rándult a gyomrom a gondolattól is, hogy fél órán belül eldől a bolygóm sorsa. Meglehet, örökre. Bármit megfogtam kipotyogott a kezemből, a szobában kaotikus állapotok uralkodtak, és fél órán belül úgy kell tegyek, mint aki érett a feladatra, hogy részt vegyen egy ülésen. Arra már görcsösen igyekeztem nem gondolni, hogy utána mi vár rám a két vendég jedi társaságában.

Fél órával később, még mindig idegesen remegő végtagokkal ott ültem a derani Tanácsterem számomra kijelölt székében, a Királynő jobbján. Halk gong hallatszott, a körben ülő szenátorok, miniszterek mind felálltak, a poszt bejelentette Vayát, és a Királynő elfoglalta a helyét. A játszma megkezdődött.
- Mielőtt elkezdjük, kérem, vezessék be vendégeinket!- mondta Vaya, és azt hiszem, most sokadszorra adtam hálát annak, hogy vastag festékréteg takarta arcomat. Kicsit rosszul lettem. Pedig tudtam, éreztem előre, hogy ki fog belépni az ajtón.
Hűvös nyugalmával szinte gúnyt űzve az én idegességemből, besétált Obi-Wan Kenobi, egykori padawan, testőr, bajtárs. Barát. Mögötte, bár ezt akkor csak tudatomon kívül érzékeltem, ott sétált Wilwarin, karcsú, kecses lány, nem sokkal fiatalabb, mint én.
-Királynő!- Obi-Wan meghajolt, jedi módra. Nem tudom, hogy velejár-e a mesteri léttel, vagy Yoda külön képzést tart róla, de ezt a dacosan független magatartást csak egy jedi lovag meghajlása, látszólagos megadása tudta hordozni. Semmiféle igazi alávetettség nem érződött belőle. Körülbelül olyan volt, mint amikor egy felnőtt játszik egy kisgyerekkel. „Legyen, ahogy akarod, meghajlok itt neked, mit érdekel engem ez az egész ostoba színjáték, én jedi vagyok, kívül és felül állok mindenen”. Bosszantott engem ez a hozzáállás. Obi-Wan már indult is a számukra kijelölt szék felé, engem észre sem véve. Na, most meg a harag pírját fedte be remekül az a bizonyos festék, bár meg nem tudtam volna mondani, miért haragszom erre a halvérű, szemtelen emberre. Azonban nem csak engem zavart, hogy a jedi elsétált mellettem. Deranban szokás volt megadni a tiszteletet az uralkodóház bármely tagjának, még pozíción kívül is, és a hangulat amúgy is meglehetősen Corusant -és emiatt- jedi ellenes is volt. Ennek megfelelően az ajtón álló poszt berikoltotta a beállt néma csendbe:
- Lilian Amnil úrnő, őfelsége!
Én reflexszerűen álltam fel, csakhogy egy villanásra magamon érezzem egykori kedves barátom jégnél is hidegebb, szinte a megvetésig közömbös tekintetét. Obi-Wan, a rá jellemző udvarias csodálkozással az arcán, meghajolt felém is. Ebben padawanja is követte, aki- azt hiszem, bár nem vagyok biztos benne,- titokban jót vigyorgott a szituáción. Ahogy ők ketten elfoglalták a helyüket, én is visszaültem és magamban meg kellett állapítsam, egy kifacsart gyümölcs a nabooi szörpökben jobban érezheti magát, mint én most. Átküldtek a húsdarálón, gondoltam, és csak percekkel később tudatosult bennem, hogy a tárgyalás Deran sorsáról megkezdődött, azaz az igazi daráló csak most következik.